Üzenet Szkopjéből – Az épített környezet mint politikai üzenőfal

Üzenhet-e a politika az építészettel, a környezet alakításával a terek használói és megtapasztalói felé, manipulált tartalmakat, szándékokat, álhíreket? Beleolvasunk abba, hogy mit üzennek az épített környezeten keresztül immár egy évtizede az Észak-macedón Köztársaság fővárosában, Szkopjéban. Fogarasi Barbara írása.

A „Szkopje 2014" projekt: 2010-ben tartották azt a sajtótájékoztatót, ahol az illetékes politikusok meghirdették a Szkopje 2014 elnevezésű projektet, melyről Vladimir Todorović, Szkopje központi kerületének polgármestere kijelentette, hogy „a városnak új arculatot ad, egy európai metropolisz stílusában" hogy az – ahogy Koce Trajanovski, Szkopje főpolgármestere folytatta – „használhatóvá, felismerhetővé és vonzóvá váljon a turisták számára"(1). Mint kiderült, a projekt megbízásait már 2006-ban kiadták, de addig titokban tartották – nélkülözve bárminemű lakossági bevonást vagy szakmai konzultációt az előkészítésben. 

De miben is áll a Szkopje 2014 projekt, ez a grandiózus építkezés a macedón fővárosban, eredetileg 2014- es céldátummal? A nagyívű tervet, amely mintegy húsz új épület és negyven történelmi alak emlékművének, szobrának megalkotásával kecsegtetett, 3D vizualizációval és látványtervekkel mutatták be az állami televízióban és az interneten. Többek között neobarokk és neoklasszikus stílusú kulturális intézményeket, kormányzati épületeket, hidakat és múzeumokat terveztek a belváros szívében. Két ismert emlékmű, egy diadalív és a főtéren álló 22 méter magas „Lovas harcos" szobor, ami köztudottan Nagy Sándort ábrázolja, olyan új városképi beavatkozás, mondhatni iránypont, mely mérete és formája szerint is a Lynch által meghatározott városi karakterek közül „jelentést megerősítő" elem (2).

Milyen jelentéseket sűrít magába a szobor? Nagy Sándor a győzelem, történelem, hatalom és az Ázsiáig terjedő territórium jelképpé vált alakja, ami megkérdőjelezi a macedón nemzet szláv gyökereit. A környező épületek gazdag stukkódíszítései megerősítik az emlékmű „kép előhívó képességét" (image ability), ami egy szintén Lynchtől származó fogalom, „egy fizikai tárgy azon minősége, ami által bármely befogadó számára valószínűvé válik egy erős kép előhívása" . Míg a lovasszobor a kritikus megfigyelő szemében talán nevetségesnek és giccsesnek tűnhet, addig a macedón politikai elit számára konkrét célt szolgál, és a hatásmechanizmus alapja, hogy az ilyen típusú emlékműveket az emberek mindig hitelesnek gondolják és mélyen emocionálisnak élik meg. És valóban, a helyi lakosok nagyrésze úgy véli, hogy Nagy Sándor látványa kifejezetten jó hatású miatta erősnek érzi magát (3). A másik látványos emlékmű a Porta Makedonija diadalív, mely a macedón nemzetépítés jelentős eseményeit ünnepeli, és számos történelmi alaknak állít emléket.  

A munkálatok a Macedón Köztársaság állami finanszírozásával valósultak meg, a kormányzó párt, VMRO-DPMNE (Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Demokratikus Párt a Macedón Nemzeti Egységért) ideológiáját képviselve. Az ideológia mögött Nikola Gruevski miniszterelnök, az úgynevezett „Nagy Vezér" állt. A 2010-es hivatalos kommunikáció szerint mindössze 80 millió Eurót terveztek az összes épület, tér és emlékmű megvalósítására. Ehhez képest, a „Szkopje 2014 Uncovered" adatbázisa szerint több mint 637 millió Euró közpénzt költöttek el a macedón főváros beruházásaira. 2015 végére már 136 építményt érintett a projekt, ezen belül mintegy 100 régi épület homlokzatát alakították, azaz „barokkizálták" át (4). Az „arculati ránckezelésre" azért volt szükség, hogy beleolvadjanak az új látványba. Így csomagolták új neoklasszikus stukkó homlokzatba a Központi Telekommunikációs épület nyersbeton és üveg falait, és öltöztették át szintén neoklasszikusba a főtéren álló, 1956-ban épült modernista áruházat, amiről a ma is élő (!) 94 éves tervező Slavko Brezoski mit sem sejtett. Mindez az Európához, a civilizáció és demokrácia bölcsőjéhez tartozás érzését hivatott felkelteni (5). 

