Toronyház-vita: A felhőkarcoló mint innováció

A mottóként szolgáló idézett mondatok Sudjic érdekfeszítő könyvébe akkor kerültek be, amikor még nem indult be a felhőkarcolók legújabb nemzedékének távol-keleti versenye, még nem álltak London legújabb felhőkarcolói, a Shard vagy az Uborka, még vita folyt a Ground Zero helyreállításának módjáról. A könyv hallatlanul tanulságos, amennyiben rávilágít az építés nagyon emberi hátterére, az építtető és/vagy az építész becsvágyára, ami löki-húzza a különleges teljesítményeket - többek között a felhőkarcolókat. Nevezhetjük magasháznak, toronyháznak, felhőkarcolónak - angolul csak skyscraper és a skyscraper-történelmet egy csupán 10 szintes chicago-i épület, a House Insurance Building indította. Felhőkarcolóvá nem az abszolút, hanem a relatív magassága tette - mármint hogy magasabb volt a szomszédainál és elsőként volt magasabb. Kitűnt a többi közül.

A magasra törő ember

Ha keressük az okokat, hogy mi indíthatja az embereket arra, hogy újabb és újabb nehézségeket leküzdve valamilyen módon a környezetből kitűnő, magasabb és magasabb építményeket hozzanak létre, nagy valószínűséggel sokkal inkább irracionális, mint racionális szempontokat fogunk találni.

Nem lehet általánosan igaz az az egyszerű magyarázat, hogy a telekár vagy a kevés hely indokolja a magas házakat. A fejlesztés során nem a telekár határozza meg az épület szintszámát, hanem az adott helyen megengedett szintszám - és az arra építhető épület pénzben vagy üzenetértékben mérhető profitja - határozza meg a telekértéket. Igen, elfogadhatjuk, hogy egyes helyeken a helyhiány fontos szempont.  Hong-Kong szűkre szabott határai között a lakóházak 60 emeletes tornyokba, torony-falakba rendeződnek. De Manhattanre ez már nem igaz, hiszen már Felső-Manhattan is üres: a 90. utca magasságában már megszelídül a beépítés, már nincsenek felhőkarcolók. Nem igazolódik tehát a feltételezés, hogy a fejlesztés aritmetikája miatt kell magasat építeni.

Sokkal inkább találhatunk magyarázatot a magasba törekvésre az olyan, racionálisan megfoghatatlan indokokban, mint a versengés, a jelhagyás, a kitűnés vágya, a kivagyiság, a reprezentációs igény - és ezt megnevezhetjük kevésbé vagy erősebben szókimondó módon is. Azt gondolom, hogy ennek a motivációnak a jelenléte legalábbis a középkor óta ismert. A gótikus katedrálisok tornyainak, San Gimignano lakótornyainak versengése ugyanarról a tőről fakad, mint a Chrysler Building és az Empire State Building versengése vagy az 1 km magas Jeddah Tower diadala. A nagyszerű kisregény, William Golding: A torony (1964), ezt a versengést az emberi vagy materiális verseny terepéről transzcendenssé emeli. Szinte felfoghatatlan az a küzdelem, amivel a dékán a torony érdekében megküzd az építőmunkásokkal, az alapozással, a kővel, a gravitációval - és persze önmagával. Azért, hogy a magasba törjön.

Természetesen ez a versengés a corporate identity része is lehet: a Chrysler, a PanAm, a Pirelli, a Lloyd´s, a Petronas ikonikus épületeinek létrehozása egyértelmű üzenet a vállalatról - mint ahogy az is üzenet, ha a torony egyszer csak nevet és tulajdonost változtat.

Talán az irracionális okok közé sorolhatjuk a városképi kompozíciós szándékot is: egy-egy helyet markírozni, a vízszintes lepény mellé vertikális hangsúlyt tenni, orientációs pontot létrehozni - városépítészeti léptékű gondolat és szándék. Vannak ilyen együttesek: A barcelonai Port Olimpic páros tornyai egyértelmű kompozíciós rendet képviselnek, de Madridban is csupán négy felhőkarcoló áll, ráadásul magaslaton, ami szobrászi igénnyel alakítja a városi sziluettet. Ilyen törekvések mozgatták már a II. világháború előtt is a budapesti városépítészeket - Központi Városháza, OTI -, de a sziluett-díszítő szándék bőven megjelent a szocialista városépítés gyakorlatában Budapesten is, de Szolnokon, Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Gyöngyösön, Pécsett is. Vagy a sziluett-díszítés és a kitűnés vágya hasonló tőről fakad? Ha Veszprém felé autózva az egykori megyei elsőtitkár neve jut eszünkbe, akkor az a városképről szól-e?

