Épületek/Középület

Több az egyben - Százhalombatta, Rendezvényközpont és lakóépület

2012.04.25. 13:10

Multifunkció, összetett tömegalakítás, többszintű városi rendeltetés. Rendezvényközpont, konferenciaterem, táncház, lakóépület egyben – mindemellett Százhalombatta főterének méltó térfala: ezeknek a kihívásoknak mind meg kellett felelnie a Korényi András és Zoltai István tervei alapján megvalósult új közintézménynek. Szerencsés egybeesésként párhuzamosan zajlott a tér rendezése is, melynek jól sikerült kialakítása Köztérmegújítási Nívódíjat nyert 2011-ben.

Százhalombatta, Szent István tér – Rendezvényközpont és lakóépület – Főtér

Általános leírás

Az erősen szétszabdalt városközponti területre kellett a komplex funkciókat magában rejtő épületet, és ahhoz kapcsolódóan a főteret megtervezni. Az új beépítés segítségével egységes főteret alakítottunk ki. Az épület tömege a tér felől szigorú térfallal zárul, míg a hátsó, lakóterületek felé könnyeden nyílik fel. A főhomlokzat a környező profán épületek színvilágával harmonizál, a különböző magasságú és tömegű épületeket változatos ablakosztással idézi meg, míg a lapostetős tömeg már a főtér egységes formáját erősíti. A tér tengelye a Makovecz Imre által tervezett templom tengelyével esik egybe.

 

 

 

Beépítés

Százhalombatta főterén először a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház épülete, a későbbiekben a katolikus templom épült meg. A főtér negyedik oldalán a Damjanich utca felé nem létesült épület, ebben az irányban hiányzott a teret záró térfal. Az Önkormányzat ezért 2007-ben úgy döntött, hogy a Szent István tér északkeleti oldalán egy új épület létesüljön, mely a hiányzó térfalat pótolja. Egyúttal olyan funkciókat kellett az épületben elhelyezni, amelyek a városközpontból hiányoznak, a város működéséhez szükségesek. Így az új épületbe került egy rendezvényközpont, üzletek, szolgáltatások, lakások és a szükséges parkoló mennyiség.

A főtéri új épület létesítésével egyidejűleg elkészült a tér táj- és kertépítészeti rekonstrukciója is, melynek során a korábbi, térben és magassági értelemben széteső főtér helyén egy egységes koncepció valósult meg, közhasználatú szint alatti gépkocsitárolóval, új burkolatokkal, térvilágítással, vízi attrakciókkal. Az új épület elhelyezésének biztosítására egy új, módosított KSZT készült, melynek alapján egy új építési telek alakult ki, és meghatározásra kerültek a beépítési paraméterek. Az új rendezvényközpont és lakóépület a Polgármesteri Hivatallal szemben, annak homlokzati hosszával megegyezően került elhelyezésre, így biztosítva a tér hiányzó negyedik térfalát. A tér felőli oldalra a rendezvényközpont, arra merőlegesen három épületszárnyban, a Damjanich utca felőli park irányában lakóegységek épültek.

Az új épület bejárati szintjén, amely megegyezik a főtér szintjével, diszponibilis üzletek, a rendezvényközpont előcsarnoka, illetve passzázsok helyezkednek el, melyeken keresztül gyalogos átjárás biztosított a Damjanich utca felé. Az átjárók másik oldalán nyílik a három lakóépületszárny bejárata. A telek keleti irányban erősen lejt, ezért a passzázsok folytatásában tereplépcsők vezetnek a Damjanich utcával párhuzamosan elhelyezett szintbeli parkoló, illetve a buszmegálló felé.

 

 

 

A gyalogos forgalom a főtér felőli oldalon az épület árkádosítása miatt fedetten biztosított. Az új épület magassága illeszkedik a főtér adottságaihoz: földszint + 2 szint magassága megfelel a Polgármesteri Hivatal és a Művelődési Ház tömegének. A terep lejtéséhez igazodva a Damjanich utca felé a pinceszint földszintté alakul, diszponibilis üzletekkel.

Földszint

A földszinten a főtér felé a két szélső épületrésznél diszponibilis üzlettereket alakítottunk ki, külön gazdasági lépcső-liftblokkokkal, melyek az árufeltöltést biztosítják. A középső épületrész főtér felőli oldalán helyeztük el a rendezvényközpont előcsarnokát, melyen belül ruhatár, porta-információ, lépcső és lift a pinceszint és a felső szintek között, valamint egy reprezentatív főlépcső található. Az üzletterek és a rendezvényközpont előtere között két fedett gyalogos átjáró vezet a park, illetve a szintben elhelyezett parkoló felé.

