Tamáska Máté: Tér és Társadalom a dunai metropoliszokban

Budapestnek egy igazi testvérvárosa van: Bécs, és Bécsnek is egy: Budapest. Közös történelmünk köt össze minket. Tamáska Máté kötetében tíz témakör mentén mutatja be a 19. századi bécsi és budapesti várostereket, kezdve a történelmi barokk, klasszicista várostól a 20. századba vezető építészeti irányzatokig. Kolundzsija Gábor könyvismertetője.

2015-ben Bécsben a Wiener StädtischeVersicherungsverein rendezésében, majd 2016-ban Budapesten, a Várkert Bazárban kiállítás volt a két város dualizmus-kori életéről és fejlődéséről. A kiállítás kurátora, egyben a kötet szerzője a szociológus Tamáska Máté. A munka történész szakértője Szabó Csaba a MNL jelenlegi főigazgató helyettese, osztrák házigazdája pedig az építész Adolph Stiller voltak. Stiller munkáját dicséri a kötet rendkívül igényes megjelenése. 

A kiállításhoz készült katalógus egy rövid szakmai felvezetéssel kezdődik, majd tíz témakör mentén mutatja be a Duna fővárosait, kezdve a történelmi barokk, klasszicista várostól a XX. századba vezető építészeti irányzatokig. A köztük levő fejezetek egy-egy kiemelten fontos területet tekintenek át: a Duna szerepét, a vasutak és körutak arculatát, a szórakozás és lakhatás átalakulását, a városszéleket, majd a parkokat, végül pedig a kereskedelem térváltozásait.

Budapestnek egy igazi testvérvárosa van: Bécs, és Bécsnek is egy: Budapest. Közös történelmünk köt össze minket. A boldog békeidők – a Gründerzeit – időszaka ma is e testvér-fővárosok igazi hangulatát, egyedi karakterét adják, amelyre büszkék vagyunk. Bécs az észak-déli borostyánúton, Budapest pedig két transzkontinentális főútvonal kereszteződésénél kialakult átkelőhelyen jött létre. Ha nincs Duna, nincs Bécs, nincs Budapest.

Bécs és Budapest más történelmi utat járt be: az ottani egyenes fejlődés nekünk nem adatott meg. A császárváros mellett nekünk mindjárt két fővárosunk is volt, de ez sokáig csak egy cím. Bécs közben utcahosszal elhúzott, és esély sem látszott ennek behozására. A kiegyezés hozta meg végül a lehetőséget, amivel eleink nagyon is jól éltek. Az egyesített Budapest – történelmileg igen rövid idő alatt – provinciális kisvárosból világvárossá, Bécs testvér-fővárosává nőtte ki magát. Ezt látjuk a képeken.

A két városnak mások az adottságai és az értékei. Bécsben a folyam és a hegyek is távolabb esnek a városmagtól, így kevésbé érvényesülnek. Béccsel az uralkodóház, Budapesttel a természet bánt bőkezűbben. A két Duna-part egészen más, össze nem hasonlítható. A szabályozás terén Bécs alkotott nagyobbat, a rakpartok terén Budapest. Bécs főutcája a Ring, Budapesté a Duna. Ezt jól illusztrálják a bécsi Duna-csatorna és a budapesti dunai panoráma egymás mellé tett képei.

Bécs évszázadokon keresztül uralkodói székhely, a vele járó reprezentatív igényekkel. Budapest kereskedőváros, de a reprezentatív főváros építése a kiegyezés után nálunk is tudatos politikai szándék volt. Egy felívelő időszakban ez olyan nemes vetélkedést generált, amelynek eredményeire ma is büszkék vagyunk. Ezért érezzük egymásnál mindmáig otthonosan magunkat.

Az „amerikai” ütemű fejlődés révén Budapest megközelítette az ugyancsak lendületesen épülő Bécset, sőt több szempontból utol is érte. A századfordulón ha valaki bement egy kávéházba, megesett, hogy egy idő után összekeverte, hol is van: Bécsben vagy Budapesten. A bécsieknek ez talán nem nagy „kunszt”, de nekünk, akik ekkora hendikeppel indultunk, óriási dolog! Kulturálisan, életmód tekintetében – és nem utolsósorban építészetileg – felnőttünk hozzá. Beérett a kiegyezés vetése: az évszázadokon át elmaradott magyar főváros nem csak rangjában, de valóságosan is Bécs testvér-fővárosává vált.

A park: micsoda szépség! Még egy pályaudvar előtt is. Még a város szélén álló ipari épületek is szépek, egy víztorony, gázgyár, transzformátorállomás: ezek ma kimondottan értékesek. Itt meg kell jegyezni, hogy az ipar és a rendezetlenség összekapcsolása a XX. század „találmánya”, boldogabb korokban a termékeket a gyár látképével reklámozták.

Idézek az utolsó részből: „Az 1900-as évektől az I. világháborúig terjedő másfél évtized az építészettörténet egyik legszínesebb, legérdekesebb korszaka.” Az építészek brillíroztak, még az addigi magas színvonalat is felülmúlták! A mieink semmivel sem maradtak el, sőt Kós Károly és követői révén még saját színt is belevittek. Ebbe a végtelen sokszínűségbe még a kubista modernizmus is belefért, mint az egyik irányzat. De: „minden tömegessé váló alkotási elv idővel sematikussá válik.”

Jó hogy az anyag ennyi témát felölel, általában találóak a képpárok, és különösen tetszik a nevek rendhagyó tükörfordítása. Ha tehetek mégis egy megjegyzést: egyes képek datálását jó lenne pontosítani, illetve korrigálni.

Az itt bemutatott képek legfontosabb üzenete, hogy a technikai eszközök léte nem jelenti szükségszerűen a tradíció elhagyását. Erre legjobb példa éppen a XIX. század, az ipari forradalom időszaka, melynek találmányai úgy váltak az életmód részévé, hogy közben a hagyományok is fennmaradtak. Kultúránkat ebből a szövetből az I. világháború nagy katasztrófája szakította ki.

Az Osztrák-Magyar Monarchia egész területén a mai napig fellelhetők e korszak emlékei a jellegzetes, magas színvonalú építészetükről. Jártam pár helyen a világban, még Londonban és Párizsban is, de állítom, hogy a klasszikus európai hagyományokat legmagasabb szinten a Monarchia építészete képviseli. Bécsben és Budapesten olyan építészeti örökségnek vagyunk birtokában, amit egész egyszerűen kötelességünk megőrizni az utókor számára, és ezt semmiféle aktuális fejlesztési szándék vagy építészeti divat nem írhatja fölül. Jövőre lesz az osztrák-magyar kiegyezés 150. évfordulója, amiről méltó módon kell megemlékezni mind a két városban. Ennek jó előkészítése volt ez a kiállítás.

Tamáska Máté: Donaumetropolen. Wien - Budapest: Stadträume der Gründerzeit / Tér és Társadalom a dunai metropoliszokban: Bécs és Budapest a dualizmus korában

További információ:
http://wienbudapest.webnode.hu/projektek/

Kolundzsija Gábor