Társadalom és transzparencia – Beszámoló a XXII. Nemzetközi Építészkongresszusról

Társadalom és transzparencia az építészetben címmel rendezték meg az idei Nemzetközi Építészkongresszust, ahol világhírű építészek, többek között a Pritzker-díjas Riken Yamamoto tartottak előadást. Hanusovszky Katalin részletes beszámolója az eseményről.

Az idei meghívottak előadásaiban mindenki felfedezhette valamelyik fogalmat. A témák mindegyike izgalmas, és az építészet, valamint az építészek feladata, hogy hiteles válaszokat adjanak rájuk. Az előadók azzal a szándékkal érkeztek, hogy megvizsgálják: hogyan alkalmazható a transzparencia fogalmának pozitív jelentése az építészetre és ezen keresztül a társadalom életére. Mint minden jelentőséggel felruházott, fejlődést ösztönző gondolat esetében, itt is szükség van jó válaszokra, még mielőtt a fogalom kiüresedne, vagy egyszerű technikai bravúrrá redukálódva elveszítené valódi jelentését a közhelyek sűrűjében.

Regina Gonthier, az UIA elnöke, svájci építész, üdvözlő beszédében pontos összefoglalást adott az idei témák társadalmi vonatkozásairól és a megválaszolandó kérdésekről. A hosszú békeidők alatt megteremtett társadalmi jólét bizonytalanná válása Európában – és a világ más részein is – mindennapos tapasztalatunk. Az építész a jövőt formálja, ezért a szakma felelősségvállalása ismét előtérbe került a jelen társadalmi és technológiai átalakulásainak erős nyomása alatt. A jövőre vonatkozó előrejelzések szerint a világ népességének kétharmada néhány évtizeden belül városlakó lesz, ami új és régi problémákat egyaránt felvet. A növekvő hulladéktermelés, az éghajlatváltozás és egyéb környezeti hatások egyre nagyobb mértékben alakítják a városi életet, ezért az építészeknek kulcsszerepük van a fenntarthatósági szempontok érvényesítésében és az élhető városi környezet megteremtésében. A városnak mindenki számára biztonságos menedéket kell nyújtania, miközben megőrzi önazonosságát. Ehhez elengedhetetlen, hogy az építészek visszanyerjék presztízsüket egy kiegyensúlyozott társadalmi környezetben.

Jerzy Grochulski lengyel építész, az UIA II. régiójának képviselője szintén az építészek felelősségét hangsúlyozta. Rámutatott arra, hogy a korábbi nagy kihívások – mint a klímaváltozás és a fenntarthatóság – mellett új veszélyek is fenyegetik a civilizációt. Az építész, mint társadalmi szereplő, köteles felülvizsgálni saját helyzetét és korábbi döntéseit. Az egó és az individualizmus háttérbe szorítása helyett az önkritika, a racionalitás és a szolgálat ethosza felé kell elmozdulnia, hogy visszaszerezze a társadalom bizalmát. Ez a magyar építészek feladata is, hiszen a magyar építészet jelentős nemzetközi szerepet tölt be.

Remco Siebring
Holland építész, Studio Anne Holtrop, Amszterdam/Bahrein

Remco Siebring a Studio Anne Holtrop iroda projektvezetőjeként jelenleg a Rijádban épülő MISK Művészeti Intézet Galéria és Stúdió épületein dolgozik. Előadásában építészeti hitvallását az építés folyamatának bemutatásán keresztül tárta fel. Siebring a Sou Fujimoto Architects-nél végzett munkája során olyan szemléletet sajátított el, amely a környezet és az építészet közötti kapcsolat új, eddig feltáratlan lehetőségeit vizsgálja. Kísérleti modellezéseiben az anyagok gesztusát és kapcsolódását vizsgálja, tanítványai kreatív közreműködésére is támaszkodva, mint az amszterdami Sandberg Instituut Immediate Spaces tanára.

Bahrein és a szomszédos országok különösen alkalmas terepet nyújtanak ehhez a kutatáshoz. A Perzsa-öböl országai fejlődésük egyik legintenzívebb szakaszában szembesültek a klímaválsággal, a pandémiával és az olajkincs nyújtotta lehetőségek kettős hatásával. Ezek a tényezők különösen a térség páratlan természeti kincseit veszélyeztetik. A Studio Anne Holtrop és Remco Siebring analóg munkamódszerekkel vizsgálja a helyi adottságokat, ideértve a sarat, az agyagot, a hőséget, a napot, a port és a nedvességet, valamint azt, hogyan lehet ezekkel együtt élni vagy ellenük védekezni. Kutatásuk során helyben fellelhető anyagokat, például követ, ásványokat és homokot használnak fel annak érdekében, hogy fenntartható építészeti megoldásokat dolgozzanak ki.