A beígért nemzetközi várostervezési pályázat sosem valósult meg, az összes tervezési és kivitelezési munkát helyi – többnyire addig ismeretlen – alkotók és vállalkozások nyerték el (6). A Vardar folyó bal partján számos új barokk és neoklasszicista épületet húztak fel, annak ellenére, hogy Szkopje városrendezési terve ebben a zónában egyértelműen tiltja az építkezést. 

 

Történelmi visszatekintés: A történések megértéséhez érdemes felidéznünk a macedónok és jelenlegi fővárosuk történelmét. A Macedón királyság II. Fülöp alatt (ie. 359-336) érte el legnagyobb kiterjedtségét, lefedve a mai görög Macedónia, bolgár Macedónia és vardar Macedónia (mai Észak-Macedónia) területeit. II. Fülöp fia, Nagy Sándor (ie. 356-323) hódításai során számos új várost alapított és egész birodalmában elterjesztette a görög nyelvet és kultúrát. Régészeti és írásos emlékek alapján elmondható, hogy a macedón népek és a macedón identitás fokozatosan alakult ki különböző etnikumok keveredésével, egyesülésével és asszimilációjával (7). A szlávok 695-ben foglalták el a mai fővárost, a törökök a 14. századtól uralták Macedóniát egészen az 1912-13-as Balkán Háborúig, melynek következményeként az ország területét felosztották Bulgária, Görögország és Szerbia (később Jugoszlávia) között. Az irodalmi macedón nyelv az 1940-es években fejlődött ki és akkor alapították meg a független Macedón Ortodox Egyházat (8). Ezzel Szkopje megkezdte átalakulását és egy elmaradott vidéki kereskedelmi központból Jugoszlávia harmadik legnagyobb városává nőtte ki magát. (9)

Szkopje épületállományának több mint 60%-át pusztította el az 1963-as hatalmas földrengés, melyet követően a város újjáépítését nemzetközi összefogással valósították meg, így az a szolidaritás jelképévé vált. A nyertes urbanisztikai pályázatot a japán Kenzo Tange készítette, terve, amely egyfajta progresszív, 20. századi építészeti kísérlet volt, nyitottságot és dinamizmust hordozott magában, végül csak részben valósult meg. A futurista terv egyébként is további fejlődésre adott lehetőséget. A modern építészet első Balkán példájaként elismert, újjáépített várost a brutalista építészet dominálta, jellemző nyersbeton felületeivel és geometriai formáival. Kiemelkedő példája ennek a korszaknak az 1974-ben Janko Konstantinov tervezte főposta épülete. 

Az antik gyökerek korábban sosem váltak állami ideológiává, egyfelől a nyilvánvaló szláv gyökerek megléte miatt, másfelől az ország államnélküli történelme miatt. 2006-ban azonban amikor a szélsőjobboldali párt hatalomra került, Macedónia rögtön beállt a Nagy Sándor örökségéből részesedni kívánó nemzetek sorába, ezzel megfogalmazva azt a célt is, hogy egyesíteni szándékszik minden valaha élt macedónt, legyen az ókori, vagy szláv gyökerekkel bíró. A Nagy Sándorhoz való szellemi kapcsolódás azonban egy mély identitásbeli ellentmondást rejt magában, mivel Görögország ellenségnek bizonyult abban a névhasználati mizériában, ami Jugoszlávia felbomlása után kialakult és amely a macedónokra kényszerítette a nemzetközi közösség által használt megalázó FYROM (Former Yugoslav Republic of Macedonia) nevet. Ezért kapott egy – ironikusan ugyancsak az identitását álcázó – fedőnevet Nagy Sándor szobra. A „Lovas harcos" megnevezés viccelődés tárgya is lett a közösségi médiában, ahol az újonnan átnevezett II. Fülöp városi stadiont a cinikusok „A lovas harcos apja stadion"-nak gúnyolták (10) 

