Tiszta képlet, korrekt luxus — villa a Svábhegyen
Építészeti koncepcióját tekintve képletszerűen egyszerű, megformálásában alázatos, anyaghasználatában következetes és elegáns.
építész: Tima Zoltán; belsőépítész: Tima Zoltán, Hegedűs Judit
A svábhegyi villa — fogalom. Archetípusnak tekinthető, hallatán ugyanaz a kép bukkan fel laikusban és építészben egyaránt. A szóösszetétel domináns eleme a svábhegyi, de ha a jelzőt elhagyva, pusztán a villa szót ízlelgetjük, már sokkal változatosabb formai előképek közül válogathat a megbízó. Mert egy villa tervezésének alapvető, kikerülhetetlen építészeti feladata, hogy adott vizuális kultúrával, és az esetek többségében jelentős pénzügyi háttérrel és ennek megfelelő igényekkel rendelkező megbízó számára kell magas építészeti minőséget produkálni.
Tima Zoltán és munkatársai munkáját a fenti szempontok alapján csak dicséret illetheti — a szakmai korrektség szempontjából mindenképpen. Építészeti koncepcióját tekintve képletszerűen egyszerű, megformálásában alázatos, anyaghasználatában következetes és elegáns. A közhelyszámba menő mondat, miszerint "a tervezőt a megbízóhoz régi, jól működő kapcsolat fűzi", sokszorosan igaz, lévén szó a Tima Stúdió egyik komoly külföldi partneréről, akivel a „stílusgyakorlatokat” előzetesen már többször is lefuttatták. Itt persze a család is közbeszólt, a feleség történetesen shoeboxnak, azaz cipősdoboznak titulálta az első vázlatot, de végül különösebb kompromisszumok nélkül győzött az építészeti elképzelés.
Első körben a megépültnél jóval terjedelmesebb, összetett tömegű, a meredek lejtésű telek terepvonalaihoz illeszkedő terv született és maradt papíron. A felépült ház a megbízó kívánságára sokkal szolidabb volumenű, valóban csak a legszükségesebb tereket tartalmazza, de azokat rendkívüli igényességgel megfogalmazva. A tervező felvállalta az ebből adódó egyszerű tömeget, és az „U” alaprajzú dobozt egyszerűen ráültette a hegyoldalra. A meredek lejtésből adódóan az épület a bejárati oldalon egy szinttel magasodik a terep fölé, a párját ritkító panoráma felé viszont két szinttel nyílik meg. A homlokzat visszaugratott síkját két szint magas üvegfallal felhasítja, ezzel átláthatóvá teszi, megnyitja a házat.
Az alaprajz szervezése hasonlóan tiszta képlet: a kert szintjén a nappali terek, a felső — ezúttal bejárati — szinten a hálószobák. A bejárat szintjén az „U” egyik szárában a szülői háló és kiszolgáló helyiségei, a másikban a gyerekek két szobája, és fürdője. A közlekedő terek természetesen adódó helyükön vannak. Egykarú, egyenes lépcső vezet az épület két szára között kialakított, a ház központi terét alkotó, két szint belmagasságú reprezentatív nappali térbe. A kert szintjén az egyik szárnyban a tényleges nappali lakótér szerepét betöltő hatalmas konyha-étkező és kiszolgálói, a másikban dolgozó traktus kapott helyett. Az értelemszerűen kialakuló földalatti traktusban elfértek a kiszolgáló gépészeti funkciók. A garázs a bejárati szinten, külön tömegben került kialakításra, közvetlen átjárással a bejárai szintre. A bejárati szintről az épület mellett tört vonalú rámpa vezet a kert szintjére, ennek vonalvezetése és felületkezelése szerves része a homlokzat- és tömegformálásnak.