A változó szintkülönbségek miatt különböző hosszúságú lépcsők vezetnek az utca felé. Az átjárók másik oldalán helyeztük el a lakóépületszárnyak kijáratait, mindhárom külön lépcső-liftblokkal kiképzett. A lakószárnyak 50 cm-el magasabb padlószinten vannak, mint az üzletek, illetve a rendezvényközpont földszintje. Középfolyosós kiképzésűek, végükön nyitható felületű homlokzattal.

A közlekedőkre különböző nagyságú lakások vannak felfűzve, egy-, két-, illetve két és félszobás változatban, egy részük loggiával, illetve erkéllyel ellátva.

1. emelet

A középső épületrészben van a központ előtere, ahová a főlépcső, a parkoló szintről felvezető melléklépcső és a két személylift vezet. Középen a lépcső és liftek között információs pult található. A főbejárattól balra helyeztük el a konferenciaközpontot, amely mozgatható válaszfalakkal három külön szekcióteremre osztható, de a falak eltolásával egyben is használható. Az előtér felé eső válaszfal az előcsarnok mellé helyezhető, míg a másik két szekciótermet határoló válaszfal az épület végén tárolható. Az előcsarnoktól jobbra egy kiállítóterem lett kialakítva, melynek szeparálása szintén mozgatható válaszfallal lehetséges. A szélső szekciót végül a táncház foglalta el.

 

 

 

A lakórészek felé mindkét oldalon egy-egy kiszolgáló sáv helyezkedik el. A konferenciaközpont felőli oldalon női WC-blokk, esetleges fellépők részére férfi-női öltöző, szék- és egyéb raktár, és a garázsszinttől felvezető lépcső-lift. A másik oldalon férfi WC, mozgássérült WC, személyzeti öltöző, takarítóhelyiség, tároló és a másik kiszolgáló lépcső-lift. A kiállítóterem kiszolgáló sávjának a végén két szint magasságú tárolót helyeztünk el az installációs berendezések elhelyezésére. Igény szerint a két oldal teljesen összenyitható, így nagyobb rendezvények esetén a teljes első emelet egyben használható. A szint jobb oldala táncházzá lett alakítva.

2. emelet

A középső részben helyeztük el a büfét galériaszerűen, az első emelet előterével közös légtérrel. A büfé kiszolgálása a gazdasági blokk felől biztosított. A büfé két oldalán a nagy belmagasságú konferenciaterem, illetve kiállítótér légtere nyílik, rálátással a büfé teréből. A mozgatható válaszfalakkal a két tér szeparálható egymástól, illetve a galériaszinttől. A kiszolgáló sávban a konferenciaterem felőli oldalon WC, irodák, rack (műszaki) helyiség és vezérlőhelyiség található. A kiállító-terem felőli oldalon WC, teakonyha, iroda, illetve tárgyaló és diszponibilis tároló van elhelyezve. A szint jobb oldala táncházzá lett alakítva.

Tetőszint

A rendezvényközpont tetején egy járható tetőterasz helyezkedik el. Ennek megközelítésére a középső traktusban egy előteret helyeztünk el, ahová a 2 lift és a melléklépcső vezet fel. A két szélső lakószárny meghosszabbításában helyeztük el a két gépészeti teret, az egyik oldalon szellőzőgépházat, kazánházat és hőközpontot, valamint egy hűtőgép-teraszt. A másik oldalon szellőzőgépház, hűtőközpont, illetve hűtőgép-terasz található. A tetőteraszon nyári időben rendezvények is tarthatóak. A lakószárnyak lakásai a hosszoldalakon és a végoldalon is vissza vannak húzva a homlokzati síktól, így biztosítva nagyméretű tetőteraszok kialakítását.

 

 

 

Tömeg- és homlokzatalakítás

Az épület funkcionális elrendezését követi a tömegalakítás is. A főtérrel párhuzamos földszint + 2 emeletes főtömegben helyezkedik el a konferenciaterem-kiállítótér-táncház. A földszint árkádos kialakítású, fedett bejáratot biztosít a földszinti helyiségekhez. A középtraktusban elhelyezkedő emeleti előtér, illetve a második emeleti büfétér előtt kifelé dőlő üvegfal helyezkedik el. A kiállítótér és a konferenciatér magas belső terét kétszint magas ablakok világítják be.

