Úgy maradt… Elhagyott MÁV paloták az Andrássy úton
A reprezentatív Andrássy út több telkén is pompás palotákat épített az akkoriban frissen létrehozott és lendületes fejlődésnek indult Magyar Királyi Államvasutak. A vasút presztízsét is kihangsúlyozó, nagyvonalú épületek többsége azonban ma teljesen lepusztult állapotban, elhagyatva várja sorsa jobbra fordulását. Bán Dávid írása.
Amikor 1870-ben – londoni mintára – megalakult a Fővárosi Közmunkák Tanácsa, máris egy hatalmas, Pest viszonylatában sohasem látott léptékű feladattal találta szemben magát. Két évvel korábban ugyanis Andrássy Gyula miniszterelnök egy konferencián ismertette városrendezési terveit, hogy miként képzeli el az odáig részben szervetlenül, de az az 1838-as nagy árvíz utáni újjáépítésben már tudatosabban épülő város modernizációját, belépését az európai nagyvárosok sorába. A dualizmus idején új közigazgatási, irányítási épületeket kellett megteremteni a pesti oldalon, mivel az 1848-as áprilisi törvények Pestet jelölték meg az országgyűlés székhelyéül. Számos középület építése kezdődött meg ebben az időszakban, a város elkezdte elnyerni a ma is ismert úthálózatát és építészeti arcát.
Az Andrássy által felvázolt legnagyobb projekt a Belvárostól akkor még nehézkesen, csak a szűkös és koszos Király utcán elérhető, közkedvelt pihenőhely, a Városliget megközelítésére egy pompás, nemzetközi mércével mérve is nagyvonalú sugárút létesítése volt. A terveken még Sugár útként szereplő útvonal előkészítésének, tervezésének és kiépítésének története jól dokumentált, számos helyen publikált. Az útvonal tervezésekor két fontos cél szerepelt a munkákat előkészítő Közmunkák Tanácsának elképzeléseiben: egy széles, kellemes hatású közvetlen kapcsolat kiépítése a Belváros és a Városliget között, illetve egy olyan egységében tervezett, mégis sokszínű, magas színvonalú épületállomány megteremtése, amely mintaadó lehet az országszerte zajló városfejlesztések számára. Andrássy nem titkolt elképzelése az volt, hogy a fővárossá fejlődő Pesten egy, a bécsi Ringhez, vagy a párizsi Champs-Élysées-hez hasonló reprezentatív sugárút jöjjön létre, ahol a város arisztokráciája palotát, lakást vásárol vagy bérel, szívesen korzózik, és ül be az itt kialakult éttermek, kávéházak egyikébe.
A Közmunkák Tanácsa a különböző lehetőségek mérlegelése után kijelölte a létesítendő útvonal nyomvonalát. Szempont volt, hogy valamilyen módon közvetlen kapcsolódás jöhessen létre a Lánchíddal, ugyanakkor a közben folyamatosan beépülő Belváros és az ekkor már javában épülő Bazilika nem sok mozgásteret engedett a tervezőknek. A kivitelezés előkészítésére, a telkek parcellázására létrehozott, rövid életű Sugárúti Építő Vállalat által benyújtott tervek tanulsága szerint „egységes útvonalat kívántak létesíteni, épületegyütteseket terveztettek, nem egymástól független, egymás mellé állított házakat" (Gábor Eszter: Az Andrássy út körül).
Az 1870-es évek első felében meg is kezdődtek az első építkezések, a jól összehangolt városképi tervezés alapján az Oktogonig tartó első szakaszon zárt, a Köröndig lazább, végül a Városligetig már szabadon álló villás elrendezéssel. A megvalósuló épületek nagy része magánvállalkozásból épült a Sugár út mentén – az út 1885-től viseli Andrássy Gyula nevét –, de néhány középületet is terveztek: az Operaházat, a Képzőművészeti Egyetemet, az Állami Tanítóképző Intézetet, a Zeneakadémiát, a Műcsarnokot – igaz ez utóbbit egy magánjellegű egylet hozta létre részben közadakozásból, de a várostól kapott kedvezményes árú telken. Ebbe a sorba illeszkedtek bele az akkor épp nagy lendülettel megerősödő Magyar Királyi Államvasutak (MÁV) különböző intézményei is. Noha az 1868-ban megalapított MÁV eredetileg egy igen szerény, alig 125 kilométeres hálózattal, 13 gőzmozdonnyal és háromszáznál alig több vasúti kocsival kezdte meg működését, a törvényhozási lépéseknek és Baross Gábor tevekénységének hála hamar intenzív fejlődésnek indult. A vasút, mint fiatal, de a modern polgárosodást nagyban elősegítő intézmény a társadalom minden szintjére hatással volt. Egy olyan, korábban csak a katonaságnál tapasztalt szervezeti rendszert épített fel, amely magas szinten gondoskodott munkavállalóiról. Lényegében a vasút volt az első, ami mai értelemben megteremtette a tömeges foglalkoztatást, a dolgozói számára nemcsak egyenruhát, szolgálati helyeket, szállásokat, hanem korábban ismeretlen egészségügyi háttérellátó rendszert, majd nyugdíjellátmányt biztosított.
