Turner és Itália — kiállítás a Szépművészetiben
Július 15-én Turner és Itália címmel nyílt tematikus kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Gonda Zsuzsa művészettörténészt, a kiállítás egyik kurátorát, Simon Magdolna kérdezte a hiánypótló tárlatról.
2006-ban a Szépművészeti Múzeum centenáriumi, Mesterek és Remekművek kiállítás-sorozatán már láthattuk J. M. William Turner egy művét. A Trafalgari csata című, 1806-ban készült festmény vázlata a Tengeri csaták kiállításra Londonból, a Tate Britainből érkezett.
A július 15-én megnyílt Turner és Itália című tematikus kiállításra – mely a művész több mint 80 alkotását mutatja be -, szintén a művész hagyatékát őrző Tate Britainből érkezett a képek jelentős része, de más brit és amerikai köz- és magángyűjteményekből, a Louvre-ból valamint a Szépművészeti Múzeum és az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményéből is láthatunk műveket.
A bemutatott anyagot nyolc egységre osztották fel:
1. Itáliáról álmodozva,
2. A hegytetőről: Turner megpillantja Itáliát,
3. „Turnernek Rómába kellene jönnie”
4. Turner útja Rómába,
5. Az itáliai napfény bűvöletében
6. Római diadal
7. Velence fénye
8. A radikális öregember
Gonda Zsuzsa művészettörténészt, a kiállítás egyik budapesti kurátorát Simon Magdolna kérdezte a különleges és hiánypótló kiállításról.
Simon Magdolna: Turner életművét, mely a tájképfestészet történetének egyik csúcsteljesítménye, először csodálhatja meg magyar közönség önálló kiállításon. Milyen szempontok vezették a kiállítás kurátorait a szinte zeneműként felépülő tárlat létrehozásában?
Gonda Zsuzsa: Turner rendkívüli gazdagságú és sokoldalú életműve számtalan értelmezésre kínál lehetőséget. A kiállítás angol kurátora, a művész egyik legélvezetesebb modern életrajzának szerzője, James Hamilton 2003–2004-ben például Turner késői tengeri tájképeiből rendezett tematikus kiállítást. Ezúttal egy olyan témát dolgozott ki a rá jellemző alapossággal – Turner Itália iránti rajongását –, amely a művész egész pályájának az áttekintésére alkalmas. Az ötlet Andrea Buzzonitól, a Ferrara Arte igazgatójától származott, aki nyilvánvalóan a saját közönségének is kedvében akart járni ezzel a tárlattal. Ferrara és Edinburgh után Budapest a harmadik helyszíne a kiállítás-sorozatnak. Mivel a papírmunkák nagyon érzékenyek a fényre, több kölcsönző intézmény nem járult hozzá a budapesti állomáshoz, de legnagyobb örömünkre a művész hagyatékát őrző Tate Britain olyan nagy mértékben segített a kimaradó darabok pótlásában, hogy az eredeti koncepciót sikerült teljes mértékben megvalósítani, sőt túlzás nélkül állíthatjuk, hogy bizonyos tematikus egységekben – például az 1828-as római látogatás bemutatásánál – a budapesti válogatás lett a legizgalmasabb, legváltozatosabb.