A járható tetőteraszról rálátás nyílik a teljes főtérre és környékére. A lakószárnyak, amelyek merőlegesen csatlakoznak a főtömeghez, a terepszint lejtése miatt lelépcsőznek a kert felé. Az épületrészek kert felőli oldalán visszahúzott földszintek biztosítják a kerti sétány épület előtti elvezetését. A három épületrész közötti két gyalogos „nyiladék” vezet fel a főtér felé az egykarú tereplépcsőkön keresztül. A földszint és a felette lévő 2 emelet összefogott tömegként lett kialakítva. A tetőszint visszahúzott kiképzése, ferde félnyeregtetős lefedése folytatódik a rendezvényközpont keresztben álló tömege felé is, helyet biztosítva a gépészeti tereknek és a középen elhelyezett tetőszinti közlekedőegységnek.

A letisztult, geometrikus formák egymásba metszése adja a tömegképzés változatosságát. A homlokzatképzésnél szintén az eltérő funkciók megjelenítésére törekedtünk:

  • a rendezvényközpont kőburkolata;
  • az üzletek mélyen üvegezett portáljai;
  • a lakószárnyak hőszigetelt vakolata;
  • a francia erkélyek parapet burkolata;
  • a tetőszint visszahúzott tömegének homlokzatképzése;
  • a padlástér fémlemez burkolata;
  • a rendezvényközpont előterének kifelé dűlő üvegfala

a homlokzati megjelenés változatosságát biztosítja.

Belsőépítészet

A konferenciaközpont belsőépítészeti elképzeléseiben – a társtervezőkkel együttműködve – célul tűztük ki, hogy a város társadalmi és családi eseményei, kulturális megmozdulásai, valamint az oktatási intézmények és vállalkozások számára az optimális rendezvényi feltételeket biztosítsunk. Törekedtünk arra, hogy a megvalósuló épület ne csak egy adott funkció közvetlen kiszolgálására legyen alkalmas, hanem egységes, jól működő, esztétikus kialakítású tereivel és tárgyaival kellemes és vonzó környezetet biztosítson. Családi jellegű összejöveteleket, a különböző társadalmi rendezvényeket, az ifjúsági szórakoztató eseményeket egyaránt képes legyen befogadni. A léptékénél, méreténél fogva a helyi rendezvényeken túl esetenként egyéb városi vagy regionális kulturális és társadalmi megmozdulások, rendezvények is helyszínül választhassák.

 

 

 

Táncház

Az építkezés közben az Önkormányzat által kért egyik változtatás lényege az volt, hogy a meglévő rendezvény funkció egyik részét táncház funkcióvá szerették volna átalakítani. A flexibilis rendezvényterekből a jobb oldali teret mobil válaszfalakkal szeparálva 2 tánctermet hoztunk létre, melyeknek a kiszolgáló részeit (öltözők, irodák, raktárak) az épület meglévő diszponibilis, illetve egyéb rendelkezésre álló tereiben helyeztük el. Így került a pincébe a jelmezraktár, a földszintre a bejárati lobby, az 1. emeletre az öltözők és az irodák, végül a 2. emeletre szintén öltözők és egy kisebb előadótér. Az átalakított 4 szintet összeköti egy meglévő lépcsőház és a mellette lévő lift, ami teherliftként is funkcionál.

Nívódíj

A „Városközpont, főtér” kategóriában a Szent István tér rehabilitációja Köztérmegújítási Nívódíjat nyert 2011-ben.


vezető tervező: Korényi András, Zoltai István - Korényi és Társai Építész Iroda Kft
további építész tervezők: Korényi Balázs, Dobos András - LAB5 Kft
statika: Puskás Balázs -Terraplan Kft
épületgépészet: Temesvári László, Borsos Tibor - Temesváriterv Kft
elektromosság: Kelemen Ferenc - Kelevill-FZ Kft
tájépítészet, környezetrendezés, zöldfelület: Karádi Gábor - Táj-Consult BT
belsőépítészet: Tildi Béla - DT Studio Kft
közmű: Kovács Péter - Kopéterv Kft
rendezvényközpont technológia: Bárdos Tamás - Kelevill BT
tűzvédelem: Brindzik Orsolya
zaj és rezgésvédelem, külső és belső akusztika: Fürjes Andor Tamás - Acreon Kft
levegőtisztaság védelem: Gulyás Ágnes
hulladékkezelés: Holéczy Gézáné
közlekedés, forgalomtechnika: Lukács Miklós, Lukács Linda - Mikroline Kft
lift: Pölöskei Tamás - Mikrolián Kft
geodézia: Farkas Péter - Geoinforg Kft
talajmechanika: Szabó Gyula
telekalakítás: Bozsik Vilmos - Határ-Érték Kft
építtető: Korshak Kft.
kivitelező: Szabó Lajos - Kalotherm Építészeti és Épületgépészeti Zrt
beruházó: Százhalombatta Város Önkormányzata
fotó: Bujnovszky Tamás