Támad a válság Völgyzugolyban
A Völgyzugolyba rejtezetteknek érdemes elgondolkodnunk azon, hogy fenntartható-e az a háromezerkétszázegynehány önkormányzat, ami lassan a továbbfejlődésünk gátjává és az uniós pénzek lehívásának akadályozójává válik.
Bardóczi Sándor tudósítása a Káli-medencében rendezett konferenciáról.
A Völgyzugoly Műhely Kft. regionális innovációs pályázat keretében, a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH), és a Kutatás-fejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Iroda (KPI) támogatásával, a hazai gyakorlatot megújítva készített egy mikrotérségi szintű településtervezési módszertani tervet, az égetően szükséges közigazgatási reform, a vidék felzárkóztatására tett minisztériumi szintű törekvések, az uniós térségfejlesztési támogatások és a folyamatban lévő jogharmonizáció szellemével összhangban. A kutatás tapasztalatait egy záró konferencia keretében a 2009. március 26-27 között Monoszlón, a Káli-medencében ismerhették meg meghívott résztvevők.
A Tétényi Éva építészmérnök moderálta két napos konferencia során a településtervezés megújítására, és a mikrotérségi tervezés módszertanára vonatkozó kutatás eredményei és gyakorlati tapasztalatai kerültek ismertetésre, tájbejárással egybekötve. Az előadások a körül a kérdés körül forogtak, hogy a kistérségfejlesztés megújítása során a kistelepülések kezébe kerülhet-e egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy az aprófalvas térségek fejlődése megindulhasson.
Számos alkalommal szembesülünk az elmaradott és aprófalvas térségek településtervezési problémáival, forráshiányával, kilátástalan helyzetével. Gyakorlati tapasztalat, hogy az aprófalvas térségekben 500-1000 hektár területű, 100-500-1000 fős falvak esetében önállóan településfejlesztési koncepciót, településrendezési tervet készíteni majdhogynem értelmetlen. A tervezési munka lehetősége azonban nagyságrendekkel nő, ha a tervek nem egy kis falura, hanem több településből álló mikrotérségre készülnek – állította Ferik Tünde kutatásvezető. Mivel a szakmát is foglalkoztatja a megyei területrendezési tervek és a településrendezési tervek közötti tervi szint hiánya, a kutatás egy speciális aspektusból, a kistelepülések szempontjából vizsgálta a kistérségi tervezés lehetőségeit. A kutató tervezők a települések által létrehozott önkéntes társulások megalakításában látják a korábban a fióknak készülő koncepciók mikrotérségi szintű megvalósíthatóságát.
A kutatás téziseit gyakorlati tapasztalatokon keresztül két mintaterületen igyekeztek a tervezők bizonyítani: Somló-hegyen és környékén valamint a Káli-medencében, amelyet részleteiben Südi Beáta építészmérnök és Kéthelyi Márton tájépítész taglalt.
Körmendy János területi főépítész előadásában azzal érvelt, hogy az aprófalvas, elmaradott térségek együttes fejlesztése felveti a kistérségi főépítész intézményének szükségességét is, amit ma jobb híján és szakmai tisztességből „skizofrén tudatállapotú tervezők” helyettesítenek.
Dr. Laposa József tájépítész területi kötődéseivel (maga is borászkodik a térségben) átszőtt, érzelemgazdag előadásában kitért arra, hogy a kis települések közös tervezésének már 1860-ban volt előképe, amikor szabad elhatározásból (!) több község egyesülhetett a közös bíráskodás érdekében. A kisközségek körjegyzőségbe tömörülése később általánossá vált, de felülről vezérelt módon. Ugyanez a folyamat figyelhető meg szerinte 1925-ben, ahol a 300 főnél kisebb települések összevonását szintén felülről érkező diktátum kíséri. Majd 1945-ben az igazgatási hatáskörök újbóli decentralizálását, amely akkor 2978 önálló települést hozott létre később a járási rendszer felülről erőszakolt direktívája központosítja újra. Felhívta rá a figyelmet, hogy 1978-ban már metodika születik az összetartozó települések együttes tervezéséről, ami fejlesztési, szerkezeti és rendezési munkarészekből állt1. A rendszerváltozás utáni években aztán ismét fellángolt a decentralizáció és az önkormányzatiság iránti vágy, amelyet az 1996-os területfejlesztésről szóló törvény előtt még az alulról szerveződő kistérségek eszméje kísért, azonban ez is átfordult a centralizációba és a tervezési-statisztikai kistérségek szintén felülről vezérelt rendszerének kialakításába. A pulzálás tehát folytatódik: a megújulás mindig a helyi közösségek fókuszba állításával kezdődik, amit a hatalmi centralizáció rendre elsöpör. A most levegőben lógó önkormányzati reform ismét napirendre tűzi ezt a kérdést: változtatni kell, de bölcsebb lenne alulról. Az önkormányzatoknak fejlődésük, fennmaradásuk érdekében saját döntéssel kell megelőzni a felülről jövő kényszert. Ez az út pedig a közös mikrotérségi koncepció és a kistérségfejlesztési stratégia kialakításán keresztül érhető el.
