Épületek/Lakóépület

Tetők játéka – Családi ház Pécelen

2023.05.05. 19:20

A C60 Építész Stúdió egy érzékenyen megformált, többarcú családi házat tervezett kertvárosi környezetbe. “(...) a kert felől nézve a hátsó tető nem magasodik túlságosan a szabadban tartózkodók felé, az utca felől pedig hagyományos oromfallal illeszkedik a meglévő utcaképbe, visszafogott épülettömeget eredményezve." – A koncepciót az építészek mutatják be.

 

Bevezetés, környezet

A C60 Építész Stúdió tervei alapján megvalósult épület Pécel szélén, Bartoshegyen helyezkedik el, kertvárosi környezetben. A Gödöllői dombságban fekvő település határában húzódó egykori szántók helyén, ma már a szűk utcákat jellemzően a háború után épült földszintes, sátortetős családi házak hagyományos oromfalai keretezik. A települést körülvevő dombok, völgyek és a hátsó kerttől induló erdősáv tájképi értéke is hozzájárult ahhoz, hogy bensőséges, biztonságos otthont teremtsünk.

Telepítés, belső terek

A Megrendelő által elképzelt földszintes ház a valódi szükségletekre reagálva, ésszerű keretek között született, léptékében visszafogottan illeszkedik a könyezetébe. Az alapvetően hagyományos oldalhatáron álló házakra jellemző elnyújtott, alaprajz félátriumokkal tagolt, négy traktusból álló kialakítását a funkcionális rend alakította. Az utcához legközelebbi traktus értelemszerűen a gépkocsik tárolására szolgáló garázs, a hozzá tartozó nagyméretű tárolóval. Ezt a lakótér követi két szobával, amelyek egy visszahúzott, belső kertre nyitnak, az oldalkert felé zártan, a homlokzatot játékosan megtörve. A harmadik traktus a személybejárati rész, amely az épület alaprajzát befoglaló téglalapból kiszakított félátriumra néző elegáns, üvegportálos gardróbozott előtér. Az utolsó blokk a kertre és a délnyugati irányban elterülő erdősáv felé nyitó tágas, egyterű konyha-étkező-nappali. A középső két traktus északi sávjában kapnak helyet a kiszolgáló helyiségek: kamra, wc, gardrób, fürdő, háztartási helyiség és gépészet, amelyek az 1 méter széles oldalkert felé kisebb megnyitással rendelkeznek, így a szobáknak jobb tájolása lehet és elhelyezkedésük miatt nyílhatnak a szélesebb kertrészre.

Tömeg, tetőforma

A tömegformálás során az alaprajzi kialakítás két jellemzője is erősen visszaköszön. A személybejárat fedetlen félátriuma fedett kialakítással megismétlődik a lakótrakusban is, intim belső kerteket létrehozva. Ezzel az építészeti gesztussal a harántirányú traktusok nemcsak alaprajzilag, hanem a tömegben is hangsúlyt kapnak. A másik jegy a ház ortogonális rendszerén belüli kétféle irány megjelenése. A hátsó nappali harántirányú traktusát a ház fő irányára merőleges, míg a garázst és a lakóblokkot hosszanti irányú magastető fedi. Ez a formai játék azonban nem öncélú. A kert felől nézve a hátsó tető nem magasodik túlságosan a szabadban tartózkodók felé, az utca felől pedig hagyományos oromfallal illeszkedik a meglévő utcaképbe, visszafogott épülettömeget eredményezve. A magastetős részek bár egy-egy oromfallal rendelkeznek, vízszintes gerincük nincs. A csúcspontból három-három felület fut le az ereszvonalakig, így egy gyémánt-szerűen metszett formát létrehozva.

Anyaghasználat

Az anyaghasználatnál a természetesség és a letisztultság volt a cél, a határozott építészeti gesztusok fölösleges sallangok nélküli megjelenítése. A fehér vakolatú falakat megtörő lyukarchitektúra és a nyílászárókat összefogó fa lécburkolat által a textúrák ritmikus váltakozása izgalmas rétegekkel gazdagítják a letisztult tömeget. A fedett teraszok mennyezetén futó fa lécezés különösen barátságos érzést kelt a beltérből nézve, a terek közti kapcsolatot a belsőépítészeti gesztusok teremtik meg, amelyek számos helyen reagálnak az épület külsőjére.

Végszó

Az erdő szélén, a meglévő városszövetbe illeszkedő épület jó példa arra, hogy lehet a megbízó igényeit kielégíteni, mégis izgalmas építészeti megoldásokkal, visszafogott újépítésú családi házat létrehozni, amelyben a funkciók és a tömeg egymásra reagálnak, és a térbeli játékok teremtik meg a családi mindennapok intimitását, a környezettel összhangban.

C60 Építész Stúdió