Nemsokára Szombathelyen is új képzési központ létesül a Mathias Corvinus Collegium számára. Egy több mint 100 éves szecessziós épület újul meg Balázs Tibor és a B5 Építészstúdió Kft. tervei alapján, a tehetséggondozás 2026 őszén kezdődhet meg.
A felújítandó épület az egykor leánykollégiumként működő, több, mint 100 éves szecessziós Takáts-ház, derül ki Orbán Balázs Facebook-bejegyzéséből. Hogy miért pont erre az épületre esett a választás, arról így ír a miniszterelnök politikai tanácsadója:
“Amikor egy új MCC központot nyitunk, mindig olyan épületet választunk, amely meghatározó helyszíne az adott városnak. Ezzel a felújítással nem „csak" egy oktatási központot hozunk létre, hanem visszaadunk Szombathely városának egy rég elveszett értéket, amely újra a közösség hasznára válik majd."
Az egykori Petőfi utcai kollégium hosszú évek óta várja, hogy sorsa jobbra forduljon – olvasható egy másik bejegyzésben. A felújítások révén a néhai kollégium falai között egy modern, ugyanakkor a történelmi értékeket tiszteletben tartó tér születik majd. Az épületben oktatási központ, valamint közösségi és rendezvénytér is helyet kap, mely a szombathelyi polgárok rendelkezésére áll. Az udvar és a kert mindenki számára nyitott lesz, ahol egy kávézó is várja majd a látogatókat.
A projekt vezető tervezője, Balázs Tibor, a B5 Építészstúdió Kft. építésze az MCC által megosztott videóban arról beszélt, hogy a szecessziós épület külső és belső fő elemeit megtartják és rekonstruálják. A belső terekben 21. századi infrastruktúrával ellátott oktatási és rendezvényhelyszíneket alakítanak ki, ügyelve arra, hogy az átalakítások ne sértsék a belsőépítészeti értékeket.
A teljeskörű felújítás már idén elkezdődhet, és a tervek szerint 2026 őszén a felújított épületben folytatódik a tehetséggondozás.
Az MCC 2021 óta működik Szombathelyen, ahol a Fiatal Tehetség Programban 100, a FIT Klubban pedig 50 diák vesz részt. A Középiskolás Programhoz a második félévtől közel 150 középiskolás csatlakozik, így az intézmény összesen 300 diáknak tart majd tehetségképző programokat. Az MCC a tehetséggondozás mellett a város életének is szerves része kíván lenni, a tavalyi évet bezárólag 75 eseményt szerveztek, amelyen több mint 4200 vendég vett részt.