Visszatérve a kiinduló kérdéshez: az első rész azokat a művészi hatásokat vizsgálja, amelyek Turner figyelmét Itália felé terelték. Ide tartoznak Piranesi római látképei, Claude Lorrain árkádiai tájai, valamint John Robert Cozens itáliai tárgyú akvarelljei, amelyeket Turner fiatalkorában másolt. A második tematikus egység az 1802-es európai utazás ihletésére született, elsősorban alpesi tárgyú műveket mutat be. Turner ekkor még éppen csak megpillantotta Itáliát, a határ menti Aostában töltött néhány napot. Az ókori építészet emlékei – például Augustus diadalíve – elragadtatott csodálatot váltott ki belőle. A harmadik egység a készülődés időszakával foglalkozik, amikor a művész tanácsokat gyűjtött, útikönyveket lapozgatott. Turner végül is 1819-ben indult el Itáliai igazi felfedezésére. Fő célja Róma volt, de ellátogatott egészen a Nápolyi-öbölig. Számtalan vázlatkönyvet rajzolt tele, és ebből a gazdag motívumkészletből rendszeresen merített a későbbiekben. Visszatérése után más szemmel látta a hazai tájat, amit a negyedik rész tár a látogató elé, csakúgy, mint az itáliai tárgyú, de már hazatérését követően készített műveket. 1828-ban Turnert ismét Rómában találjuk, amikor három hónapra műtermet bérelt, és ekkor festette a kiállítás legmonumentálisabb alkotását, a Médeia látomását. Egy teljes egységet szenteltünk Velencének, amely az 1840-es években vált Turner számára igazán fontossá. Végül utolsó korszakának néhány remekművét láthatjuk, amikor mintegy pályájának összegzéseképpen vissza-visszatért korábbi témáihoz, motívumaihoz.
S.M.: Mennyiben látott másképpen Turner, mint a kötelező és áhított” itáliai utazáson már évszázadok óta résztvevő északi, pontosabban Alpokon túlról érkező művészelődök?
G.Zs.: Nagyon fontos, hogy pontosan érzékeljük, hogy míg a legtöbb művész esetében Itália a művésszé válás, a tanulás egyik meghatározó állomását jelentette, Turner negyvennégy éves volt 1819-ben, amikor hosszabb útra ment. Pályájának kezdete a napóleoni háborúk időszakára esett, ami meggátolta az európai utazást. Sok más művésszel együtt az első adandó alkalommal 1802-ben, az amiens-i békét követő rövid békés időszakban ő is útra kelt, hogy megnézze a Napóleon által a Louvre-ban felhalmozott műkincseket. Művésztársaihoz hasonlóan Tiziano, Correggio, Domenichino műveit másolta, vázlatfüzetének rajzait precíz megjegyzésekkel látta el a kompozícióra és a színekre vonatkozóan. Itália iránti érdeklődéséhez a régmúlt mestereinek ismerete is hozzátartozott. Amennyire általános volt ekkor Párizs felkeresése, annyira szokatlannak tekinthetjük az alpesi kirándulást és Aosta felkeresését. Mikor Turner 1819-ben Itáliába érkezett, pontosan tudta, hogy mit keres, és hogy mi és vár rá. Klasszikus szerzők műveit tanulmányozta, például Vergiliust, a népszerű útikönyveket gondosan kijegyzetelte, barátai pedig praktikus tanácsokkal látták el. A legtöbb rajzot Rómában készítette, különösen szerette a Forum Romanumot, a Colosseumot és környékét, valamint a Vatikánt. Turner páratlan képességeivel a római művészek is tisztában voltak. A kiváló klasszicista szobrász, Antonio Canova 1815 novemberében felkereste londoni műtermében, és az általa zseninek nevezett Turnert közbenjárására 1819-ben az Academia di San Luca tagjai közé választotta.
S.M.: Turner viszonya a művészi sikerhez nem a romantikus, meg nem értett művész sablonjához igazodott. 15 évesen már komoly elismerésben részesült: az egyik képét bevették az Akadémiára, 27 évesen már a Királyi Akadémia tagja volt. Pályáját végigkísérte a siker, képei eladásából jelentős vagyonra tett szert, s ez megadta számára a művészi kísérletezés függetlenségét élete utolsó szakaszában. Természetábrázolásának - Turner korában hihetetlen - modernségére Monet és Pisarro is rácsodálkoztak 1871-ben a National Gallery-ben. Az impresszionisták elődjüket látták művészetében. Látás- és ábrázolásmódjának fejlődését hogyan befolyásolták az itáliai utazásai?
