Új életre kelt az elfeledett Apponyi-kúria

A II. világháború után évtizedekig iskolaként működött, majd 2007 után, több évig tartó rekonstrukció során kastélyszállóként épült újjá és bővült ki a Tolna megyei Medina községben álló Apponyi-kúria a VLM Építésziroda tervei alapján. A klasszicista épület történetét és a felújítás koncepcióját a kutatást végző Gere László régész és Bartos György művészettörténész, valamint Lantos Olivér Dániel építész írása mutatja be.

A medinai Apponyi-kúria

A medinai Apponyi-kúria nem tartozik közismert műemlékeink közé. A XX. század második felében iskolaként használták, és ennek megfelelően át is alakították. Annak ellenére, hogy az épületnek volt funkciója, állaga folyamatosan romlott. A keleti homlokzat előtti terasz és díszlépcső teljesen összedőlt, több eleme hiányzott. Egykori angolkertje teljesen megsemmisült. Az iskola – kúria 2007-ben magántulajdonba került, ekkor kezdődött meg kutatása, majd helyreállítása. Cikkünkkel a Sió-Sárvíz völgyének egyik elfeledett klasszicista gyöngyszemét szeretnénk bemutatni.

A kúria története

Medina község Szekszárdtól 20 km-re északra, a Sió és a Sárvíz széles - a szabályozás előtt mocsár borította - völgyének nyugati szélét alkotó löszháton települt, észak-déli irányú, orsós szerkezetű faluból mára több utcássá alakult. Belterületének déli részébe beolvadt az egykori Pusztakápolna településrész is, ahol az 1840 körül épült Apponyi-kúria áll.

A Pusztakápolnának is nevet adó kápolna ma fennálló barokk épületének építési idejét - részletformái alapján - az 1760-as évekre határozhatjuk meg. A kápolnát Kápolnay Paur János építette, majd a XIX. század elején nagyobbította Kápolnai Antal; amint azt Kápolnai Antalnak a hajóban 1848-ban elhelyezett vörös márvány sírlapján olvashatjuk.

A mai kúriához tartozott birtokot az 1850-es években, az Apponyi–család idősebb, tolnai ágából származó Károly gróf tulajdonában találjuk. A kúria építéséről nem szólnak írott források, az 1856-60-ban készült II. katonai felmérésen azonban már mai formájában ábrázolták az épületet. Az 1865-ben készült kataszteri térképen részletesen ábrázolták a melléképületeket és a parkot is. Nem tudjuk, hogy a kúriát az újonnan szerzett birtok igazgatási központjának szánták-e, vagy valamelyik családtag „lakház”-aként kell látnunk akkor is, ha esetleg ténylegesen nem is laktak benne eleinte.

Károly gróf 1890-ben bekövetkezett halála után egyetlen fia, Géza örökölte Hőgyészt, Pálfát és Pusztakápolnát. Gézának feleségétől, Széchenyi Paulától két fia és három lánya született. Apjuk halála után, 1927-től a birtokokat a fiúk örökölték: Hőgyészt és Pálfát az idősebb, Károly, Pusztakápolnát pedig a fiatalabb, Rudolf.

Gróf Apponyi Rudolf Mária Anna Heribert 1882-ben Hőgyészen született, jogi doktorátust szerzett, császári és királyi kamarás lett, majd 1915-ben Bécsben feleségül vette báró Holtz Franciskát. Részt vett az I. világháború harcaiban Galíciában, majd 1917-ben IV. Károly király Tolna vármegye főispánjává nevezte ki. Tisztségét 1918. októberéig töltötte be, majd visszavonult pusztakápolnai birtokára, itt halt meg, és itt temették el 1939. július 19-én.

A kúria a kutatási eredmények alapján

Az épület méretét tekintve kúria, elhelyezkedése, valamint az impozáns támfalas-képcsős teraszépítménye alapján kastélynak is tekinthető. A domb platójának keleti szélére építették, a kápolna közelébe, annak bejáratával szemben. Előudvarát a majorság többi területétől a hajdani két melléképület elegánsan elkülönítette. A melléképületek istállót, kocsiszínt, s a belső cselédség, a közvetlen kiszolgáló személyzet lakrészeit foglalták magukba. Sajnálatos módon ezekből a melléképületekből csak egy maradt fenn viszonylagos épségben.

