Épülettervek

Újpalota Közösségi Ház ötletpályázat – Mesteriskola 1. csapat

2011.08.18. 11:34

Részletesen bemutatjuk az Újpalota Közösségi Ház ötletpályázatára a Mesteriskola I. csapata (Haraszti Lívia, Virág Péter, Fábián Gábor) által készített pályaművet.

[ feladat ]
Újpalota hetvenes években való felépültével szokatlan városi szövet jött létre. A hatalmas, vertikális hangsúlyú lakótömbök, az elterülő földszintes középületek és az ezeket körülölelő zöldfelületek és többsávos utak harmincezer embernek biztosítanak életteret ma is. Központi elhelyezkedésű, a főútvonalak metsződésében kialakult Fő tere azonban nem a klasszikus értelemben vett „városi tér”, mely egy ekkora léptékű településstruktúrában megszokott. Az inkább park jellegű területet erős gyalogos forgalom jellemzi - ennek oka azonban nem a közösségi funkciók jelenléte, hanem a városrész forgalomtechnikai adottságai. A téren mindössze egyetlen közintézmény található, a korlátozott lehetőségekkel működő Újpalotai Közösségi Ház. A teret északkelet és északnyugat felől szigorú, a lakóterületek irányából lazább szerkezetű határvonal, lehatároltság jellemzi.

Pályázati anyagunk arra tesz javaslatot, hogyan lehetne a Fő teret Újpalota valódi centrumává alakítani, valamint az egykori pártházat egy pezsgő kulturális életet generáló központtá fejleszteni. A terv ütemezhetősége, gazdaságossága reális esélyt ad a program rövid- és hosszútávú megvalósításának.

 
 

 

[ program ]
A tervezési program a környezetére érzékenyen reagáló, környezettudatos átalakítást szorgalmaz, mely az értékmegőrzést és energiatudatosságot elsődleges szempontnak tartja. A megújított Fő tér egy folyamatosan mozgásban lévő, állandó és időszakos rendezvényeknek otthont adó, kulturális események színteréül szolgáló hely. Az élő tér központi magját a közösségi ház jelenti, melynek meghatározó a térrel való szoros kapcsolata. Megoldásunk a meglévő tér- és épületstruktúrába minimális módon avatkozik be. A tér esetében a fákig, a házak esetében a vázig hatoló megtisztítást, majd az új funkcióknak megfelelő felépítést javasoljuk.

[ identitás ]
A Fő tér jelenleg több szerepet tölt be. Kereskedelmi, kulturális és vendéglátóipari funkciók találhatóak meg rajta, valamint egyszerre közlekedési csomópont is. Koncepciónk szerint ez az összetettség tisztulna, a tér legjellemzőbb tulajdonsága a kultúra és közösség találkozási pontjának színtere lenne. A tér új tartalommal, identitással töltődik meg.

[ zöld ]
felületek_

Újpalota fákban, növényekben gazdag - valamennyi lakótömböt zöld park veszi körül, így a Fő tér rekreációs szempontból nem igényel nagy, füvesített felületeket. A „városi tér”-jelleg létrehozásához valamennyi burkolatot a fák kivételével visszabontottuk, és egységes burkolt felületet terveztünk, a fák körül 3x3 méteres növénytakaróval. Valamennyi elem egy síkban van, mely rugalmas használatot és homogenitást eredményez.

faállomány_
A tér identitásának fontos eleme a meglévő faállomány. A fák számát minimálisan növeltük. A fák nem csak az elhelyezett zöldfelületeket pozícionálják, hanem a köztük kialakuló sűrűbb-ritkább felületek jelölik ki a különböző téri elemek, például a jégpálya-vízarchitektúra elhelyezését.

 

 

 

[ épületek ]
épületállomány_

A területen két nagyobb épület foglal helyet: a közösségi ház és egy bevásárló-áruház. Szerkezetileg mindkettő ép. A terv ezeket az épületeket felhasználásra, a kisebb, esztétikailag zavaró üzleteket-házakat lebontásra javasolja. A felszín felett új épület létesítését nem tartottuk szükségesnek.

újrahasznosítás-értékmegőrzés_
Az áruház megvásárlásával, annak és a meglévő közösségi háznak az újragondolásával gazdaságosan létrehozható a megújult, minden igényt kielégítő intézmény. A téren való elhelyezkedésük ideális pozíciót tud biztosítani Újpalota kulturális központjának. A pillérvázas házakat vázszerkezetükig visszabontottuk, majd a csupasz tartószerkezetet a jelenlegi elvárásoknak megfelelően egészítettük ki. A meglévő épületek bontása helyett szorgalmazott újrafelhasználás nem csak anyagi takarékosságot jelent, de tonnákban mérhető hulladék keletkezését küszöböli ki.

vizualitás_
Újpalota városszerkezetére alárendelt-mellérendelt viszony jellemző. A lakóépületek monumentalitásával szembenállnak a középületek emberközelibb, alacsonyabb tömegei. Ezt a struktúrát tervünk is követi. A tervezett közösségi ház földszintes, valamint térszín alatt helyezkedik el. A városrész rétegződései az új téren is visszaköszönnek. Az épület padlósíkja megegyezik a térével, ezáltal átmenet nélkül válik a ház a köztér részévé.

[ funkciók ]
A teljes épületegyüttes magában foglalja valamennyi igényelt helyiség elhelyezését. A programban kiírt követelményeket minimális beavatkozással teljesítettük. A felújított közösségi ház egy nagy teret képez, mely akusztikailag méretezett textilíák segítségével kisebb szekciótermekre bontható. Az újraértelmezett bevásárló-áruház az egész együttes előcsarnokaként, kávézóként és flexibilis kiállítótérként működne. A két átlátható, könnyed tömeg közé, harmadik ütemben javasoljuk a felszín alatti előadóterem megépítését, amely mellé valamennyi kiegészítő funkciót (öltözők, irodák, vizesblokkok) is telepíteni lehet, biztosítva a közös használatot és az összeköttetést a két meglévő épület között.

