"Tejbe sírni"

Egyszerû lenne összegyûjteni a Nemzeti Színház ügyben utóbbi egy évben megjelent híreket, interjúkat, tárcákat. Egyszerû, mert sajnálatosan kevés az, ami napvilágot látott.

Egyszerû lenne összegyûjteni a Nemzeti Színház ügyben utóbbi egy évben megjelent híreket, interjúkat, tárcákat. Egyszerû, mert sajnálatosan kevés az, ami napvilágot látott.

Egy napilap címoldalán ég felé lendülõ csákány üzeni kormányzatunk eltökéltségét, szívósságát: Megkezdték a Nemzeti Színház építését! A „nemzeti ügyet” leírhatjuk. Immáron minden kétséget kizáróan Schwajda úr és kollégáinak magán és belügye az, amit jó lett volna igazi nemzet-üggyé „nemesíteni”.

Ami az építészeket illeti, felelõsek õk is, mert rossz stratégáknak bizonyultak, rossz kompromisszumot kötöttek, mert beszálltak egy eleve megalázó, szabályozatlan, sokakat kirekesztõ versenybe, mert nem tudnak magukat is védõ szerzõdéseket fogalmazni, mert megosztottak, ellenérdekeltek és amatõr az egész, úgy ahogy van (magamat nem kifelejtve).

Mit lehet hozzátenni? Néhány dolgot:

Meglep
Vadászék mértéktartó, a schwajdai arroganciát kerülõ nyilatkozata azt követõen, hogy a legitim módon, pályázaton elnyert munkából Sch. úr és Várhegyi úr kiakolbólíthatja, kétségtelenül megalázó, etikátlan és inkorrekt módon. (Vadász György nyílt levele Schwajda Györgyhöz, 2000-07-02 21: 08)

Meglep
Siklós Mária szakmaetikai „képzetlensége”. Miért hagyja figyelmen kívül a legelemibb játékszabályokat? Miért hagyja, hogy a szakmában az etikátlanság szinonimájává váljon a neve, miért nem hiszi el, hogy Nemzetit csakis egy pályázat nyertese érdemesült tervezni?

Meglep
Várhegyi azon kijelentése, hogy a Siklós-terv igenis tetszik a közvéleménynek, amit ugye õ sem gondolt bizonyíthatónak, hiszen a közvélemény nem tetten érhetõ, amikor épp azt fejti ki, hogy a „terv tetszik neki nagyon!” Ellenben elég nagy pökhendiség a Koltai féle színházi szakmai vonal „lesajnálása”, azért is mert sok tekintetben a nemzetközi tendenciák igazolják Koltait. A Schwajda-Siklós terv azért is pocsék, mert ezekrõl a változásokról egyáltalán nem vesz tudomást.

Kerényi József opponensi véleménye S. M.-hez: „Most nekem kell kimondanom, hogy eddigi munkásságod ismeretében ez a koncepcióterv méltatlan Hozzád, Hozzátok.” Finta diplomatikusan fogalmaz: Siklós terve anakronisztikus.

Meglep,
hogy szinte az egész építész-színházi szakmát hónapokon keresztül, autoriter módon ki lehet rekeszteni a több mint 160 éves ügybõl, a Nemzeti megvalósításából, hogy Schwajda egyre nagyobb hülyeségekkel kísérletezzen állami költségvetésbõl fenntartott kht.-jében, majd Rt.-jében: például a Dunába lógatott, mesterséges félszigetre emelt nemzeti szentéllyel - vagy legújabban angol belsõépítészek alkalmazásával a Nemzeti tervezésekor - természetesen pályázat és az építész tervezõ egyetértése nélkül.

És már nem is lep meg, hanem magától értetõdõ, ha olvasom Sch. nyilatkozatait és építészetrõl vallott rögtönzött teóriáit - a színházi és építészeti eklektikáról!

Meglep
Balogh Balázsnak, az építészkamara elnökének és az érintetteknek meglepõen halk vagy néma reagálása azt követõen, hogy Schwajda elmeséli a Magyar Hírlapnak, hogyan vezette õt félre a zsûriben delegált szakmai elit! (Õt és Várhegyi Attilát - hiszen mindketten tagjai voltak a meghívásos tervpályázat bírálóbizottságának - V.L.)
Uraim, ez már nem magánügy, a szakma nevében illõ lett a médiákban válaszolni, Sch. és Várhegyi nyilatkozatainak megfelelõ terjedelemben, „kamarai vezetõ tisztségviselõkként”, leírni a történteket, úgy ahogy Önök látták, talán másképpen, mint Sch. és V. úr! Mégis ki mond igazat?

Meglep,
hogy a kamara nem vizsgálja fáradhatatlanul a kialakult helyzet jogi következményeit. Miért alkalmatlanok az eredményhirdetés után megfogalmazott szerzõdések a jogorvoslásra, miért nem védte vagy védik a pályázat nyerteseit a szóbeli és írásbeli jegyzõkönyvek, megállapodások?

Meglep,
amikor „OSSZIÁN” úr moralizáló leütéseit olvasom a Magyar Nemzetben: „Schwajda György kormánybiztost számos ellenérdekelt igyekszik bohózati szereplõként feltüntetni - igazán kár, hogy nincsenek otthon pitonjai, mint Kosztolányi Dénesnek.”
No comment! Illetve szeretném tudni, vajon a szerzõ mellõzve a konyhanyelvet, képes-e arra, hogy bõvebben kifejtse gondolatait, mert hiszen Sch.-val szemben ellenérdekeltté váltak azok is, akik csak ragaszkodtak a fair play szabályaihoz!

Meglep,
miért hallgatnak ambiciózus építészkritikusaink Nemzeti ügyben. Pedig épp ez lenne vagy lett volna az alkalom okos filoszokként megtámogatni az építész szakmát vagy éppen egy másik alkalom arra, hogy tisztázni lehessen azt a nem utolsórangú kérdést, amirõl a legutóbbi Velencei Biennálé szólt (vagy szólhatott volna): „Több etikát, kevesebb esztétikát!”

Márpedig mostanság már egy egész éve pont ezzel csúfolódik Schwajda és munkaadója. Elismerem, nem kockázatmentes „pörölni, ítészként kekeckedni”, de az írástudónak nem illik kitérni az ilyen helyzetek elõl. A trendi bemutatása vagy lakberendezési ajánlók mellett jól mutatott volna néhány tényfeltáró írás errõl a disznóságról.

Meglep,
vajon miért nem születhetett korábban eredmény a Siklós ellen kezdeményezett kamarai etikai vizsgálatban? Miért volt képtelen a kamarai-etikai bizottság még az építési engedély kiadása elõtt meghozni a határozatot Siklós kizárásáról?

Augusztus 23-án a IX. kerületi Önkormányzat kiadta az építési engedélyt Siklós tervére, és az szeptember 13-án jogerõre emelkedett.

„Édesapám szokta mondani, hogy kiömlött tejbe kár belesírni. Az államtitkár úrnak megvannak az eszközei, a miniszter úrnak pedig a szuverén joga ahhoz, hogy a céljaiknak inkább megfelelõ személyt preferálják.” (interjú Beke Lászlóval, a Mûcsarnokból távozó fõigazgatóval - Magyar Narancs)

Milyen igaza van…

Vincze László
építész