Épületek/Középület

„Teknős” – A Debreceni Egyetem teniszközpontja

2021.04.02. 16:32

A Debreceni Egyetem sport-fejlesztésének a 2018-ban megkezdett Teniszcsarnok építése jelentette az I. ütemét az Agráregyetem területén. Az épület 2019 őszén átadásra került. A jelenleg kivitelezés alatt álló II. ütemet az ún. Munkacsarnok jelenti, amely alkalmas egy szabvány kézilabdapálya befogadására, ezáltal egyéb sportágak edzés jellegű használatára a főfrontra tervezett fejépületével együtt. A III. ütemben az Egyetem kérésére megterveztük a korábban megépült meglevő paneles homlokzatú Tornacsarnok fejépülettel történő bővítését is.

 

Ezen új épületrészek által válik majd hármas egységgé a kibővített Tornacsarnok, a Teniszcsarnok és az építés alatt álló Munkacsarnok épületegyüttese, amely így már ki tudja elégíteni az Egyetem ezen területén elvárt sport és oktatási igényeket. Építészetileg azonos, egyszerű eszközökkel kívántuk megvalósítani az épületegyüttes létrehozását, amelyek figyelembe veszik a célszerűség, gazdaságosság, funkcionalitás szempontjait.

Elveinknek megfelelően, kerültük a fölösleges és öncélú építészeti gesztusokat, különösen amiatt, hogy a fejlesztés az adófizetők pénzéből készül.

Fejépület:

A kiszolgáló létesítményeket ebben az épületszárnyban helyeztük el, 3 szinten, földszint, 1. és 2. emelet elrendezésben. A földszinten egy bejárati előcsarnokból megközelíthetően érhetők el az újonnan kialakítandó öltözők, néhány iroda, valamint a lépcsőház és lift. Ezen kívül kapcsolatot kellett biztosítani egy összekötő folyosóval az új épület mellett már meglevő tornateremmel. Ezen a nyaktagszerű összekötő folyosón keresztül átjárási lehetőséget biztosítottunk az utca és a nyaktag mögött kialakuló sétány között.

Az 1. emeleten néhány tanterem méretű előadótermet alakítottunk ki, WC csoporttal. Az előadók tágas foyerből nyílnak, amely kapcsolódik egy kb. 100 fős, csarnokba néző lelátóhoz, ami alkalmas egy büfé fogyasztótereként működni és kisebb rendezvények (díjátadó, megnyitó, kiállítás stb.) lebonyolítására is.

A 2. emeleten tanszéki és egyéb irodákat helyeztünk el, melyek a földszinti lépcsővel és lifttel érhetők el, folyosóra nyitva.

Teniszcsarnok:

A fejépülethez szervesen kapcsolódó teniszcsarnok alkalmas 4 szabványos kemény borítású teniszpálya befogadására. Keresztmetszetét úgy terveztük, hogy a pálya széleinél 9 m belmagasság legyen és a háló fölött min. 12 m. A csarnok alsó zónáját két hosszoldalon 3 m magasságig függőleges sík határolja, melyet tartószerkezethez rögzített tolófalakkal zártunk le.

Az összefüggő felületen minden pályához bírói széket és a sportolóknak padokat terveztünk. A pálya és a kifutók színe eltérő lett, a vonalak fehérek. A teniszcsarnok 37 m-es fesztávját héj-szerűen fedtük le, látszó belső bordák nélkül, folyamatos felületként HUPRO-szerkezettel. Ezt a szerkezetet megfelelő hőszigeteléssel alakítottuk ki. A végfalakon üvegfelületekkel biztosítjuk a természetes megvilágítást. Az egyetem a csarnokot jellegzetes formájáról teknősnek keresztelte el.

Szabadtéri teniszpályák:

A csarnok környezetében 8 db salakos teniszpályát fognak még építeni, teljes felszereltséggel, lekerítve, párosával, vagy négyesével telepítve. A pályák könnyen elérhetőek lesznek a csarnok irányából, és a campus felől is.

Kováts András
építész, vezető tervező