Maga a kastély kéttraktusos alaprajzi elrendezésben épült, kelet felől egy teremsorból (egy díszterem két oldalán egy-egy nagy szobával, enfilade-os rendszerben), az udvari oldalon egy nagy szobából, közlekedő (előtér és középfolyosó-szerű tér) és kiszolgáló (konyha, cselédszoba, fürdő) helyiségekből állt. Az előtérből induló lépcső a szintén kiszolgáló funkcióknak helyet adó alagsorba vezet. Mindez - méretét tekintve -  inkább kúriára vall, de az udvari homlokzat pilléres kocsialáhajtója és a kerti homlokzat impozáns támfalas-lépcsős teraszépítménye annál igényesebb, rangosabb építtetőt és funkciót sejtet.

Az épület nyugati homlokzatának 3+1+3 tengelyes bejárata a középrizalit tengelyben nyílik. A timpanonos lezárású kocsifelhajtót két magas lábazatra ültetett, négyzet átmetszetű pillér tartja. A pillérekkel szemben két falazott, kisebb kiülésű pilaszter támasztja alá a kocsifelhajtó tetőszerkezetét. A két pilaszter között elhelyezett, széles kőkerettel rendelkező bejárati ajtóhoz három kőlépcső vezet fel. A kocsialáhajtónak eredetileg tégla burkolata volt, de ennek csak élére állított téglákból készült szegélye maradt meg, ehhez kapcsolódóan hasonló kialakítású járda indul déli irányba, ami az épület végéig volt követhető.

Az épület kis kiülésű lábazatában - az ablakok alatt - helyezték el a pince keret nélküli bevilágító-, illetve szellőzőablakait. Az ablakok szemöldöke felett egyszerű, tagolatlan párkány veszi körbe az épületet, amely a kocsifelhajtó pilasztereinél ér véget. Az ablakok felett - a párkányhoz kapcsolódva - mélyített tükörben falazott félkör alakú díszítés ül. A falkoronát az egyszerű tagolt párkány zárja le.

A keleti, park felőli oldal ugyanolyan kialakítású, mint a nyugati. A teraszra egy, a nyugati oldali bejárattal tengelyben lévő, íves lezárású ajtó vezet. A teraszajtó és annak két oldalán elhelyezett ablakok félköríves lezárásúak. A középrizalit osztópárkánya a nyílások boltvállánál található. Az osztópárkány alatti rész kváderezett, a felette lévő falszakaszt csak sávozással díszítették. A középrizalit nyílásait mélyített, díszítés nélküli tükörben helyezték el, ennek köszönhetően ezek a nyílások megjelenésükben a többi ablakhoz hasonló összképet adnak; az osztópárkány feletti mélyített tükörben félköríves díszítés látható. A teraszajtó elől kétoldalt íves kialakítású, baluszteres korlátú lépcsősor vezetett le a teraszra, illetve a kertbe. A kúriának ez volt a leginkább sérült része, a korlátok ledőltek, a képcsők megsüllyedtek.

A klasszicista kúriát az északi és déli végénél bővítették. A bővítés pontos korára nincs adatunk, azonban tény, hogy az 1910. évi kataszteri térképen azokat még nem ábrázolták. Építésük korát az 1910-es évekre határozhatjuk meg. Az építkezés a régi kúria épületét csak annyiban érintette, hogy kicserélték nyílászáróit, és a keleti homlokzat középrizalittól északra és délre lévő két ablaknyílása félköríves kialakítást kapott. Az északi épületszárny elbontása az 1970-es évek végén, vagy az 1980-as évek elején történt.