A MÁV számára presztízst jelentett, hogy megjelenő épületeivel egy olyan építészeti minőséget képviseljen, ami szintén a vasúttársaság magas színvonalát, elhivatottságát hirdeti. Típustervek alapján országszerte épültek a téglaépítésű, minőségi állomásépületek, a dolgozók számára szolgálati lakásokat biztosító, nyugati mintára létesített telepek, valamint a különböző városi igazgatósági és egyéb paloták. Nem véletlen tehát, hogy a pesti új, világvárosi sugárútján a MÁV is bevásárolt néhány telket, hogy azokra az út színvonalához méltó palotákat építsen. Az Operaházzal szemben, az Andrássy út 25. számú telkén Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján megépült a MÁV nyugdíjintézetének bérháza, „erőteljes francia hatás alatt". A korabeli sajtóban csak a maga idejének legszebb épületeként aposztrofált tömb tömegének megfogalmazása messzemenőleg rímelt a szemben álló Operaházra. A középrizalit földszintjét ötnyílású loggia uralja, amely alatt a Reitter kávéház terasza kap kellemes hűsítő árnyékot. Az ott beszélgető, újságot olvasó, angol keménykalapot viselő kávéházi közönségről készült Klösz György-féle korabeli fénykép a századfordulós fővárosi világ ikonikus ábrázolásai közé tartozik. Az idővel a benne működő kávéház és étterem bérlője, Drechsler Béla után Drechsler-palotának nevezett épület fölszintjén már az 1890-es évek óta pezsgett az élet.
„Reiter két-három esztendeig maga vezette a vendéglőjét, azután társat vett maga mellé, de így sem tudtak megbirkózni a magyar közönség mindinkább fellépő igényeivel és 1899-ben beköltözött a MÁV nyugdíjintézetének palotájában levő vendéglőbe a híres Drechsler vendéglős. Érdekes, hogy a fővárosban annyira eggyé olvadt a vendéglő és a palota, hogy mindenki csak Drechsler-palotának ismeri még ma is ezt a pompás épületet, amelynek a sok tulajdonosa közül soha senki nem viselte a Drechsler nevet. Drechsler vendéglős nagyon értette a módját, hogy hogyan kell a vendégeket idecsábítani, sőt amikor az akkori parlamenti éttermet is kibérelte, kreált egy olyan ételt, amely még ma is kedvence az édességeket szerető embereknek. Ez az étel a krémmel bérelt képviselőfánk. Ott született a parlamenti étteremben Drechsler angol mintára először vezette be Magyarországon azt a szokást, hogy a gourmandoknak való nyers beafstek-darabokat megmutatta a vendégnek, aki azután kiválasztotta a kedvére való darabot. Ugyancsak Drechsler importálta a törökkávét is Budapestre és ő volt az, aki az első négert sétáltatta az étteremben a tálcán tartott feketekávéval. Óriási terraszt építtetett ki egészen a kocsi útig és a teraszon ülő előkelő közönséget zene szórakoztatta és idekerültek először az úgynevezett ívlámpák is, amelyek Budapesten első ízben a Ferenc József-hídon ragyogtak. A Drechsler-étterem terrasza az előkelő fővárosi közönség találkozóhelye volt. Aki Budapesten számított, az idejárt. Politikusok, írók, színészek adtak itt egymásnak találkozót és a híres Lechner-féle asztaltársaság, amely délutánonként a Japán kávéházban ült akkoriban, szintén idejárt. Itt ünnepelték Lechnert a Drechsler palota világhíres építőjét is." (Az Ujság, 1933)
Akárcsak az Operaház előtt, itt is kellemes kiteresedés lazít az Andrássy úti zárt házsorán, amely remekül alkalmas az Ybl-féle palotára néző terasz kialakítására. A kávéház törzsközönségéhez, a kor szokásai szerint leginkább újságírók, szerkesztők és művészek tartoztak. Ide járt rendszeresen Szinyei Merse Pál, maga Lechner Ödön, később Márai Sándor vagy Kálmán Imre, asztalainál számos írás- vagy dalmű született. Az Operaházból is természetesen sokan ruccantak át szívesen, megfordult itt Goldmark Károly, Puccini vagy Mahler is. Az 1920-as években a bérlők és a tulajdonosok között számos viszály alakult ki, végül az 1930-as években a korábban a Tőzsdepalota kávéházával szakmai sikereket szerzett, majd némi kísérletező kitérő után a vendéglátáshoz ismét visszatérő Upon József vette át. A házat időközben 1924-ben a Lloyd Bank megvásárolta a MÁV Nyugdíjintézetétől és egyes belső tereinek átalakítására pályázatot írt ki. Akkor ezt a korabeli szakma és a sajtó hevesen ellenezte, mondván, hogy a lehető legteljesebb mértékben meg kell őrizni az épület franciás szellemiségű szépségét, ha az „ízlést és gráciát sugárzó épület Párizsban állna, a franciák nemzeti büszkeségét táplálná" – írta Sós Aladár építész a Világ című napilap hasábjain.