A kísérleti építés az új generációs építőanyagok előállításával kezdődik. A helyben lévő homokágyon kiöntött, természetes fröccsöntésű, egyenetlen felületű prebeton, az öntött üveg panelek és a helyi feldolgozású, 100%-ban újrahasznosítható alumíniumpanelek mind az új épületek elemeivé válnak. A transzparencia és a fény szerepe az alternatív építészetben új lehetőségeket nyitott meg az üveg felhasználásában. Az öntésből adódó durva felületek vizsgálata olyan anyagtulajdonságokat tárt fel, amelyek az üveg ősi felfedezésének korszakát idézik vissza. Az ilyen technológiával készült üvegtáblák több ezer lux erősségű fény szűrésére alkalmasak, így diffúz, deflektált és dimmelhető fényhatást eredményeznek.

A bemutatott épület nem csupán 21. századi betonkonstrukciójával emelkedik ki, hanem azzal is, hogy a helyi klimatikus viszonyokra reflektálva földbe süllyesztett szerkezetként valósul meg, amelynek teteje a környező talajszinttel egy síkban helyezkedik el. Siebring előadásában részletezte, milyen fázisokon keresztül zajlik egy ilyen kísérleti projekt megvalósítása: a precíz mérnöki tudástól és a hagyományos kivitelezési módszerektől kezdve a művészeti megközelítésekig, például üvegszobrászati tapasztalatok alkalmazásáig. A költségkontroll, a kísérletezés, az üveg felfüggesztési megoldásai és az egyedi öntőformák mind hozzájárultak a végeredményhez, amelynek egyik fő erénye, hogy a külső színek nem hatolnak be a belső térbe, így az üveg semleges anyagként funkcionál.

A bemutatott múzeumot a helyiek találóan "a sivatag jégkockájának" nevezték el.

Graeme Brooker
Angol belsőépítész, Royal College of Art, London

Graeme Brooker a Royal College of Art professzora, elismert szakember, számos díjjal kitüntetett világutazó, aki könyveiben a belső terek történetét, elméleteit és folyamatait elemzi. Legújabb könyvében manifesztumot fogalmaz meg arról, hogy a társadalmi igazságosság szempontjából milyen válaszokat adhat az újrahasznosítás a következő ötven évben. Húsz éve kutatja ezt a témát, különösen a 20. század építészetének tárgyi örökségét. Véleménye szerint az egyedi épület koncepciója elavulttá vált, új anyagok léptek színre, és a funkcionalizmus meghaladottá vált.

Brooker szerint a hulladéknak a körforgásos gazdaság részévé kell válnia, mivel a mennyisége nem csökken, hanem egyre növekszik. A 21. század egyik legfontosabb kihívása, hogy miként lehet ezt a szemmel látható hulladékmennyiséget újraértelmezni és hasznosítani. Oktatói munkája során diákjaival is vizsgálja ezt a kérdéskört, amelyet provokatívan "nagy szívásnak" (retrofuck) nevez.

A kutatás kétféle megközelítést alkalmaz: a tudomány egy adott problémára keres megoldást az újrahasznosítás terén, míg a régészet a talált tárgyak történetét, jelentését és felhasználhatóságát vizsgálja, valamint archiválja a helyreállításuk lehetőségeit. Brooker ez utóbbi szemléletet követve fogalmaz meg radikális újrafelhasználási stratégiákat, amelyekre tervezői megoldások építhetők. Az Adaptation című könyvében így ír: "…a tér újrafunkcionálását számos sajátos folyamat kíséri, amelyek az adott térre adott válaszokon alapulnak, legyen szó újraértelmezésről vagy egy teljesen új funkció meghatározásáról. Ezeket a folyamatokat a tervező által alkalmazott stratégiák sorozata határozza meg, amelyek célja az információk, ötletek és erőforrások szűrése és összehangolása, hogy egy világos és értelmezhető tér jöhessen létre. Mindez különleges érzékenységet igényel: tudatos figyelmet a meglévő kontextusokra, valamint nyitottságot arra, hogy a meglévő vagy kialakulóban lévő teret újragondolják, módosítsák és átalakítsák."