A homlokzatok: a tektonikát hangsúlyozó, vakolt fehér keretben bontott tégla burkolatú falak, világos fenyő nyílászárók, süttői mészkő járófelület, a terep-építményeken terméskő burkolat, a tetőn sötét cinklemez fedés, amely az egyszerű tömegre ültetett, gépészetet rejtő dobozt is burkolja. A homlokzatok felületét a nyílásokon kívül az árnyékoló szerkezetek foltjai tagolják: a mellékhelyiségek ablakai előtt áttört téglaburkolat, a nagy üvegfelületek előtt eltolható, gépi vezérlésű, súlyos tömörfa árnyékolók. Az előkép Dánia, Tima Zoltán a téglaburkolatot is szívesen vakolta volna vékonyan és festette volna fehérre, láttatni engedve a struktúra játékát. Az angol tulajdonos számára a melegebb rózsaszínű tégla látványa azonban kívánatosabbnak bizonyult, így lett a ház lágyabb, mint az eredeti tervezői elképzelés. Finoman megkomponált ablakosztások, a kerti homlokzaton az emeleti szint teraszai oldják az önként vállalt keretek szigorú logikáját.
Egy kritikai megjegyzés (az is — belátom — nőies szempontokat tükröz és figyelmen kívül hagyja a szerkesztés logikáját): az „U” alaprajz öblében kialakult, a tervező szándéka szerint hívogató terasz egyetlen prózai ok miatt marad kihasználatlan: nincs lefedve. A terasz déli tájolása miatt a család vonakodása teljes mértékben érthető, és ez a használat szempontjából nagy veszteség. Véleményem szerint formai szempontból sem tette volna tönkre a homlokzatot valamiféle lefedés, akár azon az áron is, hogy csorbul a két szint magas üvegfelület látványa.
A belsőről
A tervezés során a belső tér az építészeti kialakítás természetes folyományaként alakult. A fegyelmezett és következetes alaprajzi és tömeg-, ill. homlokzatformálás a belső terek megkomponálásánál is zökkenőmentesen folytatódik, bár a dolog természetéből adódóan lágyabb felhangokkal kísérve.
Maga a központi tér impozáns, a dupla belmagasságú nappali minden határoló felülete egyedileg komponált, és különböző, a kapcsolódó terekre utaló módon szerkesztett. A nappali felé tömör, mészkővel burkolt falfelületbe komponált kandalló és a nemes anyagú felület elé helyezett, ugyancsak a kompozíció szerves részét képező plazma tv, a lépcső túloldalán a tömör lezárás ellenpontjaként áttört, fehérre festett vakolt falsík, amely mögött felsejlik az épület bejárati homlokzatán kialakított nagyméretű ablaknyílás. Az „U” alaprajzból adódóan az emeleti közlekedő körbeöleli a nappali légterét, az ebből adódó átlátásokat a tervezés maximálisan, s némileg játékosan is, kihasználja.
A gyerekek szárnya felől teljes a kommunikáció, csak egy tömör mellvéd határolja a szobákhoz vezető folyosót. A szülői szárny felé fokozottabb az intimitás, itt már függőleges osztásokkal is operált a tervező, és így az adódó nyílásokat beüvegezte, sőt a tulajdonosok kérésére vízszintes lamella-rendszerrel a belátást minimálisra csökkentette. Példaértékű a közlekedőterek rendszerének nagyvonalú, mégsem pazarló kialakítása, mely a fényjáték és az átlátások révén az épület egyenrangú, szerves részévé avatja a funkcionálisan szükséges tereket. Az építészek nem felületi, hanem építészeti eszközökkel operáltak, s mindezt példamutató formai visszafogottsággal.
A ház építészeti üzenete annyira világos, hogy szinte szégyen (volt) elemezgetni. Stílusbeli elkötelezettségtől függetlenül bárki megállapíthatja, hogy szép és jó, talán az izgalom hiányzik kissé belőle. Egy normális vizuális kultúrával rendelkező országban ilyen házaknak kellene állni mindenfelé, nálunk egyelőre a kevés — de örvendetesen szaporodó — követendő és nézegetésre érdemes példák egyike.Zöldi Anna
Villa a Svábhegyen
építész: Tima Zoltán
belsőépítész: Tima Zoltán, Hegedűs Judit
munkatárs: Schreiber Gábor
statikus: Dobráter Béla
gépész tervező: Görgeyné Bihary Erzsébet, Terék Tamás
elektromos tervező: Máramarosi András
fotó: Bujnovszky Tamás
kivitelező: Épszerk Pannónia Invest Építőipari Kft.
építésvezető: Lévai Imre