Az alsó szintjeire 1945 után az Állami Balettintézet költözött, felsőbb emeletein az Operaház művészei béreltek előszeretettel lakást. Maga a táncoktatás azonban már korábban, 1936-ban megjelent, Nádasi Ferenc balettmester nyitott tánciskolát az épület első emeletén. A Balettintézet – majd 1983-től Magyar Táncművészeti Főiskola – helyiségei idővel az egész épületet elfoglalták egészen az intézmény 2002-es, a Columbus utcába történt kiköltözéséig. Addigra azonban az épület állaga erőteljesen leromlott, egyértelműen felújításra, megmentésre szorul. „Az épület most árván várja, hogy egy új tulajdonos szétverje még megmaradt belső értékeit. Abban reménykedhetünk, hogy külseje megmarad" – írja keserűen Gábor Eszter 2010-ben.
Az épületet 1997-ben adta el a Terézvárosi Önkormányzat az akkori értékbecslések szerint a valós árának alig a feléjért, majd a zavaros tulajdonviszonyok időszaka következett. Ekkor a főleg plázaépítésekben érdekelt izraeli Control Centers befektetőcég Puhl Antal építészirodájával készítettet terveket egy kialakítandó „a Monarchia hangulatát idéző" luxusszállodára, majd a megszerzett engedélyek birtokában némi bontási és állagmegóvási munkálatok kezdődtek, védőtető került a ház köré. A befektetők azonban csendesen túladtak az épületen, így 2007-ben már az Aquapura Hotels nevű portugál cég birtokába került. Ők a terveken módosítva a szobák mellé még luxusapartmanokat is nyitottak volna, illetve egy gyógyfürdőt is álmodtak a falak közé. Ekkorra azonban a fővárosi ingatlanpiac átalakult, a luxushotelekből túlkínálat keletkezett, így az Andrássy úti beruházás már kevésbé tűnt vonzónak. Ezért a háttérben újabb tulajdonosváltások zajlottak, majd az utolsó hírek szerint 2017-ben újabb tervek készültek, változatlanul egy luxusszálloda kialakítására, ezúttal a Marriott portfóliójába tartozó W Hotels lánc részeként. Ezeket már a Bánáti + Hartvig Építész Iroda készítette és elképzelésük szerint az időközben elpusztult, vagy lebontott homlokzati díszítőelemeket műemléki igénnyel visszaépítették volna. A tervismertető szerint azonban az eredeti tervdokumentáció erőtelesjen hiányos, noha több kiemelkedő részlet és nóvum is került korábban az épületre. Lechner a palota tetején kísérletezett először a Zsolnay gyár pirogránitjával, amely később szinte a védjegyévé vált. A 162 szobás szállodát eredetileg 2020-ban, majd ezt módosítva 2022-ben tervezték volna átadni.