Az építészetben a felújítás mindig beavatkozás, amely során az eredeti anyagot módosítják vagy új értelmezésbe helyezik. A meglévő épületekhez többféleképpen lehet kapcsolódni – például adaptációval, amikor a régi elemeket az új környezetbe illesztik, vagy installációval, amely tudatosan megőrzi az új és a régi közötti kontrasztot.

Brooker több példát is bemutatott az épített környezet jelentésrétegeinek együttélésére. Ilyen a milánói főpályaudvar, ahol a deportáltakat táborokba szállító vagonokat megőrizték, vagy a posta épülete, ahol egykoron a deportáltakat gyűjtötték össze – ezek az épületek ma emlékhelyként funkcionálnak. Hasonló megközelítést mutat egy roskatag házfal beépítése egy új épületbe, amely szürreális kontrasztot teremt. Az ilyen narratív stratégiák segítségével az építészet elmeséli a tér és az anyag történetét.

A belsőépítészetben ugyanez a gondolat megjelenhet például egy belső fal bontott cserepekből való felépítésében vagy egy külső homlokzat régi díszcsempékből való kialakításában. Az interneten számos angol újrahasznosítási projekt és videó található, amelyek egyes esetekben már-már önellentmondásba forduló megoldásokat mutatnak be.

Előadásában Brooker hangsúlyozta: a társadalmilag fontos témák, mint az újrahasznosítás és az épített örökség megőrzése, nem csupán az építészek és belsőépítészek, hanem mindenki felelőssége.

Evan Jahn
Amerikai építész, Jahn Studio, Chicago

"Sei du froh dass du nicht Architekt bist!" ["Szerencséd, hogy nem építész vagy!"] – Ybl Miklóshoz hasonlóan Helmut Jahn is mondhatta volna ezt a fiának. Német bevándorlóként építette fel világhírű irodáját a későmodern és a posztmodern határán, majd vezette át a 21. századba. Evan szerint apját kíváncsisága és optimizmusa hajtotta: új stílussal akarta jobbá tenni a világot. Ismert toronyházai – a Post Tower, One Liberty Place, Xerox Center, Messeturm, Sony Center – a 20. század meghatározó épületei közé tartoznak.

Evan Jahn, a fiú, mégis építész lett, és ezzel az apai örökséget vitte tovább. Előadásában az építészeti transzparencia elméletéről, az anyagok és technológiák alkalmazásáról beszélt, különös tekintettel az üveg építészeti szerepére. Bemutatta, hogyan formálta a Jahn Studio korszakhatárokat kijelölő építészete az elmúlt évtizedek óriásberuházásait és monumentális épületeit. Az immár hat évtizede működő iroda filozófiája szerint a kint és a bent egy látható térként kell, hogy egyesüljön, így az épület folyamatos interakciót teremt a külső és belső tér között. Az üveg ebben központi szerepet játszik, ugyanakkor az építészet egyik legnagyobb dilemmája is: a klíma és a fény örök harcának eszköze.

A 20. század hatalmas változást hozott üvegépítészetben. Az Egyesült Államokban és világszerte sorra emelkedtek a hatalmas üvegdobozok és tornyok. A leverkuseni Bayer Központ egy biológiai bőrhöz hasonló üvegpalásttal rendelkezik, amely két réteg között kialakított légrés révén biztosít természetes szellőzést, kiegészítve az emelt padlóban keringtetett, kondicionált friss levegővel. A tetőn zsugorított üvegcellák szabályozzák a napsugárzás intenzitását. Ez a technológiai fejlettség ma már általános, de már a kilencvenes években is megjelent, például az egykori NDK területén, a Galéria Chemnitz üveghomlokzatánál. Itt egyhéjú, nagy teljesítményű hőszigetelő üveget alkalmaztak, amely a levegő áramoltatásával önálló klímaszabályozó rendszert hozott létre.

Az iroda egyik legmerészebb épülete a Joe és Rika Mansueto könyvtár, ahol a könyveket védetten, a talajszint alatt tárolják. Az olvasáshoz szükséges fényt a napfény hatását mérséklő tónusfelületekkel árnyékolt üvegkupola biztosítja, amely éjszaka városi fénybombaként ragyog, nappal pedig külső tükröződéseivel tűnik ki. A tokiói irodatorony, a Tokyo Station Yaesu Redevelopment, kiváló példája az üveg innovatív alkalmazásának. Homlokzata kétrétegű, bevonat nélküli héjszerkezetből áll, amelyben az árnyékolók az intersticiális térben helyezkednek el, míg a belső térből elszívott levegő konvekciós áramlása segíti a hatékony klímaszabályozást. Az épületen légies, lebegő szárnyként jelenik meg a feszített textil előtető, amely karakteres fogadóélményt nyújt az épület látogatói számára.

