Tatlin III. Internacionálé emlékműve
Négyszáz méteres folyamatosan mozgó felhőkarcoló terve 1918-ból. Az orosz avantgard egyik soha meg nem valósult csúcsépülete, melyben összeolvad Bábel tornyának biblikus képe a világforradalom filozófiájával.
“Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala. És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének. És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt. És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén. Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai. És monda az Úr: Imé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban. Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét. És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost.Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére." [1] (1Móz 11, Károli Gáspár fordítása)
Vlagyimir Jevgraofics Tatlin életművének egyik legismertebb munkája, a III. Internacionálé emlékműve a fenti, jól ismert bibliai passzusban megjelenő torony egyik legnagyszerűbb parafrázisa. Kommunista parafrázisa-antitézise. Építészet, színház, totális utópia, technopotimizmus és forradalom; emlékmű, épület, kép és plasztika; kommumikációs-kulturális-politikai központ egyszerre. A világállam új 400 méter magas, folyamatosan változó, állandó mozgásban lévő, világító, beszélő, forgó aktív információs centruma és a világforradalom épületemlékműve.
Kontextus: forradalmi extázis, váság, propaganda
Tatlin 1918-ban, közvetlen a blosevik hatalomátvételt követően kapott megrendelést egy emlékműterv benyújtására, melynek témája a győztes forradalom. A terv több variációban jelent meg a szovjet sajtóban 1918 és 1925 között, kisebb-nagyobb módosításokkal. Nehéz ennek megfelelően pontos leírást adni Tatlin művéről, hiszen egy terv négy variációjárnak töredékes forrásaira tudunk csupán támaszkodni. Mielőtt rátérnék arra, hogy Tatlin milyen formát, funkciót és milyen tartalmat társít a négy variácóban a témához, fontos néhány mondatban összegezni milyen politikai közegben formálódott a konstrukció.
A forradalom nyomán kiépülő lenini állam egy aktív polgárháborús környezetben kényszerült működni 1922-ig. A folyamatos belső feszültségek, az állandó forráshiány, a polgárháboú nyomása és a világháborúból való kiugrás kényszerű és kedvezőtlen békefeltételei nehezítették az új állam stabilizálását. A proletárdiktatúra társadalmi elfogadtatása, ideológiai alaállításainak széleskörű terjesztése a szovjetuniót vezető hatalomnak tehát alapérdekévé vált. ’18-tól megkezdődött a kultúra radikális újjászervezése, az új intézményrendszer és a forradalom nyomán pozícióba kerülő, a friss államberendezkedést támogató elitcsoportok megjelenésével. A kulturális paradigmaváltásban kiemelt feladat hárult a bolsevik propagandára, ugyanakkor a kulturatermelés intézményes működésében ’19-től párthatározatban biztosították a különböző, a forradalom ideológiájával nem feltétlen rokonszenvező csoportok szabadságát. Az átalakulásokat jellemzően támogató orosz avantgardmozgalmak számos központi alakja –így Tatlin is– döntési pozícióba került. Egészen Sztalin hatalomrajutásáig a szovjet kulturális berendezkedés – elképesztő anyagi nélkülözésben, egy háborúsúlytotta világbirodalomban – széleskörű szabadságot és tág kereteket tudott biztosítani a kísérletezésnek és a legfirssebb kulturaformákon keresztüli megnyilvánulásnak.
A III. Internacionálé emlékművének kulcskérdése a világforradalomhoz való viszony. A lenini állam egyik alapgondolata, a szovjetunió túléslési koncpeciója a forradalom világméretű kiterjesztése volt. A domináns politikai gondolkodás és az állami propaganda alapkérdése volt a világállamról, annak jövőjéről, formájáró, kultúrájáról való gondolkodás. Tatlin épületemlékműve, annak monumentalitása, referenciakészlete is ebben a kontextusban értelemezendő. Egyrészt emléket állít a győztes forradalomnak, ugyanakkor a terv egy realistásnak tekintett jövőbeli birodalom központi, funkcionáló épületről is szól. A győztes forradalom utáni optimizmust, a cári és egyházi direktívák alól felszabaduló kulturatermelést és a világforradalom (vélt) realitását olvashatjuk ki Tatlin épületemlékművéből.
