A visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, 2035-re teljesen megújul a visegrádi vár és környezete. A már idén megkezdődő munkálatok részeként nemcsak a festői környezetben lévő visegrádi fellegvár és a királyi palota, de az alsóvár és a Salamon-torony, valamint a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója is megvalósul. A kulturális és turisztikai fejlesztések mellett pedig a településen élők érdekeit szolgáló beruházások is zajlanak.
A Salamon-torony és az alsóvár, valamint a fellegvár állapotának felmérésével és átfogó régészeti feltárásával kezdődik el a visegrádi együttműködés szimbolikus helyszínének megújítása. A kiemelt kormányzati beruházást Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed és a Citadella megújításáért is felelős kormánybiztos irányítja.
„A V4 elnökségét átvevő magyar fél vállalja, hogy a négy nemzet számára is kiemelten fontos visegrádi várat jelentőségéhez és múltjához méltó módon állítja helyre. A „Visegrád 700" programnak köszönhetően 2035-re, a közép-európai együttműködés meghatározó visegrádi királytalálkozó 700. évfordulójára, a várat, a várhoz kapcsolódó történelmi épületeket és a környező területeket a hely szelleméhez méltó köntösbe öltöztethetjük" – hangsúlyozta Fodor Gergely kormánybiztos.
Az épületek állapota az utóbbi évtizedekben jelentősen leromlott, a teljeskörű rekonstrukció nem halasztható tovább. Jól mutatja ezt, hogy a Salamon-torony gyilokjárója életveszélyessé vált, az alsóvár épületei közül több beázik. A fellegvár területének egy része szintén nem látogatható. Volt, ahol egész boltívek omlottak le.
A „Visegrád 700" program keretében helyreállítják és megerősítik a Salamon-tornyot és az alsóvár többi épületét, megvalósul a völgyzárófal és a vízibástya rekonstrukciója, megújul a visegrádi fellegvár és a királyi palota. Emellett akadálymentesítik a területet, valamint összekapcsolják a várrendszer két pontját, biztosítva ezzel a szabad átjárást. A jelenleg már korszerűtlen kiállításokat is átalakítják, úgy, hogy azok igazodjanak a 21. századi látogatói igényekhez.
A Várkapitányság irányításával zajló program nemcsak kulturális és turisztikai célokat szolgál, de a település és a térség hosszútávú fejlődését is segíti. Része ugyanis egy új városközponti parkoló és sétány kialakítása, a Makovecz Imre által tervezett Magyar László Tornacsarnok korszerűsítése és a Viktorin sétány felújítása.
„A fejlesztési program kiemelt célja, hogy magas minőségű, többdimenziós területfejlesztési keretet adjon, amely során összehangolt ingatlanfejlesztési, kulturális, infrastrukturális és turisztikai beruházások valósulhatnak meg. Visegrád az ország fővárosa, a kontinens meghatározó művészeti és szellemi központja volt, és most közösen éppen azon dolgozunk, hogy a XXI. században is egy rendkívül jelentős hely legyen" – mondta el Dr. Vitályos Eszter, az EMMI Európai Uniós fejlesztéspolitikáért felelős államtitkára és a Fidesz Magyar Polgári Szövetség Pest megye 3. számú választókerületének elnöke.
A Dunakanyar páratlan panorámájával rendelkező történelmi épületegyüttesét évente több százezer látogató keresi fel. A felújítások hozzájárulnak a település turisztikai fejlődéséhez.
„A Visegrád 700 fejlesztési program keretén belül megvalósuló projektek arra hivatottak, hogy a visegrádi polgárok és vendégeink napról napra jobban érezhessék magukat. A munkák során rendkívül fontos szempont a város működésének fenntartása" – fogalmazott Eöry Dénes, Visegrád polgármestere.
A munkálatok ütemezetten zajlanak, a rekonstrukció idején a fellegvár és az alsóvár is látogatható lesz.
Forrás: Sajtóközlemény
Szerk.: Paár Eszter Szilvia