Hogy miként lehet mindezt megtenni, arra Varga-Ötvös Béla közgazdász előadása szolgált mintaként, aki a problémaelemzés helyett az értékközpontúságra helyezte a fő hangsúlyt. Utalt arra a kizökkent világra, ami az önkormányzatok többségét hamis érdekkövetésre készteti, azaz nem a saját gondjaikra keresnek megoldást, hanem a megpályázhatóság rángatja a település fejlesztését. Az nyilvánvaló, hogy a kis települések önmagukban nem képesek megtartani népességüket, ezért a széthúzás nem a jó taktika2. Az intézményi reform kapcsán Varga-Ötvös elodázhatatlannak látja, hogy a kis települések saját közös érdekük miatt fűzzék szorosabbra a kapcsolatot közös tanács, közös térségfejlesztő társaság, közös intéző (akit ma projektmenedzsernek szokás nevezni), közös pénzalap, és közös hivatal felállításával.
Érdekes színfolt volt a két napos konferencián Somogyi Győző grafikus felszólalása, aki az 1979-ben (az ország első környezetvédelmi egyesületeként) alapított Káli Társaság nevében kért szót. A társaságot olyan Káli-medencébe költözöttek alapították, akiket más vidékeken „gyüttmentek” néven emlegetnek. A Káli-medencébe azonban „bebírók” néven tisztelik őket (mintegy 290 családról van szó), akiknek „szürkeállománya három egyetem tanári karát is kitenné” – Somogyi szerint.3 Az értelmiségi csoport azonban mintegy harminc éve hiába szeretne tanácsokat adni a helyi vezetéseknek, illetve az itt élőknek a jobb boldogulás érdekében, integrálni őket ebben a döntéshozatali mechanizmusba máig nem sikerült. Somogyi többek között arra hívta fel a figyelmet, hogy amióta ő Salföldön él, a falu fejlesztése nem jelentett mást, mint „a falu várossá alakítását” és az „élettelen dolgok szaporítását”, azaz út, közmű, épületben való kizárólagos gondolkodást. „Semmit, ami az élettel kapcsolatos nem <<érdemes>> csinálni: de ennek ellenére kell! Mert minden más stratégia csak a <<fűnyírózott temető>> célállapothoz vezet.” – szólt összegző aforizmája.
„A legnagyobb problémánk az összefogás, az alkalmazkodó képesség hiánya”- foglalta össze Sárvári Attila, Szentbékkálla polgármestere a problémát. Pedig e nélkül sajnos a települési verseny e kis önkormányzatokat „megeszi reggelire”.
Dr. Gáts Andrea jogásznő a közösen kialakított és határozattal elfogadott koncepciók és stratégiák, valamint a rendeleti úton elfogadott közös rendezési tervek közjogi rendezetlenségére hívta fel a figyelmet gyakorlatias előadásában. Egyrészről rávilágított, hogy a rendszerváltás hajnalán megszületett jogalkotásról szóló törvény tele van alkotmányellenes (de kétharmadossága miatt ez idáig nem orvosolt) visszásságokkal, így a logikus lépés, miszerint ennek módosítása rendezze ezt a kérdést, jelenleg nem járható út. Van egy áthidaló másik lehetőség is azonban, amit az önkormányzati törvény nem tilt (tehát elvileg alkalmazható). Ha ugyanis egy önkormányzati közös társulás közös képviselőtestületet működtet, akkor azok jogszerűen együttes ülésen képesek elfogadni egy mikrotérségi koncepciót, illetőleg a teljes mikrotérségre kiterjedő rendezési terveket. Az pedig társulási megállapodás kérdése, hogy ezeket módosítani is csak együttes ülésük legyen képes.
Hogy a fenntarthatatlan „3200 kiskirályság” terén egy államigazgatási reformmal változtatni szükséges, az senki előtt nem kétséges. A konferencia üzenete az volt, hogy jobb önként felkészülni rá, semmint megvárni az állami, uniós vagy éppenséggel az IMF direktívát, mert ha eddig nem is volt rá politikai akarat, most a válság kényszerítheti azt ki. A csőd szélén táncoló országot irányító külső kényszerek ugyanis most erős racionalizálást várnak el a közigazgatástól, amelyek durván és felülről belenyúlva könnyen a kis települések rovására történhetnek meg.
szöveg és fotó: Bardóczi Sándor
1 A metodikára épülő akkori ÖRT (Összevont Rendezési Terv) azonban rendre csak a belterületekre koncentrál. A „szigetszerű és építés központú rendezés” máig nem érvényesíti az ökológiai szempontokat, és nincs jogi háttere annak ellenére, hogy a ’90-es években több próbálkozás is volt a tájszabályozás metodikai bevezetésére.
2 Mindezt jól illusztrálta a térséget bemutató elemzés, miszerint a Káli-medence településeinek egyikén sem üzemel iskola, holott a 8 településen összesen 170 gyerek van jelenleg is.
3 A társaságnak olyan tagjai vannak, mint például Ferge Zsuzsa közgazdász, szociológus, az MTA rendes tagja.