A magasba törekvés - akárcsak annyiféle építési tevékenység - a földrajzi felfedezéshez is hasonlítható. Részben tudás, részben bátor lépések az ismeretlenbe, kilépés a komfortzónából, trial and error. A toronyépítés mindig innovációt igényel. Ez a folyamat kétirányú: egyfelől a kihívás maga innovatív megoldásokat tesz szükségessé, másfelől valamely innováció megléte lehetővé teszi az előrelépést. Ha csak röviden összegezzük, hogy a felhőkarcoló építés hátterében hányféle innováció áll, már akkor is látni fogjuk a komplex rendszert alkotó elemek együttállásának szükségességét:

• tartószerkezet: a klasszikus magyarázat szerint az acélgyártás fejlődése tette lehetővé az acélvázas felhőkarcolók felbukkanását. A Bessemer-kemence mellett azonban nyilvánvaló, hogy az acélszerkezeti gyártás és a helyszíni szerelés, a daruzás fejlődésére is szükség volt. (Miközben valószínűleg nem igaz az a gondolat, hogy az amerikai őslakosok nem szédültek, ezért ők vállalták a légtornász munkát - legalábbis az Empire State Building ikonikus reggelizős fotóján nem őslakosok láthatók.) Ugyanakkor trial and error tapasztalat is van: nem érdemes toronyházat bauxit-betonból vagy előregyártott utánfeszített vasbeton elemekből építeni. Az OTI székház tornyát és a pécsi magasházat idővel el kellett bontani.

• felvonó: lift nélkül nincs magasház, elektrotechnika nélkül nincs lift. Magának a felvonóiparnak a szárnyaló fejlődése folyamatosan kíséri a toronyházak fejlődését, ami ahhoz szükséges, hogy ezek a tornyok egyáltalán bejárhatók legyenek. Valószínűleg nem igaz, hogy a toronyházak a legjobb városközpontok, mert a felvonóval egy-két perc alatt minden elérhető, de azért számíthatunk egy-két innovációra a közeljövőben is ezen a területen.

• katasztrófavédelem: az acélvázak tűzvédelmét már a legkorábbi építkezéseken a helyén kellett kezelni, téglaköpenyekkel védték a pilléreket. Nyilvánvaló kérdést vet fel a menekítés lehetősége, hiszen létrával menteni csak nagyon korlátozott módon lehet. Itt említhetjük a földrengésbiztos szerkezeteket, alapozásokat, a lengéscsillapítókkal, vagy aktív elemekkel védett épületeket.

• épületszerkezetek: végtelen számú különféle épületszerkezeti és épületgépészeti megoldásról beszélhetünk, de talán az is elég szemléletes, ha a homlokzatok kialakítását tekintjük kihívásnak. Vajon kellően időtálló homlokzati rendszerekkel épülnek-e ezek a házak? Tudjuk-e cserélni a budapesti magasépületek függönyfalait, ha azok elavulnak? Feltehetően ez már be is következett - erkölcsi értelemben bizonyosan. Ha a Déli pályaudvar kőburkolatait, hosszú mellvédjét a közelmúltban le kellett szedni korróziós problémák miatt, mi történt volna a mellé tervezett magasházzal?

• fenntarthatóság, körforgásos gazdaság: számos nyitott kérdéssel állunk szemben. Elsősorban nem is az új épületek esetében kell erre gondolni - favázas toronyházakkal már folyik kísérlet -, hanem a már régóta meglévő épületek életciklusának felújítási periódusait és végét kellene látni.

A fentiek számbavételével talán valami olyasmire jutottunk, hogy a toronyház építés nem a Maslow-piramis alsó, egzisztenciális szintjéből fakad, nem fiziológiai szükséglet, hanem sokkal inkább az önmegvalósítás mozgatja.

