Nézőpontok/Történet

Turányi Gábor: Emlék–Képek

2020.04.02. 17:31

Egy hete, március 26-án hunyt el Turányi Gábor: többen küldtek fotót és rövid szöveget az Építészfórumnak publikálásra, hogy így emlékezzenek pályatársukra, barátjukra, mesterükre. Ezekből adunk közre.

 

Simon István: 1975, közös diplomázás a Műegyetemen. Később ez a kép lógott (mint alapítókról) a T+S irodában: rólunk, alapítókról.

 

 

Jávor András:

Több, mint építész kolléga.

Elsősorban unokatestvér, aztán a másoddiplomán opponens, a munkáimnál pedig amolyan tanácsadó. 

Leginkább miatta választottam anno a „kis Pollack"-ot, s vele az építész szakmát. A szakközépben négy évig naponta legalább kétszer mentem el a tablója mellett, majd a továbbtanulásnál én is az Ybl-t választottam. Igaz utána a kivitelezés és beruházás vonalán dolgoztam, így kevés szakmai kapcsolatunk volt, de természetesen családilag rendszeresen találkoztunk.

A másoddiplomás képzésen építészettörténetből egy építészről kellett infografikát készítenem, s nem volt kérdés, kiről szeretnék. Ezt a munkát csatolom emlékezésemhez, hiszen ebben Gáborról, mint építészről minden jellemző benne van. Egy ellenvetése volt a konzultáció során: az „Ybl-plecsnit levehetnéd onnan". Itt jött elő belőle a nagyfokú szerénység, de sikerült meggyőznöm, hogy ez egy lényeges, ha nem a leglényegesebb információ, így maradhatott.

A diplomamunkámnál a mesterem Gettó Tamás volt, s menet közben derült ki számomra, hogy Tamás, pedig Gábor régi tanítványa volt... A világ kicsi és kerek.

Legutóbb szülőfalujában (azóta már város), Kadarkúton rendezett kiállításon dolgoztunk együtt, ahol a szakmai részt egy családi tárlattal egészítettük ki, s együtt válogattuk a családi emlékeket relikviákat.

Gábor üzenetének megfelelően, én is megpróbálok derűsnek maradni.

Jávor András építész

    

Karádi Zsófi Turányi Gábor 2017-es, kadarkúti kiállításáról küldött két képet, amin, ahogy írja „a Tanár Úr legaktívabb MOMÉs időszakának hallgatói felajánlják a képeket szíves használatra

 

 

Végül Walton (Reimholz) Eszter küldött képeket, a Kopaszi Gáton készült sorozatából válogatott.

 

A képeket, szövegeket a küldők kérésére azzal a szándékkal adjuk közre, hogy a „képírás" segítse az építészek közösségét az online térben.

Somogyi Krisztina