A One Freedom Plaza Washingtonban történelmi városi környezetbe illeszkedik. "A jó dizájn nem kell, hogy forradalmi legyen...", de legyen 21. századi. Ez az elv testesül meg az épület hatalmas üvegdobozának kialakításában, amely természetes szellőzéssel, működtethető ablakokkal, intelligens árnyékolókkal és a város tükröződő felületeit megjelenítő dizájnnal simul bele a városi szövetbe.

Az iroda projektjeiben szinte mindenhol találkozhatunk üvegfalakkal és üvegépítészeti megoldásokkal. Integrált példája ennek a genfi Biotech Campus időjárásvezérelt tetőnapellenzője, vagy a virginiai 1900 Reston Metro Plaza, amely expandált fém feszítőszerkezetekkel készült.

Helmut Jahn örökségének egyik meghatározó épülete a wisconsini Pritzker Katonai Levéltár, amelynek építését ő kezdte el, de végül Evan Jahn fejezte be. Az épület szerkezete Bernard Tschumi párizsi La Villette konstruktivista építményeivel mutat rokonságot: egy lenyűgöző, tájmeghatározó rácsszerkezet, ahol az üveg nem csupán burkolat, hanem a szerkezet szerves része is. A perforált hálóval fedett katonai épület egyszerre szimbolizálja a védelmet és az erő kifejezését, ötvözve az átláthatóságot és a masszív szerkezeti megoldásokat.

Az előadás végén bemutatott Chicago-i Thompson Center az üvegfal építészeti alkalmazásának egy korai példája. Az 1985-ben épült óriás "üveggombóc", Chicago posztmodern ikonja mindig sok ellentmondással küzdött. A használata bizonyította, hogy egy 1,2 millió m2 alapterületű gigaépület üzemeltetése, fenntartása meghaladta kora fenntarthatósági színvonalát. Hiába volt pazarló és méregdrága az üzemeltetése, a maga korában az átláthatóságot biztosító üvegmonstrum Illinois Állami Központjaként az állam optimista jövőképét, a gazdasági stabilitásba vetett hitét demonstrálta. A rossz fenntarthatósági mutatók miatt szóba került a lebontása, de az építészeti értékét megmenteni kívánók, köztük a tervező Helmut Jahn, a fennmaradást szorgalmazták. Végül a Google megvásárolta és a felújítás mellett döntött. A felújítás során háromrétegű üvegezéssel, külső teraszokkal, ventillációval, egy korszerű köpennyel és a chicagóiak kedvenc átriumának átépítésével új életet nyert Chicago űrhajója. Bár ez itt (méregdrága) sikertörténetté vált, elgondolkodtató az épületek élettartamának drámai csökkenése, ennek hatása a környezetre a mai, sokkal bizonytalanabbá vált világban. Helmut Jahn mottója szerint "a jövő sohasem rossz", ez azonban ma már erős kétségeket ébreszt.

Anne Lacaton
Francia építész, Lacaton &Vassal Architectes, Párizs

Anne Lacaton a 2021-s Pritzker Építészeti Díj kitüntetettje, a fenntartható és társadalmilag felelős építészet elkötelezettje. Előadásában a szociális érdekek egyre halványuló társadalmi érzékenységét támogató építészeti megoldásokat mutatott be. A városok sűrűsödése, a felhasználható terek hasznosítása, bontás és rombolás nélkül tágítja a városi élet kereteit. A lakások bővítése teraszokkal, tárolókkal, télikerttel egy kényelmesebb életet tesz lehetővé energia megtakarítással. Érdeklődésének és munkáinak célja a szociális bérlakások és az idősotthonok átalakítása, komfortjuk fokozása. Az építészeti megoldások között szerepel a meglévő épületek ráépítése, az elhagyott épületek új funkcióval való megtöltése, valamint az épülettömeg csökkentése talajszint alá süllyesztett funkciókkal. Ezek a beavatkozások gyakran transzparens tereket hoznak létre, korszerű üvegépítészeti technológiák alkalmazásával. Az építés költségeinek csökkentése, a lakbérek szinten tartása is az építészeti koncepció része.