A kúria belső kutatása során sikerült meghatározni annak eredeti alaprajzi kialakítását. A XX. században az új – iskolai – funkciónak megfelelően elbontották a keleti traktus északi és középső helyiségének válaszfalát. A nyugati traktus középső helyisége – 5. helyiség – a kúria fogadótere, nyugati falának középtengelyében található a bejárati ajtó. Ebből a helyiségből lehetett bejutni a belső szobákba, és itt van a pincelejáró is. A helyiség legimpozánsabb részét képezi a bejárati ajtótól balra lévő pincelejáró, amelyet balluszteres kőkorlát vesz körül. Ez a korlát pontosan olyan kialakítású és stílusú, mint amilyet a nyugati homlokzat középtengelyében lévő teraszon, illetve lépcsőlejárón láthatunk.

Az 5. helyiség korábban nem volt ilyen szabályos alaprajzú. Az elbontott falak csonkjai alapján a délnyugati sarokban egy nagyobb helyiséget lehetett meghatározni, ennek keleti fala a 6. folyosó nyugati falának folytatása volt, ami a mai bejárati ajtó előtt 48 cm-re csatlakozott a nyugati főfalhoz. Ez a helyiség lehetett egykor a kúria szabadkéményes konyhája. A kúriának a padlását padlótéglával burkolták, kivéve az egykori konyha és padlásfeljáró feletti részt. A födém egykori hiánya szabadkémény helyét határozta meg.

A kúria alatti pince alaprajzi kialakítása lényegében azonos a földszinti alaprajzzal. A különbség csak annyi, hogy az 5. helyiségből induló pincelejáró egy keskeny folyosóra érkezik meg, innét lehet bejutni a keleti rész alatti középső, illetve a DNy-i pincerészbe. Az együttes és a hozzá tartozó őspark rendkívül elhanyagolt, lepusztult állapotban került a jelenlegi tulajdonos birtokába.

A kúria helyreállítása

A kutató-feltáró munkálatok elkészülte után 2008-ban kezdte a tervezést a VLM Építésziroda, mely a feltárások és a kivitelezés alatt folyamatosan zajlott 2010 év elejéig. A helyreállítási javaslat egyik leglényegesebb eleme az északi szárny újjáépítése volt. A munkálatok előtti aszimmetrikus állapotában az épület nagyon rossz látványt nyújtott. A tervezők az északi szárnyat a déli alapján tervezték újjá, mert semmilyen dokumentum nem maradt fenn róla. Az északi szárny visszaépítésével helyreállt az utolsó építési periódusra jellemző szimmetrikus állapot; homlokzati és épülettömegi megjelenésben is. 2009-ben megkezdődtek a keleti főlépcső feltárási és restaurálási munkálatai, melyek a kivitelezés befejezéséig elhúzódtak.

Az épület komplex felújítása során a teljes fedélszerkezet, belső válaszfalak, boltozatok újraépítése, aljzatok, közbenső födémek megerősítése, valamint a burkolatok cseréje készült el. A homlokzat felújítása során különös gondot fordítottak a párkányok, tagozatok helyreállítására. Külön kihangsúlyozandó a külső nyílászárók tervezése és kivitelezése. Az elenyésző, de épségben maradt és fellelt nyílászárók alapján új, korszerű hőtechnikai, páratechnikai követelményeknek megfelelő, de megjelenésükben korhű szerkezetek készültek. A felújított épület külső megjelenésében a klasszicista épületekre jellemző egyszerű és letisztult formavilág dominál. Az enyhén tört fehér felületképzés és texturáltság kiemeli a finom vonalvezetésű sötétebb tónusú nyílászáró szerkezeteket. A keleti homlokzaton ebbe a kettős kontrasztba illeszkedik bele a míves főlépcső.

Az alaprajzi elrendezés tekintetében a legfőbb célkitűzés az északi szárny összekapcsolása volt a főépülettel. A falkutatások és feltárások eredményeinek köszönhetően a főbb helyiségek visszakapták eredeti méretüket és funkciójukat. Festőrestaurátori munkálatok segítségével sikerült feltárni és helyreállítani a belső díszítőmotívumokat, számos helyen megtartva és konzerválva az eredeti állapotot.

