Tanuljunk meg vágyakozni az után, ami a miénk...

Bontani vagy megtartani? Építészek, ingatlanfejlesztők és műemlékvédelmi szakemberek közötti egyeztetések örök kérdése, mennyit és hogyan kell, illetve lehet megtartani, átalakítani, vagy éppen bontani egy védett épület helyreállítása során. Minden épület - ahogyan az állapota és a története is - egyedi, ezért a tervezett beavatkozásoknál más és más szempontok kerülhetnek előtérbe. Garai Péter egy kis emlékezet-frissítő válogatása a közelmúltban bemutatott felújításokból.

A régi, védett épületek helyreállításának egyik örök kérdése, hogy milyen módon és mekkora mértékben avatkozhat be az építész a történeti struktúrába úgy, hogy a funkcionális követelményeknek is eleget tegyen, de a műemléki érték se sérüljön. Törékeny egyensúly ez, amit nehéz megteremteni. Év végi összeállításunkban az Építészfórumon közelmúltban publikált rehabilitációs projektek közül válogattunk.

A régi korokból ránk maradt épületek megmentésének kulcsa - az anyagi források mellett - a megfelelő rendeltetés megtalálása. Lehetőség szerint törekedni kell a hely történeti hagyományaihoz és az épület adottságaihoz, struktúrájához illő funkció „beköltöztetésére”. Szerencsés esetben ez alig tér el az eredeti rendeltetéstől és csak minimális változtatásokra, „korszerűsítésekre” van szükség, mint ahogyan a

sopronbánfalvai volt pálos-karmelita kolostor

esetében is történt, amely a hely spiritualitását tükröző szállodaként született újjá. A Magyari Éva és Pazár Béla tervei szerint megvalósult, az idei Műemléki Világnapon ICOMOS-díjjal kitüntetett rekonstrukció egyik előképe a

csehországi Novy Dvur

ciszterci kolostorának helyreállítása és bővítése volt (építész: John Pawson). Jóval kisebb léptékben, de hasonló szellemben és igényességgel készült el

Alsóerdőfalva (Nová Lesná, Szlovákia) kicsiny római katolikus templomának

rekonstrukciója, amely Tomáš Bujna nevéhez fűződik. A kortárs elemek mindhárom esetben visszafogottan jelennek meg, rendkívüli érzékenységgel beleillesztve az eredeti kontextusba. A pár napja bemutatott

székesfehérvári Hiemer-Font-Caraffa ház

(tervező: Koch Péter) több ütemben nyerte vissza régi fényét; a hely az ideköltöző Babamúzeum révén a közeljövőben fontos kulturális központ és turista-célpont lehet.

A patinás szállodaépületek átalakítása, korszerűsítése összetett feladat: sokszor nehéz megtalálni az összhangot a régi és az új aránya, a megőrzés és az új építés, vagy kiegészítés mértéke között. A közelmúltban több példaértékű hazai rekonstrukcióról számolhattunk be.

A paksi Erzsébet Szálló

klasszicista épülete eredeti rendeltetését kapta vissza, emellett új, karakteresen modern hangvételű szárnyakkal és további funkciókkal bővült. Az eltérő építészeti nyelvezet ellenére a három építésziroda (Bartók István, Fejérdy Péter; Kern Andrea, Klenk Csaba, illetve Földes László, Gönczi Orsolya) együttműködésével megvalósult együttes elemei egységet sugároznak. Hasonló igényességgel járt el Rosta S. Csaba és Deák F. Tamás a

balatonfüredi Anna Grand Hotel

rekonstrukciójánál, amelynek többször átalakított központi épületei reformkori fényüket kapták vissza, az új funkciók pedig a terep adottságait kihasználó, támfal-jellegű szárnyba kerültek. Mindkét esetben fontos cél volt, hogy az építészek a megőrzött értékek igényességéhez méltó kortárs építészeti megoldásokat találjanak.

A székesfehérvári Magyar Király Szálló

épülete Szendrő Péter tervei alapján újult meg. A koncepció alapját a többször átalakított térrendszer „letisztítása” és újraértelmezése képezte, az eredeti klasszicista elvek mentén. Az átépítés-bővítés során a megmaradt, eredeti hangulatot hordozó elemek és az alkalmazott mai anyagok új kontextusba kerültek egymással.

A Hangya Szövetkezet egykori székháza újra a dél-pesti Dunapart látványának egyik meghatározó elemévé vált. A Györgyi Dénes tervezte nemes eleganciájú épület

Riverpark irodaház

néven született újjá és bővült ki a ház szellemiségét, homlokzati rendjét kortárs módon megidéző új tömbbel (építészek: Kertész András Tibor, Marián Balázs, Bukta Csaba). A projektet idén Építőipari Nívódíjjal tüntették ki. Barokk serfőzőház, kiegyezés korabeli téglaarchitektúrás iskolaépület és ahhoz szervesen kapcsolódó új épületszárny egysége jött létre néhány éve

Óbudán a Bécsi Corner együttesénél

(építészek: Peschka Alfréd, Plájer János), amely a Magyar Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázatán 2011-ben a Magyar Ingatlanszövetség különdíjában részesült.

