Egyéb cikkek

Termálfürdő kialakítása, élmény-, és gyógyfürdő funkciókkal - Prímás sziget, Esztergom

2002.09.02. 13:47

1. számú pályamű
Szerző: Finta József

1. számú pályamű
Szerző: Finta József

Elhelyezésében a Táncsics M. u. és a Kis Duna sétány szegletét kihasználva ék alakú beépítésben összefogott, kompakt épülettömeget alkalmaz. A tömegalakítás erőteljes, karakteres, a csúcstól kiindulva emelkedő tendenciát mutat, a terv szerint 16 méter magasságig. A feltárulkozó széles fejrész üvegfallal nyílik meg a Bazilika látványa felé. Építészeti szándéka tiszta, logikus. Ebből a kimondott, pontosan determinált szándékból sok minden következik, sok minden leszűrhető.



Következik belőle egy dinamikusan képzett, és minden porcikájában ennek megfelelően formált tömeg. A szándék, mely az épületet természeti képződmény képzetét keltő tömegként jeleníti meg, azonosan kezelt homlokzatokhoz, és tetőfelülnézethez vezet. A tördeltség már-már az elaprózottság határát súrolja. A vállalt homogenitás a bejárat helyzetét teszi az elvárhatónál hangsúlytalanabbá. A cizellált, szabdalt jelleg a belső terekben is következetesen végigvezetett. Az alaprajz szerkesztése szellemesen veszi át a tömeg jellemző vonalait, izgalmas belső térrendszert, és ötletesen komponált funkcionális rendet eredményezve. (például a száraz (cipős) és nedves (mezítlábas) forgalom szervezése)



Következik belőle egy öntörvényű rendszer, mely hihetetlenül érzékeny az összetevők arányára: kismértékű eltérés az optimális összetételtől a ház minden részletét torzíthatja. Következik belőle egy kényszer, aminek köszönhetően a ház a környezetét a maga képére igyekszik formálni, igazolva önmaga hitelességét. Emiatt az alap aránytalansága a tervezett tágabb környezetre is kihathat. Leszűrhető belőle az alkotó érzékenysége, következetessége, koncepcióalkotó képessége. Leszűrhető belőle a kísérlet sikeressége-sikertelensége, talán az okok is.



Hogyan értékelhető ez a kísérlet. Az alapállás helytállónak tűnik, az összefüggések tiszták, követhetők. A vázlatok, szerkesztett rajzok mégis belső feszültséget, ellentmondást hordoznak, aránytalanságot sejtetnek. A tömeg túlontúl magasra szökken, a homlokzati felületek elaprózottnak tűnnek. Két ellentétes tendencia, ami növeli a léptéktelenség érzetét. Valahol az összetevők kezdeti meghatározásánál túladagoltak egy alkotót. Az épület magasabb, dinamikusabb lett a kelleténél, szigorúbban szerkesztett, mint amit a környezete elfogad. Ennek megfelelően a beépítési javaslat is geometrikusabbá, keményebbé vált, eltávolodva így a sziget lágyságától, a város jellemző léptékétől, sűrűségétől, vibrálásától. Ezzel magyarátható a látványterveken átütő nagyvárosi lépték, és hangulat (pláza-jelleg) - ami bántó - , ezért a Bazilika épület- és téregyüttesének nagyvonalúságát idéző beépítési koncepció - ami irreálisnak tűnik.

A tervet koncepciója, a magas színvonalú, és minden részletében következetes kidolgozása elismeréseként a bizottság II. díjban részesítette.