A kastélyt nyugatról megközelítve, a helyreállított kocsibehajtó alatt érkezünk meg a fogadótérbe. Az ajtón belépve az épület külső tömegére jellemző szimmetria mintegy megszűnik. Ódon anyagok, és pasztellszínek meghitt összhangja fogadja a vendéget. A ház központi tengelyére felfűzött kandallók a tér két sarokpontján eredeti állapotukban jelennek meg. A földszinten markánsan eltérő enteriőrrel lakosztályt, étkezőt, konyhát és fürdőszobákat alakítottak ki, saját névvel felruházva. A lakosztályokon belül mini fürdő blokkokat építettek be a belső térre jellemző anyaghasználattal, mintegy berendezési tárgyként elrejtve azokat a térben.

Az épület részben alápincézett helyiségeit a fogadótérben elhelyezkedő reprezentatív főlépcsőn és a déli szárnyban található cselédlépcsőn keresztül érhetjük el. A pince szóhasználat nem helytálló, mivel a kastély épület kétszintes homlokzattal fordul kelet felé így a lábazati ablakoknak köszönhetően a szobák jól megvilágítottak, és pazar kilátást biztosítanak a kastélyparkra.

A helyreállítás során a tervezők arra törekedtek, hogy az épület az eredeti formáját és fényét megőrizhesse. Építőanyagok tekintetében alkalmazkodtak az építési korra jellemző megoldásokhoz és szerkezetekhez. Válogatott és minőségi természetes anyagokat használtak fel, és hagyományos építéstechnológiát alkalmaztak.

Kiszolgáló épület

A kastély kiszolgáló épületeiből sajnálatos módon csak a déli maradt fenn, rendkívül rossz állapotban. A korábbi átalakítások és bontások nyomai nagymértékben megrongálták az épületet és megnehezítették a helyreállítást. Egyedül az épület nyeregtetős tömegét volt javasolt megőrizni és helyreállítani, az épségben maradt szabadkéményével együtt. A tulajdonos kérésére a tervezők a megmaradt cselédépület eredeti formáját megőrizve kortárs eszközökkel alakították át. Az épületben veteránautók tárolására is alkalmas kiállítótér, étterem és főzőkonyha kapott helyet. A megmentett szabadkémény az épület középpontjában szivarszobaként él tovább. Az építtető-tulajdonos régi vágya teljesült a Kiskastély új életre keltésével. A feltáró kutatások, a történelmi tények vizsgálata, az építkezés a nehézségek ellenére kaland volt számára.

A tervezők szerint a kiváló végeredmény egyrészt annak köszönhető, hogy szinte baráti viszony és kölcsönös bizalom alakult ki a tulajdonossal, aki időt és pénzt nem sajnálva minden energiáját a megvalósításra fordította, másrészt részletes kiviteli tervek készültek a külsőről és a belsőről egyaránt, továbbá folyamatos tervezői művezetési feladatot láttak el. Az Apponyi-kúria iskolapéldája az épített örökségünk védelme mellett egyre fontosabbá váló energetikai szemléletű felújítások fontosságának. Rámutat, hogy igény esetén igenis meg lehet találni a 21. századi technológiai elvárások és trendek, valamint az évszázados értékek harmonikus összeolvadásának módját.

Gere László, Bartos György, Lantos Olivér Dániel

A medinai Apponyi kúria rekonstrukciója

építész tervezők: Molnár Csaba, Vilics Árpád, Lantos Olivér Dániel, Maza Orsolya
építész munkatársak: Lantos Istvánné
tervezés éve: 2008-2010
kivitelezés éve: 2009-2011
bruttó szintterület: 1728 m2
generáltervező: VLM Építésziroda Kft.
statika: Juhász Károly Péter, Bürger Nándor
épületgépészet: Széth Ferenc
elektromosság: Czékus György, Árki László
régészet, kutatómunka: Bartos György, Gere László
konyhatechnológia: Gauland András
kertépítészet: Preszter Márta
projektvezetők: Lantos Olivér Dániel, Vilics Árpád, Halász Béla, Huber Péter
építtető: Dr. Halász Zsolt
fotók: VLM Építésziroda, Redl-Nagy Zoltán