Közélet, hírek

Talajkapcsolatos fák és biodiverz növényágyások telepítésével folytatódik a pesti alsó rakpart felújítása

2024.06.18. 15:29

Hamarosan nyolc fával és 365 négyzetméter biodiverz növényágyással lesz gazdagabb a pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakasza; augusztus 12-ig párakaput, automata öntözőrendszert és árnyékolókat is telepítenek a Jane Haining rakparton. Rövidesen elkészülnek a rakpart "teljes körű átépítésének" a tervei is, mellyel kapcsolatban széles körű egyeztetések zajlanak számos szakmai és civil szervezettel, köztük az autóklubbal.

A Jane Haining rakpart tájépítészeti munkáinak elvégzéséről szóló pályázati dokumentumot tegnap tették közzé a közbeszerzési értesítőben. Eszerint a kivitelezéssel megbízott cég 124 millió forintért vállalta a munkák elvégzést. 

A dokumentum szerint a rekonstrukciós munkálatok magukban foglalják a rakpart a zöldfelüleleteinek kialakítását, a faültetéseket, árnyékolószerkezet és lelátó építését, valamint az automata öntözőhálózat és a vízbekötés, vízóraakna-létesítést is. Nyolc darab fahely kerül kialakításra, illetve szintén nyolc zöldkazetta az évelők telepítésére, melyek összesen 365 négyzetmétert foglalnak majd el. A kockakő burkolatot 608 négyzetméteren bontják el. Három árnyékoló berendezés telepítése is a szerződés része, emellett ha szükséges, 26 kerékpártároló támasz, nyolc napozószék, és egy ivókút kihelyezését is elrendelheti az ajánlatkérő, a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.

Karácsony Gergely főpolgármester egy május végi beszédében részletezte a terveket: eszerint valódi, talajkapcsolatos fákat ültetnek a rakparton, ahogy tették ezt a Margit híd és a Kossuth tér közötti szakasz felújítása során. A terv 365 négyzetméternyi vadvirágos, biodiverz felület kialakítása a területen, árnyékolókkal, napozókkal, párakapukkal. A zöldfelület hosszútávú fenntartását az újonnan kiépített öntözőrendszer biztosítja majd. A fejlesztés egésze az útpadka és a szegély közötti területen valósul meg, tehát nem érinti az autós közlekedést. 

Karácsony szerint a beruházásra a források is megvannak, a következő ciklusban az önkormányzat 18 milliárd forintból kíván klímaadaptívabb köztereket kialakítani, ennek az összegnek a jelentős részét pedig a pesti alsó rakpart zöldítésére szánják. A Fővárosi Önkormányzat a tervezést megelőzően széleskőrű társadalmi egyeztetést folytaott a pesti alsó rakpart zöldítéséről, mondta.

A kivitelezési munkák ütemezetten valósulnak meg, mindig csak az építéssel érintett területrészek lesznek elzárva. Folyamatosan biztosítják a rakparti hajók megközelítését, a hajók kiszolgáló forgalmát, illetve a területen a gyalogos áthaladásra is folyamatosan szabadon marad a partmenti sáv. 

A rakpart zöldítésének következő lépése a budapestiek szavazatai alapján, a Közösségi Költségvetés forrásaiból, valamint költségvetési forrásból valósul meg. A projekt több különböző nyertes ötlet (Több növényzet a belvárosban; Közterületi gyalogos terek árnyékolása; Több pad a közterületekre) összevont megvalósításának az egyik helyszíne. A 2022-es szavazási időszakban nyertes ötletek alapján a projekt tervei 2023-ban készültek el, a közbeszerzési eljárás lefolytatását követően a beruházás tervezetten május 27. és augusztus 12. között valósul meg. A beruházás költségkerete bruttó 195 millió forint. 

A pesti Duna-part belvárosi szakaszának a felújítása 2021-ben kezdődött el a Kossuth tér és Margit híd közötti rész gyalogos sétánnyá alakításával, amelynek során 34 talajkapcsolatos fával lett gazdagabb az id. Antall József rakpart.

A Jane Haining rakpart megújításáról szóló közleményben az önkormányzat azt is megemlíti, hogy hamarosan elkészülnek a rakpart teljeskörű átépítésének a tervei is – a tervezést széleskörű egyeztetés kíséri számos civil és szakmai szervezet, köztük a Magyar Autóklub, a Város és Folyó Egyesület, vagy a Magyar Közlekedési Klub részvételével. A rakpart teljeskörű átépítésének tervei a BKK Budapesti Közlekedési Központ megbízásából készülnek, és az Európai Unió TOP Plusz Komplex Klímaadaptációs és Közterület-megújítási programjának finanszírozásában valósulhatnak meg. Ez is része annak a 300 milliárd forintos fejlesztési csomagnak, ami Budapest fejlesztését garantálja a 2029-ig tartó időszakban.

A Korzó Tervezési Stúdió Budapest Főváros Önkormányzata megbízásából 2018-ban készítette el a RAK-PARK – A pesti belvárosi Duna-part Kossuth tér – Fővám tér közötti szakaszának komplex megújítása projekt megvalósításához szükséges terveket. A tervezést a tájépítész iroda a korábban lebonyolított nemzetközi építészeti tervpályázat alapján nyerte el. A tervekről itt számoltunk be.