Markánsabb funkcióváltás esetén az építész feladata tovább bonyolódik: az épület térrendszerét alkalmassá kell tenni az új funkció befogadására, amely nem úszható meg bizonyos mértékű bontás és átalakítás nélkül. A Golda János, Kovács Zoltán és Mészáros Erzsébet nevéhez fűződő

budapesti Piarista Központ

különlegességét a belső udvar újszerű, „ház a házban” beépítése adja, amely tornatermet rejt magában. Az épületegyüttes eredeti jellegéhez hasonló többfunkciós kialakítás új, tiszta rendszerben kelt életre, a műemléki értéket képviselő terek pedig eredeti formájukban születtek újjá.

A Palazzo Dorottya

- az egykori Wurm-ház - egészen más elvek mentén újult meg: a klasszicista-eklektikus épület kívülről az eredeti arcát mutatja, az új beavatkozásokat itt csak a mélygarázs lehajtója és az egyedi megoldású, óriási tetőablakok sora mutatja. A kapualjakat, lépcsőházakat és az udvarba épített, Hauszmann Alajos tervezte egykori pénztárcsarnokot restaurálták, az udvari traktusok azonban kiszélesedtek és teljesen új formavilágot, nyílásrendet kaptak az eredeti függőfolyosós homlokzatok helyett. A vegyes hasznosítás - lakó-, irodai-, és kereskedelmi funkciók - követelményeinek összehangolása nehéz feladat elé állította a tervezőket (Zoboki Gábor, Országh István, Pottyondy Péter, Tarcali László).

Az Andrássy úti egykori Párisi Nagy Áruház

patinás épülete (tervezők: Tiba János, Kiss Ida, Gerle Ákos) részben az eredetivel egyező kereskedelmi funkcióval nyílt újra, a belső azonban - a Lotz-terem restaurálása és a megmaradt szecessziós értékek megőrzése mellett - döntően modern hangvételű lett. A felsőbb szintek irodai hasznosítása miatt nem lehetett egyben tartani az eredeti térrendszert.

A hányattatott sorsú

Hungária-fürdő együttese

fokozatosan pusztult és tűnt el az elmúlt évtizedek alatt. Vékony Péter tervei alapján a megmaradt szárnyat rendbe hozták, de a fürdőcsarnok teljes újraépítése nem valósulhatott meg, csak jelzésszerű kiegészítése. A megmaradt szárnyat körülvevő új szállodai tömb (Hotel Zara) Hegedűs Péter nevéhez fűződik. Szerencsésebben járt az egyik legszebb budai törökfürdőt rejtő

Császár Fürdő,

amely - az évszázadokat átvészelve - teljesen újjászületett Virág Csaba tervei szerint, kortárs elemekkel kiegészítve.

A városok kiemelt nevezetességei a színházak, ahol a kulturális tartalomhoz általában színvonalas építészeti „burok” tartozik - ennek hagyománya  a millennium időszakában alakult ki (döntően a Fellner és Helmer páros működése nyomán). Ebbe a körbe tartozik a

nagyváradi Állami Színház,

amely Pafka Ernő tervei nyomán átfogó felújításon esett át és kapta vissza régi fényét.

A Szabadság téri, lakóházból átalakított hotel

teljesen új, öntörvényű belső világot kapott Reimholz Péter és Nagy Péter tervei alapján: az emeletráépítés itt az utcakép markáns elemévé válik, izgalmas kontrasztot teremtve a historizáló homlokzattal (amelyet kivitelezés közben kívülről támasztottak meg). A funkcionális igények és a ház állapota miatt az eredeti szerkezetekből kevés volt megtartható, így a belsőépítészeti kialakítást a friss, kortárs hangvétel határozza meg. Nem messze innen, a tér másik oldalán, a 14. számú, Meinig Artúr tervezte

volt Dungyerszky-palotán

Nagy Csaba és Pólus Károly építészek a tetőtér-beépítés egyedi, ötletes megoldását alkalmazták: a tető a mozgatható pala-lamellarendszernek köszönhetően hol tömör, hol üvegezett felületként jelenik meg. Az exkluzív bérirodaházként működő épület reprezentatív tereit restaurálták, így egy valódi értéknövelő felújítás valósulhatott meg.

A közelmúltban több szép példa született a főváros eklektikus lakóház-állományának megújítása terén is. A budai Fő utca patinás saroképületében - amely egykor a Pesti Hazai Első Takarékpénztár számára készült - elegáns, az eredeti elosztáshoz közelítő lakások kaptak helyet,

a tetőtérben pedig „konyhakapszulákkal fűszerezett” lakásokat hoztak létre

Dobrányi Ákos és munkatársainak koncepciója alapján. Pesten, a Szondi utcában példaértékű összefogással

két szomszédos házat

hoztak teljesen rendbe. Incze Márta és Kurai Gyula tervei alapján az egyiket új udvari szárnnyal egészítették ki, illetve emeletet építettek rá. Bár nem védett épületről volt szó, ifj. Benczúr László a hatvanas évekből származó,

a sajkodi öbölben található nyaraló

bővítésére és átalakítására kapott megbízást a teljes bontás és új építés helyett - ez a megrendelői hozzáállás sajnos még igen ritka hazánkban.