G.Zs.: A mediterrán táj élménye, Itália fényei és színei jelentős befolyással voltak Turner művészetére. Palettája kivilágosodott, szélesebb ecsetvonásokkal, nagyvonalúbban kezdett el festeni. Akvarell-technikája is sokat változott. Míg alpesi útja során szürkére alapozott papíron dolgozott, és a sötét tónusú művekből utólag, az ecsetnyelével kapart ki részeket a fény jelölésére, Rómában egyre többször a papír üresen hagyott része szolgált a fény érzékeltetésére. Hazatérése után, az 1820-as években topográfiai munkák számára festett akvarelljein az angol tájat is mediterrán fény járja át, nyoma sincs ködös, borongós hangulatnak. Az 1840-es évek velencei alkotásait a vízben és párában feloldódó, már-már anyagtalan épületek megragadása jellemzi. Turner késői műveinek – melyek egy része befejezetlen – látásmódja már nagyon közel áll az absztrakcióhoz.
S.M.: A kiállítás műfaji sokszínűségében – olajképek, akvarellek, ceruzarajzok, a Liber Studiorum mezzotintóval kombinált rézkarcai - is követi az életművet. A természet képei – vihar, tenger, hegyek - mellett az ember alkotta táj is megjelenik, épületeivel. Néha romokkal, olyan emlékekkel, melyek ma is célpontjai az Itáliába, Olaszországba utazóknak. Mennyiben az elvágyódás, Árkádia képei, és mennyiben a múlékony, változó valóság rögzítésének kísérletei ezek a képek?
G.Zs.: Amint már szó volt róla, Turnernek határozott képe volt Itáliáról. Claude Lorrain és Piranesi művei legalább annyira befolyásolták látásmódját, mint a valós élmény maga. Nem véletlen, és ezt a kiállításon is nyomon követhetjük, hogy bizonyos nevezetes városképi elemeket ugyanabból a nézőpontból örökített meg, mint Piranesi, talán a Piazza del Popolo ábrázolása erre a legjobb példa. Összességében elmondhatjuk, hogy helyszíni élményei megerősítették ismereteiben. Tudatosságát jól érzékelteti, hogy az ókori emlékek rögzítésénél kínosan ügyelt a feliratok pontos megjelenítésére. Turner Itália-képét nem az elvágyódás jellemzi: számára a civilizációk kialakulása és hanyatlása, a romok árnyékában továbbélő modern város megjelenítése jelentette az igazi kihívást. Szerencsénkre Róma számos nevezetessége mai is ugyanazt a képet nyújtja, mint a 19. század első felében, így a mai látogató szinte ugyanabban az élményben részesülhet, mint egykoron Turner.
S.M.: A kiállításon a Turner nyomán illusztrált könyvek mellett láthatjuk John Ruskin: The Stones of Venice című, a 19. és a 20. század művészei – festők, építészek, iparművészek, preraffaeliták, szimbolisták, szecessziósok és korai modernek – számára megkerülhetetlen művét. Ezt a könyvet, mely a várost, az épületeket, romokat mint a múlt élettel is átitatott lenyomatát értelmezi, napjainkig olvassák Itália rajongói. Milyen kapcsolat volt az egymást követő művészgenerációhoz tartozó Turner és Ruskin között?
G.Zs.: John Ruskin, a 19. század második felének legjelentősebb angol teoretikusa 1843-ban jelentette meg Modern Painters című művének első kötetét Turner védelmében, a művészt ért támadásokkal szemben. Ruskin 1832-ben tizenharmadik születésnapjára kapta ajándékba Samuel Rogers Italy című versciklusának illusztrált kiadását, melyet Turner akvarelljeinek nyomán készített metszetek díszítettek. Ruskin úgy emlékezett vissza, hogy ez a könyv jelentette Turner iránti rajongásának kiindulópontját. Különösen a budapesti kiállításon is szereplő Aosta ábrázolást, valamint a vele rokon hegyi tájak megörökítését kedvelte. A kiállításunkon több alpesi tájat megörökítő akvarell volt egykoron Ruskin tulajdonában. Ruskin másik nagyhatású írásának, a The Stones of Venice-nek megjelenését Turner már nem érhette meg, 1850-ben még csak az első kötet jelent meg.
Az interjút Simon Magdolna készítette
