Épületek/Irodaépület

Toronyba zárt kincsek

2019.01.11. 10:00

Ismerjük is, meg nem is. Pedig tiszta időben már távolról látni jellegzetes alakját, mégis csak kevesen tudják milyen is az igazi arca a Széchenyi-hegyi adótoronynak. Az elmúlt hat évtizedes folyamatos toldás-foldás után Dévényi Tamás tervei alapján egységes szellemben újult meg a sok építészeti kincset rejtő épületegyüttes. Bán Dávid írása.

Hatvan évvel ezelőtt, 1958 februárjában avatták fel a Széchényi-hegyi adótornyot, amelyet – ha nem is az évfordulóhoz igazítva – most újított fel a tulajdonos Antenna Hungária Zrt. Az eredetileg csak ráncfelvarrásnak indult rendbetétel végül, ha nem is lett teljes körű, de lényegesen átfogóbb a tervezettnél. A számos toldozáson-foldozáson átesett, az évtizedek során folyamatosan bővülő és változó épületegyüttes most Dévényi Tamás egységes gondolatmenete alapján tisztult meg. A nemrég elkészült felújítás bár nem lehetett teljes, de mindenképpen rendet teremtett.

 

 

A „tévétorony” annak ellenére vált egyfajta szimbólummá, hogy a város felől a legtöbb része rejtve marad. Amit messziről látunk, az 1975-ben épült acélszerkezetű tartószerkezet az antennarendszerek részére a maga 192 méteres magasságával. Mellette szinte megbújik az eredeti, 55 méter magas, 11 emeletes adóállomás, amelynek története még 1947-re nyúlik vissza. Ekkor kezdtek kísérletezni a hazai televíziózással, bár még igen gyenge eredménnyel. Hat évvel később döntött a kormány az állami Televízió Vállalat felállításáról, amelynek a következő évben már kézzelfogható eredményei lettek. Az 1954-ben elindított, 100 kilométeres körzetben fogható kísérleti adást már a Széchenyi-hegyről, de még az Agancs utcai volt Hargita panzió épületében elhelyezett adóval sugározták. Az antennák az épület mellett álló rácsos szerkezetű vastornyon helyezkedtek el. A sikeres kísérlet után határoztak egy nagyobb kapacitású adótorony létesítéséről, az utca túloldalán.

 

 

A Székely László (1912-1971) és Gergely István tervezte nagyadót 1956-ban kezdték építeni, majd két évvel később át is adták rendeltetésének. A létesítmény magja a már említett 11 emeletes, élére állított szabályos hasábot formázó épület, amelyre 30 méter magas antennaárboc került. Az elkészült adóállomás egy tiszta, rendezett, egyszerűségében jól mutató építmény volt, amelyre idővel további technikai elemek, köré pedig számos kiegészítés rakódott, amivel harmóniája erőteljesen megbomlott. A bejárat elé finoman hullámzó, aszimmetrikus előtető került, amely jobbra ki is lépett a homlokzat tengelyéből és egy ferde lábban végződött. Felette a homlokzat síkjából kiálló szabályos ablak-, majd az utolsó négy szinten erkélysor áll. Az acélszerkezetű épület lépcsőzetesen kirakott süttői mészkő burkolóelemeket kapott. Ez az architektúra ugyan szép plasztikát adott a homlokzatnak, de idővel hibásnak bizonyult: a résekbe beszivárgó víz korrodálni kezdte a tartószerkezetét. A burkolatot 1984-ben leszedték és helyére vékonyvakolatos Hungarocell hőszigetelést helyeztek fel, az eredeti kiosztás pedig értelemszerűen megszűnt. Ekkor került le a falról az épület eredeti képéhez tartozó Borsos József alkotta relief.

 

 

A belső tér kialakítása szintén visszafogott, mégis egyes részleteit tekintve a maga korában igen minőségi megoldások születtek. A térszervezésben, a korláton és a párkányokon, a nyílászárók keretezésében, a belső burkolatokban, anyaghasználatában erőteljesen fellelhetők az épp letűnt szocreál stílusfordulatai, emellett ugyanakkor egy visszafogott, a monumentalitást mellőző, arányos, a színeket – sötét türkiz tokok, almazöld szárnyak, vörösréz párkány – tudatosan használó tériség született. Számos részletben lelhetünk fel olyan finomságokat, amiket a mostani felújítás ismét kiemelt, minőségileg a helyére tett: a korlátokon megtisztult a vörösréz burkolat, a rácsok eredeti arany festése is visszakerült. Az emeletek kiosztása aránylag egyszerű: az épület keleti, keskenyebb oldalában fut végig a lépcsőház, mellette lifttel, illetve szintenként egy kisebb vizesblokkal, az előtérből nyílik az emeletenként hasonló kiosztású technikai helyiségcsoport.

 

 

A felújítás célja részben az eredeti állapot kibontása, illetve a hozzárakódott további elemek szükség szerinti megtisztítása, vagy egységbe helyezése volt. Az adótorony mellé stílusában hasonló porta- és őrszolgálat, aggregátorház, majd a toronyhoz egy íves nyaktaggal kapcsolódó üzemi épület került. Idővel újabb - építészetileg már végiggondolatlan - elemekkel bővült a terület, majd megépült a nagytorony, amelyet ideiglenesnek szántak. Az adótorony épületét az ezredfordulóra már szinte agyonnyomták az újabb és újabb rendeltetésű antennák és technikai felszerelések, és mostanra érett meg a helyzet, hogy a káoszban rendet teremtsenek. A technológia változása tette lehetővé, hogy ez megkezdődjön, de az épület állaga is beavatkozást kívánt.

