Épületek/Középület

Tisza(p)Art Mozi felújítása

2006.03.21. 09:05

A házat állami és önkormányzati támogatások felhasználásával színházi díszletezők egy év alatt építették fel. Álmosdi Árpád és Csendes Monika feladata az új előcsarnok, a többcélú kisterem és egy a funkcióhoz illő arculat kialakítása volt. 

A házat Böhm és Hegedűs tervezte 1930-ban. Eredetileg a zsidó hitközség kultúrháza volt, utcai szárnyában ma is működik az imaterem. Az U alakú épület nagyobb, hátsó traktusát az 50-es évek végén filmszínházzá alakították. Jelenlegi tulajdonosa - dacolva a multiplexek nyomásával – művészmoziként működteti, rétegigényeket (is) kielégítő repertoárral, közönségtalálkozókkal, filmklubokkal, fesztiválokkal.

A környezet meghatározó elemei a frissen felújított, mór-eklektikus zsinagóga (ma galéria) (1899 Baumhorn Lipót), egy skandináv ízű típus-iskola a 60-as évekből (Magyar Géza) és a lakóház léptékű, romantikus imaterem. A heterogén közeg mértéktartó, de határozott fellépést kívánt.

Feladatunk az új előcsarnok, a többcélú kisterem és egy a funkcióhoz illő arculat kialakítása volt. A vizes helyiségeket az épület közepéből a pincébe telepítettük, a különböző szintek összekötésére új lépcsőházat építettünk, galériaszintjén a kisterem gépházával. A vetítőgépek mind az utcáról, mind az előtérből láthatók. Az U-alak öblét a meglévő teret kiegészítő, deszkaburkolatú kávézó-terasz tölti ki.

A lépcsőház szerelt szerkezetét a szűkös hely és a téli kivitelezés indokolta. Reméltük, hogy a szokatlan technológia a mai átlagot meghaladó precizitást kényszerít az építőkre, amely - gondosság tekintetében legalábbis - a szomszédok nívójára emeli az új épületrészt. A lábazat előregyártott nyersbeton táblákból, a fal fűrészelt cédrus rétegelt lemezből készült, melyet selyemfényű kültéri lakkal kezeltünk. A lemezek vízszintes toldásainál a szokásos fémlemez vízvetők helyett keményfa léccel leszegett bevilágító réseket hagytunk. A mintázatot a táblamérethez igazítottuk, a felrakás után kb. 3% hulladék keletkezett. A belsőt a meszelt régi téglafal, a szürke acélszerkezetek és a tölgy ipari parketta határozza meg. A bútorok „turkált" és felújított régi darabok.

A házat állami és önkormányzati támogatások felhasználásával színházi díszletezők 1 év alatt építették fel, a mozi folyamatos működése és mindennapos tervezői művezetés mellett.

Álmosdi Árpád