A föld tengelyével párhuzamosan, az idő múlsát követve
A tervvariációkban több különbésget felfedezhetünk, ugyanakkor a méretek és a különböző funkcióegyütteseknek helyt adó terek esetében több az azonosság, mint a különbség. Az épület központi teherhordó szerkezete egy négyszáz méter magas (!) acélspirál, melynek tengelye 23,5 fokban dől, követve a föld tengelyferdeségét. A spirálban egymás fölé függesztett üvegtereket találunk, egy kockát, egy kúpot, egy hengert és egy félgömböt. Az acélvázba függesztett tiszta geometriai formák folyamatos mozgásban vannak. A kocka egy év alatt fordul körbe, a kúp egy hét alatt, a henger egy hónap alatt, a félgömb pedig egy nap alatt. Nagysebességű liftek szállítják az embereket a folyamatosan mozgó terek között. A kinetikus szoborként folyamatosan mozgó torony állandóan változik, követve és megjelenítve az idő múlását. Nincs statikus homlokzati kép, nincs olyan tér, amely ne lenne mozgásban.
Technológia, Információ és agitáció
Tatlin elképzeléseit arról, hogy pontosan milyen funkciót adott volna a monumentális torony üvegtereinek, nem ismerjük. A legpontosabban talán Nyikolaj Punyin pétervári műkritikus, a modern orosz ikonológia egyik megteremtője ír arról, hogy pontosan mi lehetett Tatlin fejében. Ebben az 1919-es leírásban [1] egy olyan politikai döntéshozatali, kulturális és propaganda és szabadidőközpont képét vázolja fel, melynek minden szeglete a technológia győzelmét, a világállamot irányító párt propagandáját és az új művészetet hirdeti.
Az épület garázsából rajzanak ki a torony logójával ellátott motorkerékpárok és autók szerete a világba, hogy terjesszék a párt agitációs anyagait. “…el kell helyezni – írja Punyin– egy hatalmas vetítővásznat, melyre az esti órákban messziről is jól láthatóan filmszalag segítségével kivetítenék a világ politikai és kulturális életének legfirssebb híreit. A közvetlen információ szolgálatában az emlékműben világadó rádióállomást, telefon és távíróközpontot és más információs berendezéseket kell működtetni. Ezeken kívül, az utóbbi évek találmányai közül az épület egyik részegységében el kell helyezni egy olyan vetítőállomást, mely fénybetűket vetítene az égre (a legjobb lenne északi irányban); ezekből a betűkből össze lehetne állítani a kiemelkető jelentőségű nap jelszavait (…) Mint alapelvet kell leszögezni, először: váljanak az emlékmű alkotóelemeivé az összes korszerű technikai berendezések, amelyek az agitáció és a propaganda céljait szolgálják, másodszor: az emlékműnek szigorúan az állandó mozgás színterének kell lennie, a legkevésbé lehesse itt állni és ülni, az embereket mechnaikusan, akár akaratuk ellenére is fel-le mozgassák, jusson el hozzájuk a szónok-agitátor rövid, szuggesztív mondata, valamint a legfrissebb hírek, rendeletek, a legújabb felfedezések, egyszerű és világos gondolattöredékek, a művészet és csakis a művészet. " [2] Punyin szavai a kortárs valóságból visszatekintve kimondottan rémisztően festenek. A szövegrészletben nagyon finoman csúszik egyre közelebb, végül oldódik össze a technológia, a politikai üzenetátadás és a művészet. Fontos eleme ennek megfelelően az épületszobornak a propaganda-rendeltetésen túl a technooptimizmus. A felszabadító technológiába vetett hit, amely nem egyszerűen szolgálja a modern embert, hanem formálja és alkotja is, akár akarata ellenére is. A világállam pártagitációja mellett tehát a torony funkcióegyütteséből nagyon látványosan megjelenik az avantgardmozgalmak közös vágya az Új Ember megalkotása, a művészeten és a technológián keresztül.