Az, hogy számos technikai felszerelés lekerülhetett az épületről tette lehetővé, hogy hozzáfoghattak a homlokzat átfogó felújításához. Ugyanakkor a kiszolgáló helyiségigény is csökkent, így több terület szabadult fel a toronyépület-együttes emeletein.

 

 

A homlokzati síkból eredetileg kiugró nyílászárókat idővel mind kicserélték, helyükre alumínium és műanyag nyílászárók kerültek. Az újra osztásképet mutató Equitone Tectiva homlokzatburkolatba helyezték az új nyílászárókat. Az igen nagyméretű, 170x180 centis ablakok a földrajzi adottságok és az épületmagasság miatt a szokásosnál jobban kitettek az időjárás viszontagságainak (főleg a nagy szélnek), ezért igen szigorú szigetelési és zárási előírásoknak kellett megfelelniük. Az Aluprof által egyedileg gyártott, a célnak megfelelő, forgó rendszerű nyílászárók végül karakteres lemezperemet kaptak, amellyel plasztikusan kiállnak a homlokzatból. A technikai erkélyekre Equitone linea burkolat került.

 

 

Az épület – messziről szintén észrevehetetlen – legnagyobb újdonsága a 6. emeleten kialakított látványos VIP tárgyaló, amelyből mindkét irányban egy-egy üvegkubus lép ki a homlokzatból. A szintén az Aluprof nyílászárójú elkészült zárt erkély mindhárom oldalán üvegezett, szerkezete szinte láthatatlan, onnan fantasztikus panoráma tárul a nézelődő elé. Az elem ugyan határozottan megbontja az eredeti épület formáját, jól megválasztott helyével, könnyed szerkezetével, teljes transzparenciájával mégis belesimul annak egységes architektúrájába.

 

 

Az eredeti helyett már hosszú ideje egy gyenge minőségű trapézlemez burkolatú előtető csúfította a homlokzatot, Dévényi Tamásék azonban a hatvan évvel ezelőtti állapot visszaállítása helyett egy nagyvonalú, kortárs megoldás mellett döntöttek, amely előregyártott, monolit látszóbetonból készült, 16 méteres nyílásközzel. Erre helyezték rá a homlokzatról korábban leszerelt reliefet is, amely belekomponálva az új előtető architektúrájába, hosszas hányadtatás után került ismét kiemelt helyzetbe.

 

 

A kisebb épületek homlokzata és tetőfedése is megújult, egységes előtetők készültek, a kőszínű, ásványgyapot hőszigetelésű új homlokzatképzés a később épült részeken -a rendteremtés részeként- antracitszürke lett.

Az épületegyüttest 1958 óta jóformán nem látta építész, így nagyon időszerű volt egy átfogó, az egységességre törekvő megújulás. Ennek kiemelt eleme egyértelműen maga a toronyépület minőségi felújítása volt, de amennyire a lehetőségek engedték az egész területet sikerült megújítani. Az adótorony korabeli építészeti értékét a visszafogott kortárs beavatkozásokkal emelték ki, ezek a finomságok azonban – az építmény szerepéből adódóan – a nagyközönség számára sajnos rejtve maradnak. A toronyépület viszont tovább tudja őrizni építészeti kincseit.

Bán Dávid

 

 Aluprof alumínium nyílászáró rendszerek

A Széchényi-hegyi adótorony felújításánál az Aluprof MB-SR50N függönyfal rendszerét, valamint az Aluprof MB-70 HI és MB-60 PIVOT ajtó és forgóablak rendszerét tervezték be az építész tervezők a kedvező ár elérése és a kiváló minőség megtartása érdekében – mondta el Anna Dziunycz, az Aluprof-Hungary Kft. ügyvezető igazgatója. Az aluprof.eu honlapon megtekinthető mindhárom termékcsoport összes nyílászáró-rendszere, és elérhetőek – egy rövid regisztrációt követően - az építészek számára elkészített CAD file-ok, illetve BIM objektumok is.

Egyre több hazai építésnél találkozhatunk Aluprof alumínium nyílászáró rendszerekkel. A lengyelországi központú Grupa Kęty S.A. cégcsoport lengyelországi tagvállalata, az Aluprof Sp. z o.o. több mint 60 éves múltra tekint vissza. A cég Lengyelország legnagyobb alumíniumprofil-gyártója, európai szinten pedig az egyik vezető alumíniumrendszer-forgalmazónak számít. A társaságnak Európa több országában vannak kirendeltségei, de jelen van az Amerikai Egyesült Államokban is. Eladásból származó éves jövedelme meghaladja a 266 millió Eurót, az export pedig megközelítőleg 40%-át adja az általános eladásoknak. A vállalat több mint 2200 alkalmazottat foglalkoztat.

Az Aluprof-Hungary Kft. 2006-ban jött létre azzal a céllal, hogy Magyarország és a környező országok (Szlovénia, Horvátország, Bosznia-Hercegovina, Szerbia) építőiparát ellássa a márka rendszermegoldásaival. A cél elérése érdekében adták át 2007-ben a Dunakeszin található 2900 m2-es raktárcsarnokot, 600 m2-es irodaegységet és bemutatótermet. Legyen szó ajtóról, ablakról, függönyfalról, télikertről, passzív ház építészetről, 30/60/90 perces tűzgátló szerkezetekről, az Aluprof-Hungary Kft. kiemelt feladatának tekinti, hogy a nyílászáró gyártókat kiváló minőségű és kedvező áru termékkel lássa el, valamint az építész tervezőket segítse a nyílászáró konszignáció és költségvetés elkészítésében.

Az Aluprof termékek kiválóan alkalmazhatóak családi házak, ipari létesítmények, közintézmények, irodaépületek, szállodák és más épületek nyílászáróiként.

Aluprof