Riken Yamamoto
Japán építész, Riken Yamamoto & Field Shop Yokohama

Bejön és megáll a levegő a teremben. Aki ebben a szakmában él, pontosan tudja, ki az előttünk álló, 79 évesen is aktív Építész, aki a múlt századból érkezett a jelenbe, hogy lenyűgöző 21. századi építészetét megossza velünk. Bevezetésként, hogy emberi arcát is megismerjük, végtelenül lefegyverző gesztusként gyerekkoráról beszél: szüleiről, családja történetéről, a Kínában élő japánok meneküléséről. Szót ejt a magyarok szabadság iránti elköteleződéséről és 56-os élményeik hatásáról is, amit jól ismer. A szabadság fontos fogalom, mert az építészetben létrehozott szabad tér erre épül. A külső közös tereket az ott élők döntése kell, hogy formálja.

Yamamoto Davosban nemrég megkapta a WEF Crystal díjat a fenntarthatósággal kapcsolatos munkájáért, valamint tervezési filozófiájáért és víziójáért. A WEF méltatása szerint munkája jelentős hatással van az emberek jólétére és a környezetvédelemre. 2024-ben a társasági életre ösztönző, hangulatos terek létrehozásáért a Pritzker díjat nyerte el.

Most is ezzel indít, koncepciója a Nyílt Tér, amivel erős közösséget tudunk építeni egy olyan világban, ahol egyetlen felhőkarcoló eltöröl egy településnyi közösséget. Közösség elleni népírtásnak nevezi ezt a fejlődést, hiszen ellentmondásban van a közösséggel, ami pedig a legfontosabb kellene legyen számunkra. A zürichi repülőtér szomszédságában megépült A Kör elnevezésű épületegyüttes (The Circle at Zurich Airport) multifunkcionális szolgáltató központ, aminek tervezését pályázaton nyerte el Yamamoto. Az inkább banán alakú épület tervezői koncepciója szerint egy olyan nyilvános tér, amelynek ki kell fejeznie a svájciságot, ami a rendszerelvűséget, a precizitást, egyfajta merevséget és a pontosságot jelenti. Egyszersmind az épületnek tartalmaznia kell a városi hagyományokat a középkorig visszamenően, a közösséghez való kötődést és a múlt tiszteletét. A hatalmas alapterületű építmény nem egyetlen ház, mégis egy összefüggő tömb, amely a hegyek felé városias képet mutat, a repülőtér felé pedig egy zárt, homogén, transzparens köpenyt, ami kifelé dőlésével mintegy védi a Kört az alatta zúgó forgalomtól. A 17 szintes épület alul kisváros, sikátorokkal, szabadon formált, a közönség igényeit kiszolgáló egységekkel, boltokkal, éttermekkel. Ezeket a funkciókat üvegtetővel védett utcákon és tereken lehet megközelíteni. A kórház, a szépészeti szolgáltatás, szállodák és a reptéri igazgatóság a felfelé haladó szinteket kapta. A repülőtér közelsége az épület magasságát 40 méterben korlátozta. A repülőtéri homlokzatot meghatározó, túlnyomás alatt álló üvegfal olyan zárt tér, amelyben 20 évig nem kell tisztítani az ablakfelületet. A felső szinti konferenciaközpont is szabadon átjárható, mint az egész épület. Az építtetői szándékkal szemben Yamamoto egy olyan térhálózatot hozott létre, ami midig nyitott, szabad közösségi térként működik, és tudja a nőtt városok alakíthatósági szabályait, így a jövőben sem kell környezetromboló bontásokkal alakítani a funkcióváltásokat. Az egész épületegyüttest áthatja a transzparencia mély megértésen alapuló gondolati és technikai kifejezése. A japán építészet áttört térfalainak csodás alkalmazkodóképességével a kinti világ lecsendesítésre kerül a benti világ felé.

Az építési terület alatt áthaladó metró fölé tervezett Nagoya Zokei egyetem hídszerű épülete nemcsak építészeti és statikai bravúr, de a nyílt terek oktatási célú felhasználásának esszenciális megoldása. A különböző művészeti ágazatokban tanulók állandó interakcióban lehetnek. A négy dobozban elhelyezett Campus árnyékolt üvegdobozai egybefüggő terek oszlopok nélkül, csak a függesztett szimbólumok mutatják a szakterületek helyét.

Ha van az építészet ethoszának időtlen képviselője, úgy Riken Yamamoto hordozza ezt a felelősséget. Köszönjük, hogy találkozhattunk a Mesterrel.

Hanusovszky Katalin

 

Szerk.: Hulesch Máté