Bábel
Tatlin toronyterve a világforradalomban újjászülető modern emberiség központi épületének mintája, épülettípus, információs, kulturális, politikai központ. Olyan szimbolikus tér, melyben a technológia, a felszabadító(nak tekintett) politika és a szabad kultúra megformálja a világállam polgárait. A torony ennek ellenére mélyen gyökeredzik a lokális, orosz, keleti ortodox vallásos képzőművészet hagyományrendszerébe. Az épületemlékmű műfaja a keleti ortodoxia alapvetően képcentrikus ábrázolásának következménye. Az ikonfestészet alig változó, szigorú szabályokat követő ábrázolásmódja az Isten jelenlétét, állandóságát és változatlanságát hirdeti. A szakralitás ábrázolása az imához hasonló vallásos cselekvés, az ábrázolt képhez való imádkozás pedig nem tiltott. Az ortodox teológia szerint a szentképen megjelenítettekhez lehet imádkozni, mert a képi megjelenítés állandóságában jelen van az ábrázolt szentségének állandósága. Az öröklét szakrális ábrázolásában tehát az emlékezésnek nincs helye, hiszen az ábrázolás funkciója épp az, hogy az isteni személyek folyamatos jelenlétéről tanúskonjanak. A emlékezetkultúra tehát az ikonok miatt a Tatlin régiójában a cári állam emlékezetkulturáját jelentette (melynek formáitól és egész kontextusától a forradalmat követően a lehető legmesszebb akartak kerülni az új állam hívei), valamint azokat az ortodox templomokat, melyek épületként állítanak emléket valamely szentnek. Külön izgalmas, hogy minden ortodox templom a Mennyei Jeruzsálem szimbóluma, azaz a Isten országa, Babilon/Bábel ellentéte, az “állam", ahol minden nép újraegyesül az Isten előtt.
Tatlin tornyával kapcsolatban az egyik legjellegzetesebb formai asszociáció Bábel tornya, a monumentális spirális építmény, melynek képét leginkább Pieter Brueghel mozgalmas, Bábel tornyának építése című művéből ismerhetjük. Bábel tornya témája volt az orosz freskófestészetnek is, ahol Bröeghelhez hasonlóan, leggyakrabban spirálszerű építményként van megjelenítve a nyelvzavar kiindulópontja. Az ószövetségi történetben az emberiség, mely akkor még egy nyelvet beszélt, egy hatalmas tornyot épít, minden korábbinál nagyobbat, amely az égig ér. Azért, hogy letörje az emberiség nagyravgyását, az Isten szétzilálja a nyelveket, az egységes emberiség pedig megszűnik. Tatlin tornyát nem nehéz a bibliai bábel egyik parafrázisának tekinteni. A nyelvek újra összeolvasztása, az ős-nyelvzavar felszámolása; Bábel tornyának újjáépítése az egységes emberi nem közös akaratának, szerveződésének diadala.
Nagyjából erről szólt a III. Internacionálé emlékművének felépítése című 1918-as színdarab, melyben Tatlin megkomponálta saját épületének közösségi építését, így készült el a négy makett egyike. Csupán megközelítés kérdése, hogy a III. Internacionálé emlékművét a nyelvzavar tornyának ellentéteként, (azaz az emberiséget összekötő anti-Bábelként) vagy modern (a haragvó isten képétől megfosztott) variációjaként értelmezzük.