[ ütemezés ]
A tervezés a megvalósíthatóság figyelembevételével történt. A beruházás lépésről-lépésre készíthető el, valamennyi fázisában működőképes struktúrával. A kivitelezés szempontjából a közösségi ház funkcióját folyamatosan el tudja látni, nincs szükség az intézmény kiköltöztetésére.

[ térkapcsolatok ]
közlekedés_

A jelentősebb arányú burkolt felület előnye, hogy a nagy átmenőforgalommal bíró tér gyalogos közlekedése flexibilisebbé válik. A mostani, irányított útvonalak helyett szabadon áramló mozgás jön létre - a paneles építési módból adódó szabályosság feloldódást nyújt a teret használóknak. Másrészt Újpalota nagyobb tömegeket felvonultató eseményei megtalálják helyüket, a terület betölti a több ezer fős rendezvénytér funkcióját is.

ház és tér_
A tér és a közösségi ház kapcsolata erősítendő. Míg korábban a lakótömbök felől volt megközelíthető, tervünk szerint ezentúl a térről történne az intézmény feltárása. Az épület és a tér szorosabb kapcsolata aktívabb térhasználatot eredményez, erős pólusként definiálva a teret.

transzparencia_
A városrész vertikális jellegű beépítéséből adódó rétegződés a meglévő teret különleges tulajdonsággal ruházza fel: a járófelület, a közlekedési magasság, a fák lombkoronája majd az ezek mögül kibúvó épülettömegek között erős transzparencia tapasztalható. Ezt az élményt a tervezett épületek nem akadályozzák - könnyedségük, átláthatóságuk-átjárhatóságuk erősíti azt.

 

 

 

[ további rétegek, elemek ]
vízarchitektúra_

A jelenlegi szökőkút utódjául a tér központjában elhelyezett vízarchitektúrát szántuk. A fák ritkulása által kijelölt szabad felületen a víz, mint építészetileg és ergonómiailag is fontos elem, több formájában mutatkozik meg. Nyáron sekély, néhány centis, átjárható felületként, a burkolati síkból a magasba törő vízfüggönyökkel, télen befagyott korcsolyapályaként.

világítás_
A tér megvilágítását alapvetően két rétegben képzeltük el. Egyrészt a fák tövében elhelyezett pontszerű lámpatestekkel - melyek segítségével éjszaka is jelentős a fák térképző szerepe - másrészt a téren elszórva, a lombkorona magasságáig érő, változtatható célpontú, rárögzített napelem segítségével működő ledes világítással. A közösségi ház maga nem kap külső megvilágítást - a ház transzparens jellege miatt a bentről kiszűrődő fény kap hangsúlyt, mely jelentős energiamegtakarítással jár.

megállók_
A 7-es busz és villamosmegálló helyzetén nem változtattunk. Mivel a megálló épületeit lebontásra javasoljuk, helyettük esztétikusabb, praktikusabb, naptól és esőtől védő acél-üveg szerkezetű megállópavilonokat terveztünk. A korábban mellettük elhelyezkedő üzletek, kereskedelmi egységek áthelyezését javasoljuk a Zsókavár és a Nyírpalota út másik oldalára.

térburkolat_
A tér koncepciójában fontos szempont, hogy valamennyi járósíkbeli elem - beleértve a növényzettel borítottat is - egy szinten helyezkedik el, ezáltal flexibilis használatot nyújt. A nagy, összefüggő, leburkolt felületet csúszásgátló kivitelben elkészített, világos mészkő lapokból képzeltük el, mely folyamatos, szőnyegszerű megjelenést nyújt.

ideiglenes épületek_
A különböző rendezvények, események során szükség van a téren ideiglenes épületek elhelyezésére (pl. karácsonyi vásár árusító bódéi). A világításhoz is szükséges kábelezés miatt valamennyi fa mellett lehetőség van ezek energiaellátására, így lehetőség nyílik a pavilonok szabad elhelyezésére, az eseménynek megfelelően.

térbútorok_
A tér nagy részén burkolattal azonos anyaghasználatú, fixen elhelyzett fűtött kőpadokat terveztünk, a növényzet mellé telepítve, melyek ellenállnak az erősebb igénybevételeknek, nem mozdíthatóak és nehezen rongálhatóak. A két épület közötti rendezvénytérre kávézó jellegű mobil asztalok és székek kerültek, melyek a mindenkori használati elvárásoknak megfelelően könnyen variálható, felügyelhető bútorzatot jelentenek.

alternatív energiaforrások_
A terv újrahasznosítást szorgalmazó koncepciója a környezet- és energiatudatos építés egyéb elemeit is felhasználja. A tér burkolt felületeinek összefolyórendszere leásott esővízgyűjtő-medencékbe torkollik, melynek segítségével takarékosabb módon történhet a növényzet öntözése. A megújult épületeknek geotermikus fűtést terveztünk. Az épületek tetején a lakóházakból kellemes élményt nyújtó, virágokkal ültetett zöldtető, illetve napelemek, napkollektorok kerültek elhelyezésre. A földbe süllyesztett épületrész folyamatosan szigetelve van a körülvevő földtömeg által, így temperálása jóval kevesebb energiát igényel, mint általános esetben.

Kapcsolódó oldal
Újpalota Közösségi Ház ötletpályázat – a Mesteriskola hallgatóinak pályázatai 1.