Közélet, hírek

Tüntetés a Király utca 40-ért

2006.02.15. 09:37

Az ÓVÁS szerint talán még megmenthető az épület

Több tucat embert vonzott tegnap délután a Király utca 40. elé a több civil szervezet - köztük az ÓVÁS! Egyesület, az Élőlánc Magyarországért, valamint a városvédők - felhívása, amely a klasszicista lakóház megóvása érdekében hirdetett összefogást. A kiürített épület előtt megjelent Konrád György író és Varga Kálmán, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) elnöke is. Varga a Népszabadságnak elmondta: a KÖH a közigazgatási hivatalhoz fordult a bontás ellen, de azt a választ kapta, hogy a jogerőre emelkedett határozat ellen "az idő múlása miatt" már nincs mit tenni. A KÖH erőnek erejével nem akadályozhatja meg a pusztítást.

A KÖH annak ellenére csak napokkal ezelőtt szerzett tudomást a bontás tervéről, hogy három különböző jogcím is kapaszkodót kínálna a Király utca 40. alatti klasszicista bérház megmaradására.

A bérházat egyrészt védi a kora: a műemlékes gyakorlat szerint minden, ami 1875 előtt épült, eleve érdemes a fennmaradásra, márpedig Hild József 1844-ben tervezte meg az akkori Pest főutcáján álló házat (az épületet a 20-as években háromemeletessé bővítették). Másrészt útjában állna a bontásnak a városrész műemléki jelentőségű terület besorolása. 2004 őszén, amikor a bontási határozat megszületett, a Király utca vonaláig már élt a régi pesti zsidónegyedre kimondott ideiglenes védelem, most pedig, hogy a határozat jogerőre emelkedett, lassan egy éve hatályos a világörökségi terület szabályozása és műemléki jelentőségűvé való besorolása. Ez azt jelenti, hogy az örökségvédelmi hivatal hozzájárulása nélkül egyetlen házat sem lehet lebontani. Ezt erősíti a harmadik ok: az épülettel szomszédos ház egyedi műemlék, ami úgynevezett műemléki környezet státust ad a Király utca 40.-nek.

A jelek szerint azonban három ok sem elég az épület megtartásához, bár az ÓVÁS készül kihasználni az utolsó törvényes lehetőséget is. A budapesti törvényességi felügyeleti ügyészséghez fordultak, amely a jogerőre emelkedés után három évig felléphet a jogellenes eljárások ellen. A tulajdonos VI. kerület a ház rossz állagára és az esetleges felújítási költségek magas voltára hivatkozik. Látszik ugyanakkor, hogy a Terézváros folytatni készül az Erzsébetvárosban már meghonosodott, városképet pusztító gyakorlatot: a Király utca 40. lebontásával olyan egybefüggő telket alakít ki, amelyen a hagyományos városszövetből kirívó, 99 lakásos házmonstrumot emelhetnek a beruházók.

 
N. Kósa Judit cikke a Népszabadságban.
Fotó: Somlyódy Nóra, Vargha Mihály