Spirál, folyamatos mozgás és ideológia
“Az emberi megismerés nem egyenes vonal (illetőleg nem halad egyenes vonalban), hanem egy körkörös spirálishoz vég nélkül közeledő görbe vonal." [4] (Lenin, A dialektika kérdéséhez, 1925)
Nico Israel Spirals című (lenyűgöző) művében, melyben a XX. Századi irodalom(elmélet) és képzőművészet domináns logikai alakzataként ír a spirálról, egy kézenfekvőnek tűnő, mégis ritkább értelmezést is beemel Tatlin tornyának klasszikus megközelítései (Bábel torony, technikaszimbólum) közé. Ebben az érvelésben a torony a történelem és az emberiség dialektikus fejlődésének gradiózus modellje. [3] A III. Internacionálé Emlékműve, vállaltan hitelt tesz egy politikai teória, szűkebben egy politikai közösség mellett. Propagandaalkotás, olyan jövővízióval, melynek alapja a marxizmus, felhajtóereje pedig a Lenin által vezetett bolsevik forradalom. Ennek megfelelően Tatlin művét a történetlem dialektikus alakulásának, a forradalom spirális dialektikájának térbeli megjelenítéseként is olvashatjuk.
“ Ez az eszme [a materialista dialektika] abban a fogalmazásban, amelyet – Hegelre támaszkodva – Marx és Engels ádott, sokkal átfogóbb, tartalmilag sokkal gadagabb, mint az evolució közkeletű eszméje. A már megtett fokokat mintegy megismétlő, de mésként, magasabb bázison ismétlő fejlődés (a tagadás tagadása), nem egyenes vonalban, hanem – hogy úgy mondjuk – csigavonalban haladó fejlődés; a mennyiség átváltozása minőséggé; – afejlődést előrehajtó belső impulzusok, amelyeket valamely adott testre vagy valamely adott jelenség keretei között vagy az adott társadalmon belül ható különböző erők és tendenciák ellentmondása, összeütközése ad; – minden egyes jelenség valamennyi oldalának kölcsönös függése és legszorosabb, felbonthatatlan összefüggése, ez az összefüggés, mely a mozgás törvényszerű világfolyamatát adja. " [5] (Lenin: Marx Károly – Rövid életrajzi vázlat és a marxizmus ismertetése, 1914)
Az emlékmű a fenti szövegrészletnek megfelelően óriási spirál, melyet erők és ellenerők feszítenek és tartanak össze, az idő múlsávával párhuzamosan folyamatos mozgásban van, szűkülő csúcsán a proletariátus végső győzelmét hirdető vörös zászlóval. Tatlin és az őt körülvevő forradalom világszemlélete jelenik meg a torony térfomájában.
A III. Internacionálé emlékműve sohasem élpült meg egészében. Terv és négy makett formájában maradt fenn. Sztálin hatalomrajutásával és a totális dikatúra felerősödésével az avantgard tendeciákat pártutasításra elfojtották, a forradalom művészeinek többségét, így Tatlint is háttérbe szorították és üldözték. A szocreál érában Tatlin szinte kizárólag olajcsendéleteket festett. Tatlin ismeretlen körülmények között, valószínűleg betegségben húnyt el 1953-ban.
Hivatkozások
[1] Biblia, 1Móz 11, Károli Gáspár fordítása
[2] Punin N. (1920) O pamjatnyikah In. Sztigaljev A., Tatlin III. internacionálé-emlékmű ervéről. ford.: Osztovits Ágnes, Magvető, 1976
[3] Israel, N. Spirals: The whirled image in twentieth-century literature and art. Columbia University Press. 2015
[4] Lenin V.I. (1925) A dialektika kérdéséhez, In. Filozófiai füzetek. ford.: Bolyai Ernő, Szikra, 1954
[5] Lenin V. I. (1914) Marx Károly – Rövid életrajzi vázlat és a marxizmus ismertetése. Ford: Bolyai Ernő, Szikra, 1953
További felhasznált irodalom:
https://thecharnelhouse.org/2015/03/24/tatlins-tower/