Az utóbbi évtizedekben Európában és hazánkban is egyre nagyobb hangsúlyt kap az elhagyott, funkcióját vesztett, ám értéket hordozó ipari épületek rehabilitációja. A közelmúltban az Építészfórumon több érdekes külföldi példát is bemutattunk ezek közül: a suffolki malátázott árpát készítő üzem épületeiből az

Aldeburgh Music Snape Maltings kreatív zenei campusa

lett (tervező: Haworth Tompkins Architects), a barcelonai

Mas de Roda cukorgyár tömbjeibe lakóegységek kerültek

(tervezők: Jordi Garcés, Berta Rovira), míg a velencei Arsenale területén álló, egykori hajójavító csarnokából kikötői irányítóközpont - Harbor Brain Buliding - lett (tervezők: Carlo Cappai, Alessandra Segantini). E projektek közös jellemzője, hogy az eredeti térrendszert és szerkezeteket - amennyire lehetett - igyekeztek megtartani, a kortárs kiegészítéseket, új elemeket pedig kevésbé hivalkodó módon integrálni a történeti kontextusba. Bár az előzőekhez képest jóval kisebb léptékű, de párját ritkító hazai példa a Zemplénben fekvő

Pálháza egykori uradalmi malomépületének rekonstrukciója,

amelyben inkubátorházat alakítottak ki kezdő kisvállalkozások számára (tervezők: Gál Károly, Tóth László). A ferencvárosi egykori Mária Terézia-, majd

Kilián-laktanya mögötti lovarda míves, téglaarchitektúrás épülete

a közelmúltban - szokatlan módon - Aldi áruházzá alakult át. A Kendik Géza tervezte átépítés során a külső megjelenés változatlan maradt, sőt az eredeti acél rácsostartós fedélszéket is sikerült megőrizni; a kereskedelmi funkciót kapszula-szerűen illesztették be a történeti szerkezetek közé. A helyreállítást idén az Építőipari Nívódíj Elismerő Oklevelével jutalmazták.

A közelmúltban több nemesi lakhely is megújult hazánkban. Gödöllőn - az évtizedek óta folyó rekonstrukció legújabb ütemeként - elkészült a magyar EU-elnökség rendezvényeinek helyet adó

Lovarda, valamint a Barokk Istálló, illetve a Rudolf-, és a Gizella-szárny

(tervező: dr. Máté Zsolt). Szeptember végén hosszú megújulási folyamat végét ünnepelték

Fehérvárcsurgón is: befejeződött a Károlyi-kastély főépületének helyreállítása

(tervező: Kralovánszky Réka). Léptékében jóval kisebb, de annál érdekesebb a hosszú időn át magtárként hasznosított

dunaharaszti Laffert-kúria

története, amely kulturális központként éledt újjá. A történeti források hiánya miatt a tervezők (Kiss-Gál Zsuzsanna, Kiss-Gál Gergely és Albert Tamás) koncepciójukat analógiák felhasználásával alakították ki, amelynek célja - a megmaradt töredékekre építve - az eredeti hangulat megteremtése volt, szabad asszociációkkal és részben kortárs eszközökkel.

A kastélyok, kúriák megújulásának bemutatása mellett - a Fluencies építészeti fesztivál apropóján - Temesvárra is ellátogattunk. Az egykor hatalmas vár

utolsó megmaradt bástyája

Marius Miclăuş tervei alapján született újjá. A rekonstrukció fő célja az építmény városszövetbe történő integrálása, ennek érdekében a belsőben az eddig kihasználatlan terek is funkciót kapnak. Az egykori erődítés környezete kortárs hangulatú köztérré változott, régi és új páratlan együttesét létrehozva.

Számtalan kevésbé ismert, „elfeledett” érték rejtőzik hazánkban, távol a „forgalmas”, látogatott helyszínektől. A Fiatal Műemlékvédők Egyesületének (FME) lelkes csapata immár évek óta járja az országot, igyekszik dokumentálni és minél többet bemutatni ezek közül. Idén többek között a

dabasi kúriák

egyedülálló világáról és a város építészeti értékleltárával kapcsolatos munkákról számoltak be, valamint az arborétumáról híres

Tiszakürt kevésbé ismert épített örökségét térképezték fel.

Az év során különféle konferenciákon és rendezvényeken több alkalommal elhangzott, hogy a felújításokba történő befektetések nemcsak gazdasági, de jelentős társadalmi hasznot is hoznak. Számos külföldi felmérés és példa igazolja az örökségalapú fejlesztések - új építésekhez képest jóval nagyobb - munkahelyteremtő és jövedelemtermelő hatását. Bár a forrásokat igen nehéz előteremteni, a válság közepette is vannak biztató jelek. Csupán két példát kiragadva: jó ideje folyik  és várhatóan 2012-ben végéhez közeledik az edelényi és a tiszadobi kastélyok teljes rekonstrukciója.

Garai Péter