Trend a lelke mindennek
az új Déryné bisztró belvilága a tulajdonos, Kovács Kristóf tervei alapján
Budapesten – kis túlzással – nap mint nap születik új, vagy felújított, átalakított vendéglátó-ipari egység. Ezek sorában a megújult Déryné nem belsőépítészeti látványvilágának meghökkentő egyediségével fogja kivívni méltó rangját. Soha rosszabbat, mondhatnánk a médiában nagy hírveréssel beharangozott felújítás láttán. Mégis némi hiányérzettel távoztam a nem gasztronómiai, hanem kifejezetten szakmai céllal tett látogatás végeztével.
A teljes belső átalakítás tervezője maga a tulajdonos, a média- és filmes múlttal rendelkező Kovács Kristóf, aki minden részletet valóban nagy odafigyeléssel és jó stílusérzékkel álmodott meg. A „hely szelleméből” kiindulva az art deco-t, illetve az amúgy is divatos retro-t választotta igazodási pontként. Ezen a helyen ugyanis 1907-től az Auguszt cég cukrászdája működött nagy sikerrel, mely virágkorát a múlt század húszas, harmincas éveiben élte, és az akkori idők valószínűleg egyik legelegánsabb budai találkahelye lehetett. Az üzletet 1951-ben államosították, de népszerűsége töretlen maradt, habár fénye értelemszerűen megkopott.
A hajdani Augusztról készült fényképek ott függnek a bejárattal szemközti oszlop falán, leomló drapériák, márvány, selyemtapéta, velencei csillár, mahagóni bútor, ezüst étkészlet – vagyis nagypolgári kávéházi hangulat. Az új belső kialakításakor nem kifejezetten az elit látványvilágot, inkább a Buda közéletében betöltött nagyvárosi funkciót kívánta feléleszteni a tulajdonos, s ennek megfelelően választotta a cukrászda két fénykorára – a húszas és az ötvenes-hatvanas évekre – jellemző stílusokat.
S hogy efelől szemernyi kételyünk se maradjon, a csillogó-villogó, hűvös és kényelmes étterem bejárata fölé odabiggyesztette az átkosból jól ismert neon-feliratot: bisztró. Jónéhányan, akik a szocializmus ma retro-vá nemesült vizuális kultúráján nevelkedtünk, a bisztró szó hallatán a Mézes Mackó egységeinek feledhetetlen dizájnját (és ízeit) érezzük zsigereinkben. Sőt, mi még a szó etimológiai hátterével is tisztában vagyunk, az oly nagy örömmel tanult orosz nyelvben gyorsat jelent, vagyis a McDonalds akkori megfelelőjét tisztelhettük az e néven titulált egységekben.
Ám az új Déryné minden, csak nem bisztró, ennyi kritika engedtessék meg elöljáróban. Ahhoz túl elegáns, vendégei nem rózsaszínű minyont esznek a rántotta után. Ahhoz egy másik budai sarokra kell átfáradni, a Bambi presszóba, ahol az ötvenes-hatvanas évek hangulata eredeti pompájában élvezhető, a korabeli pincérnővel egyetemben.
Ez a hely itt másról szól, és dicséretére legyen mondva, amiről szólni akar, azt jól, stílusérzékkel teszi. A téralakítás átgondolt, a sarkon adott bejárat tengelyében elhelyezett ovális bárpult osztja a teret kisebb egységekre, ahol a vendéglátásnak különböző fokozatit élvezheti a betérő. Ovális bárasztaloktól a bőrfoteleken át a hagyományos, pazarul megterített étkezőasztalokig nagy a választék, és a különböző területeket az eltérő berendezésen kívül a falburkolatok, világítótestek is jelölik.
A sokféleségben egységet ad az azonos, fekete-fehér kockás padlóburkolat, a fent említett stíluskorszakokra jellemző színek: a fényes fekete, a bézs és a diófa barnája. Továbbá a retro-t képviselő elmaradhatatlan zebrano következetes alkalmazása: az ülőbútorok és lámpatestek azonos stílusa. Nagyon sok szép és jó fotelt, széket láthatunk, itt-ott eredeti art deco tálalókat. A kiegészítők – például a „szivarszoba” mozaikburkolatos tálcája is – tökéletesen illeszkednek stílusban az enteriőrbe.
Mégis valahogy mindez együtt kicsit sok. Érthető, hogy a cél ez volt: különféle funkciójú fogyasztó-helyeket gyúrni egységbe úgy, hogy emellett érezhető maradjon viszonylagos szeparáltságuk. Így lett a látványkonyhás étterem fala virágos, a borozóé csíkos, a süppedős fotelekkel berendezett kandallós helyiségé meg kakaóbarna. Óhatatlanul az Amadeus című film egyik remekül sikerült jelenete jut eszembe: az ifjú és lelkes Mozart a „Cosi fan tutte” bemutatója után izgatottan várja a császár elismerő szavait, aki visszafogottan csak ennyit mond: szép, szép, csak túl sok benne a hangjegy.
A belsőépítészet, amennyiben pusztán a terek „öltöztetése” a feladata, még inkább megkívánja az idézőjelek használatát és a lényegre törő fogalmazást, mint az építészet maga. Ellenkező esetben puszta stíluskatalógussá válik, ha mégoly tisztán szerkesztett és gondosan kimunkált gyűjteménnyé is. Ahhoz, hogy az átlagból kiemelkedő, művészi mondandóval bíró alkotás szülessen, a vizuális elemeknek egy átfogó szemlélet jegyében kell egymásra találniuk, s ez lehet akár formai vezérelv, vagy éppen mélyről kikívánkozó gondolat. Ez a tér azt sugallja: mindenkinek nyújtani szeretnék valamit, a kényelmet, kikapcsolódást akarom szolgálni, mindazt, amit ma egy trendi belvárosi polgár megengedhet magának. Ehhez képest a gondosan felkutatott, beszkennelt és legyártatott bisztró felirat némi ellentmondást hordoz – a fényes fekete lakkfelületek és a kockás padló ellenére is.
Szigorúan szakmai szempontok szerint mérlegelve a legjobban azok a részletek sikerültek, amelyek önmagukban zárt egységet alkotó elemei az együttesnek: ilyen a kandalló, és az azt körülvevő fal burkolatának megoldása – itt az anyagok és formák visszafogott harmóniája igazi vizuális élménnyel kecsegtet. Ugyancsak nagy élmény a minden hozzászóló által kiemelt vécécsoport: a virágos tapétával borított falban elhelyezett fémkeretes üvegajtón túl, a tapétát idéző csempe előtt zebrano pulton álló szögletes mosdók – az art deco állólámpákkal és a fakeretes tükrökkel – azt a bizonyos idézőjelet testesítik meg igézően. Rendkívül impozáns az ovális bárpult. Legömbölyített bőr-kárpitozású élével szintén újrafogalmazza a megjeleníteni kívánt korszakok sajátosságait.
Sok szép és néhány izgalmas részlet állt össze könnyen fogyasztható, kellemes nyáresti vacsorává, s a hely – neve ellenére – nem a gyors távozásra sarkall, sokkal inkább a kényelmes ejtőzésre és a „trendi” lazulásra.
Zöldi Anna
fotók: Kovács Kristóf
Déryné Bisztró
Budapest, I. ker. Krisztina tér 3.
http://www.cafederyne.hu/