Az Andrássy út következő szakaszán, az Izabella és a Rózsa utca közötti kétteleknyi területet is megvásárolta a MÁV, hogy azon építse fel igazgatósági épületét. Az Operaház és a Képzőművészet Egyetem mellett ez volt az utolsó olyan közintézmény, amely a közelmúltig megtarthatta eredeti funkcióját. Az 1876-re elkészült épületet az a Rochlitz Gyula tervezte, akinek meghatározó szerepe volt a hazai vasútépítészetben. A bécsi műszaki egyetemen végzett Rochlitz a világosi fegyverletétel után nyugat-európai emigrációba kényszerült, majd onnan hazatérve és fontos tapasztalatokat szerezve került a MÁV-hoz, először a vasútépítési igazgatósághoz, majd a magasépítési osztályra. Nevét leginkább az 1884-ben átadott akkori Központi, a mai Keleti pályaudvar kapcsán ismerni, ahol valóban sikerült megalkotnia a Magyar Államvasutak ékkövét.
A MÁV és ezáltal Rochlitz számára is fontos volt, hogy a pompás Andrássy úton méltó és a vasúttársaságot jól reprezentáló palota létesüljön, ugyanakkor az épületben kiemelt fontossága volt a vasút működését is jellemző szigorú funkcionalitásnak. Az Andrássy út 73–75. alatti, eredetileg háromemeletes igazgatósági székház neoreneszánsz stílusban épült, főhomlokzatának tetősíkján elegáns balusztráddal, a nyugdíjintézeti bérház franciás hatásával ellentétben szorosabban illeszkedve az út olaszos előképhez. A palota finoman kidolgozott reprezentatív előcsarnokot kapott, amelybe négy, Párizsban készült öntöttvas nőalakos, kariatida lámpatartót helyeztek el. Az építési költségekhez, téglajegyek vásárlásával a vasutas dolgozók is hozzájárultak.
Az épület, noha eredeti rendeltetését lényegében mindvégig megtartotta, idővel kisebb-nagyobb átalakításokon esett át. A 20. század első évtizedeiben kétszer is építettek rá szinteket. 1928-ban, feltételezhetően a tető beépítésével kapcsolatos bádogosmunkák miatt a tetőszerkezet kigyulladt és mintegy 200 négyzetméteren leégett, komoly károk keletkeztek a legfelső emeleten is. A korabeli sajtó kritikája szerint már maga az építkezés, de a tűzeset utáni helyreállítás is nehézkesen és szakszerűtlenül haladt. Egy évvel a tűzeset után még mindig állandóan folytak a munkálatok a házban: az udvar felé egy újabb, ötödik emelet építésébe is belekezdtek, ezzel egy időben pedig jelentős átalakítási munkálatokat végeztek a negyedik emeleten. Ekkor egy reggel arra érkeztek az igazgatóság munkatársai, hogy víz árasztotta el a felsőbb szintek folyosóit és hömpölygött lefelé a lépcsőkön. A káreset utáni nyomozás, akárcsak a tűzvész esetében, most is az épületen dolgozó munkások hanyagságát tette felelőssé. A vizsgálatok szerint ugyanis az egyik tűzcsapról elloptak egy sárgaréz zárócsapot: „A vízvezetéki csövet elzáró jégréteg megolvadt és a néhány centiméter átmérőjű csövön vastag sugárban ömlött a víz. A tűzcsapból csak este kezdett folyni a víz, amikor már a munkások befejezték a munkát és a hivatalszolgák is eltávoztak az igazgatóság épületéből. Egész éjszaka ömlött a víz a negyedik emeleten, elárasztotta a folyosókat, lefolyt a lépcsőkön és senki sem vette észre a veszedelmet." – számolt be az Új Nemzedék helyszíni tudósítója. Az 1930-as években körforgó lifteket alakítottak ki az épületben, amelyek még ma is működőképesek.
A MÁV igazgatása a második világháború előtt a kétszintes pincerendszer egy részében óvóhelyiségeket alakítottak ki, amibe távíróközpontot is beépítettek, emellett lőtér és nyomda működött még a felszín alatti terekben. A vasút a háború alatt, még Magyarország hadba lépése előtt, katonai parancsnokság alá került. „Miután Magyarország 1940. szeptember 27-én csatlakozott a »hármasszövetséghez«, Németország hivatalosan is igénybe vette a magyar vasutak hálózatát, és a Német Birodalmi Vasutak a szállítások végrehajtásához korszerű mozdonyokat adtak bérbe a magyar vasútnak. Az így megnövelt szállítási kapacitást használták már a Wermacht balkáni hadműveleteinek végrehajtásához is." A budapesti MÁV Igazgatóság épületében rendezték be a német Transportkommandatur hivatalait, amely egészen Budapest ostromáig működött. A szovjet csapatok megérkezésekor a német felügyelet megszűnt, tagjai elmenekültek, helyüket ismét hazai szakemberek vették át, akik már a háború utolsó hónapjaiban elkezdték a vasúthálózat helyreállításának előkészítését.
