Épülettervek/Hallgatói terv

Téged vár a Papírbeton gyár!

2010.09.15. 11:01

Még tanulmányai alatt kezdett Szakács Gergő kísérleteket folytatni a papírbetonnal, és mivel sok fantáziát, rengeteg lehetőséget lát ebben a burkolóanyagban, diplomamunkaként gyárat is tervezett hozzá.

A papírbeton

Tanulmányaim során az egyik féléves tervemnek papírmerítő műhelyt terveztem, és annak kerestem egy megfelelő, őszinte, mai burkolóanyagot. Így jutott eszembe, hogy miért ne lehetne papír adalékanyaggal betont készíteni. Majd elkezdtem kísérletezni, először különféle papírokkal és cementekkel. Több próbálkozás után sikerült fél négyzetméteres táblát kiönteni, mindössze 2 cm-es vastagságban. Különböző színekkel is kísérleteztem. Az anyag építészeti, belsőépítészeti alkalmazásában lehetőséget látva választottam diplomamunkám témájául a papírbeton-burkolótábla gyártócsarnokának megtervezését.

 

 

 

A helyszín

Budapest XXII. kerületében, Budafok és Tétény határán, a 6-os főút bevezető szakaszán fekvő ipari területre terveztem az épületemet. A Budafok ipartelepet 1873-ban alapította Dávid Károly, aki kartongyárat építtetett ide, mely 1986-ig működött. A terület másik részén az 1876 óta működő Budafoki élesztőgyár található. Azért választottam ezt a helyszínt, mert Budafokon élek, és gyerekkoromban rengeteget bicikliztem a környéken, így kötődök a területhez. Ugyanakkor lehetőséget látok benne, hogy a gyárammal erre a félig elhagyatott ipari területre valamilyen formában visszahozzam az életet.

Működés

Az épület 3 fő részből áll:

  1. fejépület, irodarész
  2. gyártórész
  3. raktárrész

A gyártóépület megközelíthető személygépkocsival és teherautóval egyaránt. A teherautónak 3 db várakozó parkoló állást biztosítottam.

 

 

 

Technológia

Fejrész:

Ebben a szárnyban található a gyártósor működtetéséhez szükséges irányítóiroda a galériaszinten, egy kétszintes belmagasságú ügyfél- és kiállítótér, és a gyártáson dolgozó munkásoknak szánt öltöző, szociális blokk.  Nyitáskor az alkalmazott a gyártócsarnok felőli bejáraton érkezik, és a közönségforgalmi bejárat eltolható papírbeton burkolatát belülről nyitja.

 

 

 

Gyártórész: (technológiai terv)

A gyártás folyamata a következő:

1. Nyersanyagok - például válogatott papír, cement - beszállítása.

2. A cementet egyből a silóba töltik, a papírt deponálják, majd darálógéppel ledarálják, és vízbe áztatva silóba rakják. A silókból csővezetékeken át az automata betongyár adagolja magának az előre beállított mennyiségeket. Itt van lehetőség a betonhoz adalékanyagokat keverni, például színezékek vagy kötésgyorsító.  

3. A betonkeverőből egy betonpumpán keresztül emberi irányítással pumpálják a zsaluszekrényekben lévő sablonokba a kész betont. A sablonokban kerülnek elhelyezésre a burkolótáblák acél rögzítőelemei, melyeket előregyártva, készen szállítanak ide.

4. 2-3 napos érlelés után kizsaluzzák a táblákat, majd futószalagra rakodják.  A futószalag induló szakasza eltolható, így a készülő lapok eloszthatók a felső szint 4 szalagja közt. Innen továbbhaladva az infraszárító alagútban 105 fokra hevítjük a táblákat. Ezután lehetőség van lézergravírozásra, illetve vékony lakkréteg felhordására.

5. Újabb eltolható ferde futószalagon érkezik a kész, megmunkált felületű áru a földszintre, ahol fóliázzák, csomagolják, és raklapokra helyezik.

 

 

 

Raktár:

A lefóliázott, raklapra pakolt készárut IPE acélokból készült polcrendszeren tárolják, majd targoncával teherautóra tudják rakni.

Építészeti filozófia

 A gyártócsarnok nyári üzemre, míg a raktár és az irodablokk téli-nyári használatra is alkalmas. Ennek megfelelően ez utóbbi épületrész hőszigetelt, vasbeton vázas, félig Schüco függönyfallal ellátott, hosszirányban eltolható  fekete papírbeton-burkolat árnyékolóval kiegészítve. A megoldását láthatjuk a csomóponti lapon. Álpadlóba rejtett gépi szellőzést és fűtést terveztem ide. A gyártósor természetes szellőzését az acél rácsostartókra szerelt papírbeton panelek nyitásával oldottam meg. Hidraulikus emelők biztosítanak több irányú nyithatóságot. Ezzel a megoldással jelentős mennyiségű energia takarítható meg. A gyártósor tulajdonképpen egy átmeneti tér, hiszen betonozni szabadtéren szoktak. Ha például az épület éppen nyitott állapotban van, mikor elkezd esni az eső, a behulló pár csepp nem tesz különbséget a beton minőségében és a gyártósorban sem tesz kárt. A nyitható falburkolati panelek körülbelül 8-12 perc alatt csukódnak be. A raktár vasbeton szerkezetű, ami védelmet biztosít és csökkenti a hőmérsékleti ingadozást. Kívülre fixen rögzített papírbeton burkolat kerül. Szellőzés itt már nem szükséges.


Szie-Ymék diploma terv
vezető tervező: Szakács Gergő
konzulens: Markó Balázs
statika: Horváth Katalin
szevezés: Patkó Ákos