Közélet, hírek

Újabb iroda- és lakókomplexum épülhet a Váci úton

2022.12.02. 16:10

A kormányhivatal által lefolytatott előzetes vizsgálati eljárás során zöld utat kapott a Váci út 173-177 alatt megvalósítani tervezett projekt. A dokumentáció szerint a tervezési területen meglévő épületeket, a jelenlegi beépítést teljes mértékben lebontanák. 

Vegyes, iroda- és lakófunkciójú épület kaphat helyet a Váci út 173-177 alatt található tömbön; habár a terveket még nem adták be engedélyezésre az ÉTDR szerint, az előzetes vizsgálati eljárás során már zöld utat kapott a GTC beruházása. Ahogy az október végén kelt kormányhivatali határozatban szerepel, az előzetes vizsgálati dokumentáció szerint a projektet egy ütemben tervezik megvalósítani. A bontási munkák még idén elindulhatnak, míg az építés kezdeteként 2023 második negyedévét jelölték meg. 

A tervezési terület a főváros XIII. kerületében, a Váci útnak az Árpád híd és az Északi vasúti összekötő híd közé eső szakaszán, a Népsziget-menti Újpesti-öböl közelében helyezkedik el, és ahogy a dokumentációból kiderül, a Váci út, Szekszárdi utca, Madarász Viktor utca és Szobor utca által határolt tömb kéthektárnyi északi felét foglalja el. A Váci út e szakaszán irodaházak, lakó- és üzemi épületek, valamint egyéb intézmények találhatók. Keleti irányban jellemzően ugyancsak lakóépületek helyezkednek el, a közelben nagyobb bevásárlóközpontok is vannak, nyugati irányban pedig nagyjából 220 méter távolságban húzódik a Duna-part.

"A tervezési területen ezidáig egy Váci út menti, kisebb alapterületű, négyemeletes irodaépület kivételével jellemzően egy-, illetve kétszintes, lapos tetős, elavult üzemi épületek találhatók. A területen bemutatóterem, irodák, raktárak, műhelyek és parkolók működnek, ahol üzemi és kereskedelmi tevékenységet folytatnak (autójavító szerviz és autókereskedés)", részletezik, hozzátéve, hogy "a területen meglévő épületek, a jelenlegi beépítés teljes bontása tervezett". (Habár az ÉTDR alapján a vonatkozó, 26063-as helyrajzi számon egyelőre csak a trafóház bontására adták be a kérelmet, amit meg is kaptak még októberben.) A négyemeletes irodaház egyébként 1997-ben épült, a homlokzatán lévő cégérek alapján több ismert autómárkának (így a Maseratinak, a BMW-nek, a Ferrarinak és az Isuzunak) is található itt kereskedelmi/szervizpontja. 

A tervek szerint az irodaépület három garázsszintből, földszintből és hét emeletből, az A és B jelű lakóépületek két garázsszintből, földszinti parkolórészből és kilenc emeletből állnak majd. Az épületek alatt két, külön megközelíthető mélygarázst építenek, ahol összesen 882 parkolóhely kialakítása tervezett, ebből 362 az irodarész, 520 a lakóépületek alatt. Az irodaegységhez tartozó mélygarázs a Váci útra fog nyílni, valamint lesz egy további lehajtó a Szekszárdi utcából is. A lakóegységhez tartozó mélygarázs a Szekszárdi utcára és a Madarász Viktor utcára is fog nyílni. 

A határozatban idézik a kerületi jegyző nyilatkozatát is, amely szerint bár a benyújtott dokumentáció nem tartalmazta teljeskörűen az építészeti-műszaki terveket, a benne foglaltak alapján a tervezett létesítmények megfelelnek a hatályos településrendezési eszközök előírásainak. A dokumentációból az is kiderül, hogy a terveket a ZDA - Zoboki Építésziroda készítheti (a szintén a GTC megbízásából és szintén a Váci úton épült, tavasszal átadott Pillar Irodaházhoz hasonlóan) - több információ reményében kerestük őket is, valamint a beruházót is, ám cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.