Közélet, hírek

Új koncepcióval újulhat meg a Király Gyógyfürdő

2024.04.18. 16:20

A korábbi nagyszabású rekonstrukciós tervekhez képest egy szerényebb léptékű felújítás valósulhat meg, mely az eredeti funkciót és az építészeti örökséget tartja szem előtt. Egyelőre azonban még folynak az egyeztetések a szükséges források megteremtéséről. A felújítás terveit a 3H építésziroda készítette.

 

Az utoljára az 1950-es években felújított fürdő rekonstrukcióját már régóta tervezik. 2017-ben a Magyar Építőművészek Szövetsége szakmai közreműködésével került lebonyolításra a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) által kiírt nyílt, titkos ötletpályázat, melynek első díját a 3H Építésziroda Kft. vehette át. 2020 nyarán azonban már arról szóltak a hírek, hogy a tervezett felújításokat elhalasztják a járvány miatt, és a fürdő bizonytalan időre bezárt. Most ismét a terítékre került a fejlesztés, egy kedden tartott sajtótájékoztatón a BGYH vezérigazgatója Szűts Ildikó, Őrsi Gergely II. kerületi polgármester, valamint a 3H Építésziroda vezetője Gunther Zsolt bemutatták a látványterveket. Az új tervek legfőbb célja Őrsi szerint az értékőrzés, hogy a fokozottan védett épület mint helyi érték és a fürdő, az egykori fürdőkultúra megmaradjon.

A fürdő három kor jegyeit viseli magán: az eredeti török kori épület köré, illetve részben a helyére előbb barokk majd klasszicista stílusú részek épültek. A termalfurdo.hu cikke szerint a terveket készítő 3H Építésziroda vezetője, Gunther Zsolt ezzel kapcsolatban a következőket nyilatkozta:

"A felújításban a kihívást az jelenti, hogyan lehet hangulatában egységesíteni az eltérő korok lenyomatait, a kortárs kiegészítések hogyan illeszthetők ebbe a miliőbe. A műemlékileg kevésbé értékes, illetve értéktelen épületrészek eltávolításával elsősorban a törökfürdő részt erősítettük mind tériségében, mind megjelenésében". A törökfürdő mellett egy modern wellness részleg, kávézó és étterem is része a terveknek.

A Király fürdő története

A Király fürdő egyike azon 5 fürdőnek Magyarországon, amely eredeti, még a török hódoltság idejéből származó nyolcszögletű medencével rendelkezik. A fürdő építését Arszlán budai pasa kezdte meg 1565-ben és utóda, Szokoli Musztafa fejezte be. Érdekesség, hogy fürdőnek sosem volt közvetlen melegvízbázisa, vizét régen is és ma is a Lukács Fürdő környékéről biztosították. A törökök azért építették messze a forrásoktól, hogy egy esetleges ostrom idejére is biztosítva legyen a fürdés lehetősége a várfalon belül. 

Buda visszafoglalását követően, 1796-ban, a fürdő a König család birtokába került, ők építették át mai formájára, ötvözve a régit az újjal, megőrizve műemlék-voltát. A fürdő magyarosított nevét is a családról kapta. Miután a II. világháborúban a fürdő megrongálódott, teljes felújítására 1950-ben került sor. 

Egyeztetések a forrás megteremtéséről

A világjárvány idején bezárt fürdő felújítása a magyar állam, a Gül Baba Alapítvány, a Főváros és a II. kerületi önkormányzat együttműködésében valósulhat meg. A Király Gyógyfürdő 100% állami tulajdon, a fürdőt magában foglaló ingatlan a magyar állam tulajdonában áll, melyen a Fővárosi Önkormányzatnak ingyenes használati joga van, a fürdő üzemeltetését a BGYH végzi.

Őrsi Gergely, mint a fürdő felújításáért felelős főpolgármesteri biztos felvette a kapcsolatot a tulajdonos Magyar Állammal és a Gül Baba Alapítvánnyal is annak érdekében, hogy a felújítás ügye mellé partnereket találjanak. Az egyeztetések elkezdődtek abban a reményben, sikerül olyan konstrukciót és hozzá forrást találni, amely révén a fürdő rekonstrukciója megvalósulhat, írja Facebook-bejegyzésében.