Töredékek/Fragments
Egy székely örökségű faluban, Mikházán két műemlékjellegű épület felújításával közösségi terek nyíltak. Az építészeti beavatkozások – asztal, padok, téglakerítés, bejárati ajtó, lépcső és kiállítás – építőtáborok során készültek el, Sági Gergely vezetésével.
2013 óta a Maros Megyei Múzeum koordinálásával elkezdődött Mikháza határában, a nagyobb részben mezőgazdasági területek, kisebb részben az azzal határos porták kertjei alatt fekvő egykori római segédcsapattábor szisztematikus feltárása. A feltáráshoz évről évre nemzetközi tanásatás és terepmunka is kapcsolódik, amelyben a BME ÉPK Exploratív Építészeti Tanszéke (akkor még Ipartanszék néven) is részt vesz a kezdetek óta.
Építészként a feladatunk kettős: egyrészt segítjük a régészeti munkát a feltárt területek dokumentálásával, a felszínre került struktúrák értelmezésével és elméleti rekonstrukciók készítésével, másrészt kiemelt figyelmet fordítunk a még meglévő, de egyre gyorsuló ütemben változó, sokszor pusztuló népi építészeti örökség felmérésére, dokumentálására.
2022 óta a nyári terepgyakorlatok építészeti részének felelőseként, az építész csapat vezetőjeként veszek részt a Mikházán folyó munkában. Az első évek eredményeképpen készült el 2020-ban a Mikháza Építészeti Atlasza című összefoglaló kiadvány, amely számos felmért épület rajzi- és fotódokumentációja mellett a kezdeti években a kutatásainkhoz kapcsolódó TDK munkákat is bemutatja. Az elmúlt években a felmérések, kutatás és folyamatos dokumentálás mellett több megépült hallgatói munka is gazdagította Mikházát. 2016-ban a Time Box pavilonok (tervező: Sági Gergely), 2018-ban a Tájoló kilátó (tervezők: Lőcsei Vera és Ruga Máté) valamint 2022-ben a Sarokpontok (tervezők: Bilák László, Ferenczi Natália és Túri Levente) készültek el.
Az elmúlt 10 év fókuszában egyértelműen a régészeti lelőhely állt és szinte minden beavatkozás erre a területre koncentrált. A Maros Megyei Múzeum erőfeszítései a Régészeti Park fejlesztése, népszerűsítése kapcsán egyre látványosabb eredményt hoznak, a legutóbbi és legjelentősebb, hogy 2024. július 27-én az UNESCO kongresszusa a Dáciai Limest, és ezzel együtt a mikházi lelőhelyet is a Világörökség részévé nyilvánította. A fokozott mikházi jelenléttel járó megélénkült érdeklődés, a visszatelepülés és a falu lakosságának látható megfiatalodása áldás, hiszen Mikháza így látszólag megmenekült a hasonló falvakat sújtó elöregedéstől és elnéptelenedéstől, azonban ezek a folyamatok apránként mégis jól érzékelhetően felemésztik a falu épített- és népi-kulturális örökségét és ezzel együtt identitásának egy kiemelkedően fontos elemét is.
2022 óta szándékom, hogy a mikházi jelenlétünk ne csupán a római kori lelőhely körüli tevékenységünk kapcsán váljon láthatóvá, hanem a falura figyelő munkánk is nagyobb hangsúlyt kaphasson. A Maros Megyei Múzeum megszerezte a falu két kiemelt műemlékjellegű épületének, az egykori Tanító és a mellette álló Kántor házának a vagyonkezelési jogát. Célja, hogy ebben a két épületben végre a falusi kulturális- és társadalmi élet számára is nyitott közösségi tereket hozzon létre, jelezve, hogy törődik a falu saját, székely kulturális örökségével is. 2023 nyarán így a falu központjában található két ikonikus épülettel és környezetükkel foglalkoztunk. Munkánk célja a területen és magukon az épületeken olyan kisebb, figyelemfelkeltő, mégis funkcionálisan is haszonnal bíró beavatkozások létrehozása volt, amelyek segítenek a helyi közösségben tudatosítani ezeknek az épületeknek az értékét, ezeken keresztül pedig tágabb értelemben véve rámutatnak a helyi hagyományos építészet még megmenthető és megmentendő értékeire.
Az építőtábor modellje alapján a két csapat építészhallgató kétszer két hetet töltött a faluban, amelyből az első napok a helyszín megismerésével, majd intenzív tervezéssel teltek, a hátralévő időszak pedig a tervezett alkotás/installáció kivitelezésére koncentrált. Az első két hétben egy bontott csűrépület anyagait felhasználva új közösségi teret építettünk, egy majdnem 17 méter hosszú asztalt és két oldalán padokat, amelyeket egy erre a célra megtisztított, és bontott téglával burkolt területen helyeztünk el. Az asztalon a minden évben megtartott Római Fesztiválhoz kapcsolódóan a népi építészettel foglalkozó, Töredékek/Fragments nevet viselő kiállítás kapott helyet, amelyen gazdag képanyagon és valós építészeti elemeken (ablakok, zsaluk, ajtó, vasalatok, faragott épületelemek stb.) megmutattuk a látogatónak azt az „attribútum" gyűjteményt, amely a helyi építészet jellegzetes karakterét alkotja. Ezzel képletesen és fizikailag is egy asztal köré ültettük a látogatókat, a terítéken pedig a saját kultúrájuk, identitásuk fontos elemei kaptak helyet. Az installációhoz tartozott még az utcán figyelemfelkeltésnek szánt új téglakerítés, amellyel a telek régi, rossz állapotú és méltatlan kerítését ideiglenesen helyettesítettük. A kiállítás része volt maga a ház is, amelynek három helyiségéből egy mára teljesen megsemmisült, egy rendkívül rossz állapotú, egy azonban még használható. Ezzel három lépésben maga is az eltűnő, de még talán megmenthető helyi építészet szimbólumává vált.
A második két hét során a helyszín változatlan volt és a téma lényegében az első két hét szerves folytatásának is tekinthető. A romos ház még használható helyiségének egy homlokzati részletét és bejárati ajtaját újítottuk fel. A homlokzat feltárása után hagyományos módszerekkel, de mai anyagokból és eszközökkel készítettünk a tradíciókhoz illeszkedő homlokzatot, a leromlott állapotú korábbi ajtó még megmenthető elemeinek felhasználásával pedig új ajtót, elé pedig a hagyományos lábazatokhoz illeszkedő technológiával és anyagisággal új lépcsőt építettünk. A projekt zárásaként a beavatkozással érintett ház utcai homlokzati ablakaiba a fesztivál alatt látható kiállítás képanyagából egy állandó és ingyenes „szabadtéri" kiállítást rendeztünk be, amit az utcán járók bármikor megtekinthetnek.
Sági Gergely
Szerk.: Borenich Levente