Az épület Rózsa utcai sarkán 1946. július 13-án avatták fel a Pest-Vác vonal centenáriumi emlékművét, Turáni Kovács Imre szobrászművész, az Istvántelki főműhely munkásának alkotását. Az épületen a második világháború után is történtek változások, épült bele például üzemi konyha és étterem a belső udvarok egyikében. Egy másikban 1956 után tanácstermet építettek az épülettől idegen fa- és műanyagburkolattal. Emellett kisebb felújításokat végeztek csak az épületen, legutoljára 2006-ban. Két évre rá azonban a vasúttársaság váratlanul elhagyta az Andrássy utat és a Könyves Kálmán körúti modern, de magánkézben levő irodaházában bérelt helységebe költözött. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. tulajdonába került palota 2013-ban műemléki védettséget kapott. Állaga eleinte nem volt különösen rossz, de mindez az idő múlásával csak romlott, ma már erőteljes felújításra szorul. Az épületet a vagyonkezelő licitáláson többször is próbálta értékesíteni, de sokáig sikertelenül, érdeklődők nélkül. A legutolsó hírek szerint 2021 folyamán, egy siófoki szállodával egy csomagban végül, 15 milliárd forintért vevőre talált az Andrássy úti palota. A tulajdonos céljairól, terveiről azonban nem tudni, az épület változatlanul elhagyatottan árválkodik az Andrássy úton. A remélhető felújításkor az építtetőnek figyelembe kell majd vennie a műemléki szempontokat a homlokzat részleteinek restaurátori szintű felújításakor, a belsőben az értékes nyílászárók és a történeti burkolatok, padló meghagyásával és a reprezentatív területek építészeti elemeit, dekorációinak restaurálásakor. Az elhagyott épületet a Népszabadság videós stábja járta be 2014-ben és készített kisfilmet az akkori állapotokról.
A Körönd négy sarkán álló impozáns félköríves épületegyütteseiből kettőt is a MÁV építtetett. A tér nyugati sarkában, az Andrássy út 88-90. szám alatt 1881-ben épült meg a Petschacher Gusztáv tervezte MÁV nyugdíjintézetének finoman kidolgozott, neoreneszánsz stílusban megvalósult bérháza a vezető beosztású MÁV alkalmazottak számára. Az épületet az 1940-es években államosították, ma is állami tulajdonú lakóház, erőteljes felújításra szorul. Vele szemben, az Andrássy út 83–85. számú telken 1884-ben épült meg a Kauser József tervezte úgynevezett Vasutasház. A palota a Magyar Királyi Államvasutak számára épült „francia reneszánsz kastélyokat idéző háza komorabb, súlyosabb" (Gábor Eszter, 2010), mint a tér túloldalán levő neoreneszánsz paloták. Az épület 1952-ben állami tulajdonba került, állaga folyamatosan romlott. A rendszerváltás utáni privatizációt és a tervezett felújítását rendszeres panamák kísérték, majd 2014-ben a megbontott tetőszerkezetben keletkezett tűz jelentős károkat okozott. Az épület teljes felújítása végül csak nemrég került sor. A Kodály körönd palotáinak történetéről és megújulásáról korábban részletesen írtunk.
Bán Dávid
Források:
Gábor Eszter: Az Andrássy út körül. Osiris – Budapest Főváros Levéltára, 2010
Hitel, 2016. január-június (29. évfolyam, 4. szám)
Magyarország, 1928. július (35. évfolyam, 162. szám)
Népszabadság - Budapest melléklet, 1999. április 15.
Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 52. szám)
Ujság, 1933. június (9. évfolyam, 132. szám)
https://index.hu/urbanista/2017/01/18/w_budapest_balettintezet_lechner_odon_zsolnay_teto_drechsler-palota_mariott_hotel_felujitas/?token=6b46254f89454276a7f94c99d71c4a0f
https://k.blog.hu/2022/08/19/privatizalt_mav-szekhaz
https://www.kozterkep.hu/4443/vasuti-centenariumi-emlektabla
https://mfor.hu/cikkek/makro/15-milliardos-licit-andrassy-uti-palotat-es-balatoni-szallodat-ad-el-az-allam.html
http://nol.hu/belfold/20100826-ujra_dobra_vertek_a_drechsler-palotat-785501
https://www.youtube.com/watch?v=7aRUxvl0-PM&t=74s
Szerk.: Winkler Márk