Budapest magasházai

Közhely, de igaz, hogy Budapest sziluettjét Budán a hegyek koszorúja, Pesten a templomtornyok mellett a Bazilika és az Országház kupolája határozza meg, mind a mai napig. Ahogy már szó volt róla, ezt az alapképletet a szocialista városépítés időszakában több periódusban is igyekeztek magas épületekkel tagolni. Ilyen gondolat volt a Budapest-szálló - Déli pályaudvar - Alagút utca - Tabán magasház sor létrehozása, azonban a "gyöngysorból" csak két elem készült el. Harmadiknak talán a Szép utcai irodaházat tekinthetjük. Egy későbbi gondolat volt a lakótelepek monoton 10 emeletes épületerdőjének tagolása magasházakkal: Kelenföldön a három Farkasdy-féle csúszózsalus épület, Újpalotán a Víztorony-ház kapta ezt a szerepet. Megint más gondolat volt a budai hegyek ölelésébe, a dombok sziluettjét meg nem haladó módon telepített magasház-csoportok építése (Fodor utca, Istenhegyi út, Budakeszi út, Törökvész út). Talán ma már van időtávlatunk arra, hogy megítéljük, szebb lett-e ezektől a városkép…

Nem léphetünk azonban tovább a Hungária körút sávjának megemlítése nélkül. Már az Árpád-hídi TB-székház vagy a Hermina úti házak megépítése jelezte, hogy adódhat egy szerkezetileg is értelmezhető telepítési zóna, az új körút vonala. (A SOTE-torony vagy a Schönherz kollégium ettől a vonaltól beljebb került.) Azt gondolom, hogy az 1990-es évek során lett volna lehetőség ennek a zónának a megjelölésével egy sávba csoportosítani a magasházakat, az új körút fokozatos kiépítésével együtt ezt a vonalat markírozni - már ha lett volna erre igény. Nem tudjuk már meg, milyen lett volna a Gellért-hegyről letekintve a Váci út, a Kerepesi út, az Üllői út csomópontjaiban karéjszerűen sorakozó toronyházak városképi kompozíciója - a legjobb telkek beépültek szerényebb magasságú házakkal. Jó házakkal. Maradt még lehetőség a Göncz Árpád városrészben, egyik-másik csomóponti helyen bontások árán. Kérdés, hogy van-e erre igény, presztízs igény. A lehetőségek ma is adottak sok helyen - mégsem épülnek az ikonikus, jó kézzel faragott, időtálló minőségű és üzenetű toronyházak. A MOL-torony mellett nem épült sem OTP-torony, sem Richter-torony - pedig ezek is regionális jelenléttel bíró magyar vállalatok.

Ma Budapesten sok helyen lehet építeni 45 m-es (F+13 szintes) vagy 65 m-es (F+19 szintes) épületeket, és egy-egy helyen 90 m-es épületeket. Túl azon, hogy alapvetően Körmendy Imrével egyetértve, én sem látom indokát a felfelé terjeszkedésnek, de ha valaki feltétlenül erre törekszik, megtalálhatja az arra alkalmas építési helyszínt.

Ezek számát viszont nem szeretném szaporítani, a megengedett magasságot nem szeretném növelni. Ha a magasházak építését a kitűnési vágy motiválja, akkor az emelt magasságú toronyházak elszaporodásával a kivagyiságnak majd megint újabb korlátot kell áttörni, és így tovább, és így tovább. A kontrollált városképnek még az esélye is elvész. Azt gondolom, továbbra is tabu a Hungária körút vonalán belüli terület, a történeti városmag. És azt gondolom, tabu a budai oldal is. Trial and error: a budai hegyekkel konkuráló épület meglehetősen disszonáns.

Amit viszont szeretnék, ha a kitűnési vágy más típusú építészeti-urbanisztikai produktumokat fejlesztene. Az innovációnak még bőséges terepe van az új beépítési struktúrák létrehozásától kezdve az energia- és környezetgazdálkodás új megoldásain át az elérhető árú házak létrehozásáig. A magasház már nem szexi - az okosváros, az okosház, a tájépítészeti gondolat még sokáig az lesz. Ha ki akarsz tűnni, találj ki valami meglepetést, de ne lehessen már messziről látni…

Erő Zoltán, Budapest főépítésze

Szerk.: Hulesch Máté