Helyek/Köztér

„Több mint pályaudvar” – az épülő bécsi Hauptbahnhof

2012.09.05. 10:06

Várhatóan már idén decembertől használatba vehetik az utasok Bécs új központi pályaudvarát, amely Albert Wimmer, Ernst Hoffmann és Theo Hotz építészek tervei nyomán 2015-re nyeri el végső formáját, a környező új városrész befejezését pedig 2019-re ígérik. A látogatók kiállított tablókon és a Bahnorama kilátótoronyból kísérhetik figyelemmel az óriási intermodális csomópont építkezését, amelynek jelenlegi állapotáról Garay Márton számol be.

A Budapest-Bécs viszonylaton közlekedő vonat - pár perces várakozásából adódóan - nem ér be időben a Westbahnhofra. A késés mindössze három-négy perc, amiért a hangosbemondón elnézést kérnek (itthon utazva fel sem tűnik), az ok pedig az épülő Hauptbahnhof területén való áthaladás. Pár kanyar és egy köztes megálló után a járat begördül az újonnan átépített pályaudvarra, ahol kiszállva érezzük: megérkeztünk valahova. Ezúttal Bécsbe.

 

 

 

Főpályaudvar épül

A Westbahnhof funkcióbővítő rehabilitációja nem kapott túl nagy publicitást, nem azért, mintha nem lenne érdekes, hanem mert a felújítás „eltörpül” a jelenleg is épülő új főpályaudvar-projekt mellett. „Több mint pályaudvar” – köszön vissza ránk a Hauptbahnhof-ot bemutató brosúrák és különböző kiadványok címlapjáról. A projekt célja a korábban közvetlenül egymás mellett elhelyezkedő, Keleti és Déli pályaudvarok megszüntetésével egy olyan új, központi állomás létrehozása, ahová minden irányból érkeznek majd vonatok. A toronydaruk és markológépek árnyékában még nehéz elképzelni, hogy egy éven belül több mint 1.000 vonat és 145.000 utas halad majd át itt naponta, egy igazi tranzitállomást megteremtve kelet és nyugat között. Bécs a közép-európai régió központjává kíván válni (Budapest is betölthetné ezt a szerepet), és ennek érdekében az új pályaudvaron közvetlen átszállási lehetőséget biztosít majd többek között a Párizs-Konstanca, Athén-Drezda és Gdansk-Velence viszonylatokon. Az állomás multimodális csomópont lesz: a vasúton kívül az S-Bahn, U-Bahn szerelvények is ide futnak majd be, míg az épülethez kapcsolódóan buszpályaudvar és taxiállomás épül. A pályaudvar használatát és megközelítését egy hatszáz férőhelyes mélygarázs, és mintegy 1600 négyzetméternyi területen kialakított kerékpártároló is segíti.

 

 

 

A tervezett létesítmény „magja” egy 100 méter hosszú, 25 méter széles, világos csarnok, ahonnan a jellegzetes vonalvezetésű, acél-üveg szerkezetű tetővel a fedett peronok közvetlenül elérhetőek lesznek. Az utasforgalmi csarnokból nyíló, közel 20000 négyzetméternyi területen pedig különböző üzletek és gasztronómiai létesítmények kapnak majd helyet, végleg megszüntetve a pályaudvarokra (sajnos) olyannyira jellemző „kioszk-rendszert”. Az állomás épületébe szervesen integrált kereskedelmi és szolgáltatási egységek értelme nemcsak annyi, hogy a megvásárolt szendvicset vagy üdítőt kulturált környezetben lehessen elfogyasztani (azaz a vágányok melletti peron helyett a célnak megfelelő asztaloknál), hanem, hogy ezenfelül maga a vasúttársaság, mint a kereskedelmi központ tulajdonosa profitálhasson az állomás forgalmából (és a nap mint nap áthaladó vásárlóerőből), egy a közelben létesített pláza helyett.

Új városközpont

Az Albert Wimmer, Ernst Hoffmann és Theo Hotz építészek neve által fémjelzett főpályaudvar építésével a környező városrész is átalakul. Az összesen 109 hektárra kiterjedő beruházás Bécs jelenlegi legnagyobb volumenű városépítészeti projektje. Közvetlenül a Hauptbahnhof szomszédságában, a használaton kívüli vasúti raktárépületek és korábbi fejpályaudvarok sínpárjainak felszabadításával, közel 550.000 négyzetméteren irodai és szolgáltató központ épül, megteremtve egy új, déli városközpont alapjait. A vágányoktól délnyugat felé eső területeken pedig egy 8 hektáros parkot, illetve lakásokat alakítanak ki. A 2019-re végleg elkészülő új városrészt a tervek szerint mintegy 30.000 ember fogja használni (az állomás forgalma nélkül).     

 

 

 

Prezentáció

Érdemes megemlíteni a tervek és az aktuális munkafolyamatok nyilvános prezentálását. A különböző szórólapokon, tájékoztató füzeteken és honlapon kívül, a helyszínen egy állandó kiállítás várja az érdeklődőket. A Bahnorama egy olyan, 66 méter magas, kezeletlen fenyőfából készült kilátótorony, ahonnan az egész építkezés megtekinthető. A toronyhoz közvetlenül kapcsolódik maga a kiállítótér, amelynek terveit Hans Schartner készítette. Mind a kiállított anyag, mind a kiállítási épület – ideiglenes (5 évre tervezett) használatától függetlenül – magas minőséget képvisel, mely jól reprezentálja a Hauptbahnhof-projekt szakmai profizmusát.    

 

 

 

Ausztria a közlekedési - és ezen belül a vasúti - infrastruktúra fejlesztésével jelentős eredményeket érhet el az Európára jellemző, romló gazdasági tendenciákkal szemben. A sorra megvalósuló vasúti beruházások és fejlesztések (Westbahnhof, Linz Hbf, Salzburg Hbf, Graz Hbf, Feldkirch, Leoben, stb.) központi eleme az épülő bécsi főpályaudvar, ami a tervek szerint már 2012 decemberétől használatba vehető, végleges formáját pedig 2015-re éri majd el.

Garay Márton