Átmárkázás: A földrengés utáni városképi beavatkozásokkal szemben a Szkopje 2014 célja nem egy fejlődésre nyitott városépítkezés, hanem egy politikai ideológia, a szuperállam és egy újfajta nemzeti identitás – vagy nevezzük inkább márkának? – a bemutatása. Az üzleti és kereskedelmi világból átvett rebranding urbanisztikai helyzetben egy politikai vízió, melynek célja új jelentések létrehozása a régi, nemkívánatos képek kitörlésével, hogy az új márka gazdasági jólétet, kulturális vonzerőt, fellendült turizmust eredményezzen és a nagyobb nemzeti márka kialakítását szolgálja (11).

A Szkopje 2014 projekt népszerűsítőkampányai viszonylag egy elit, nemzetközi közönségnek készültek azzal a céllal, hogy az országot vonzó utazási és befektetési célpontként mutassák be (12). Érdekes módon azonban, a választott építészeti eszközök szöges ellentétei a tipikus, globalizálódó nyugati metropoliszok csillogó üveg és acél városközpontjainak, annak a kortárs építészeti nyelvezetnek, melyeknek esztétikai csúcsa a hatalmas plázákra jellemző, jelentés nélküli „nulla épületek" – hangsúlyozza Koteska és hozzáteszi, hogy Szkopjeban nem a posztmodern historizálás a cél, a mismásoló „minden mehet" hozzáállás, a nemzeti határok gyengítése, a történelem végének cinikus deklarálása vagy a mítoszok végső eltörlése. A Szkopje 2014 projekt esetében szó sincs iróniáról. A régi stílusok megidézésével komoly üzenetet kívánnak küldeni a világnak arról, hogy Macedónia büszke szupersztár állam, méltó arra, hogy a „burzsoá társadalmak csoportjába" tartozzék.

Szkopje arculati változtatásai tehát egy nagyobb, a macedón nemzeti imázs formálásának a része, amiben a kormány a macedón emberek közreműködésére is számít. Bizonyítja ezt néhány intézkedés, amit a kormány vezetett be és amelyeknek célja, hogy az állampolgárok részt vállaljanak az ország nemzet-márkázási projektjében (13).  Ennek egyik példája volt a Macedón Turizmus Hivatal által 2012-ben létrehozott közszolgálati hirdetéssorozat, amely humoros kisfilmekben tanítja a macedónokat arra, hogy hogyan viselkedjenek külföldi turisták jelenlétében. A kampányban elrettentő „bennszülött fajokat" mutatnak be, mint pl. a macedón taxisofőr, a panzió tulajdonos, vagy a pincér. A jelenetek végi logóban megjelenő szöveg ráerősít az üzenetre: „Ön az ország arca!" Vagyis, minden helyi lakos felelős a nemzet arculatának, imázsának a kialakításáért, és ehhez változtatnia kell önmagán, ahhoz hogy vonzóvá váljon a külföldiek számára, csak úgy, mint ahogy a Szkopje 2014 projekt építményei is egy fényes, európai arcot hivatottak varázsolni a városnak. Graan arra hívja fel a figyelmet, hogy a végeredmény egy panoptikumszerű társadalmi állapot kialakulása lett, ahol az börtönőr helyett egy elképzelt „nyugati" turista figyeli a toronyból, hogy hogyan élnek a helyiek.

A projekt fogadtatása: A tervek bemutatása után készült felmérések szerint a macedónok nagy többsége ellenezte a Szkopje 2014 projektet (14). Nagy a különbség a macedón és egyéb etnikumú lakosok hozzáállásában is, ennek oka, hogy a Nagy Terv pl. teljesen figyelmen kívül hagyta a népesség több mint 30%-át kitevő, növekvő albán kisebbség jelenlétét. A projekt bemutatása után az ellenzők fő érve az volt, hogy a tervek megvalósulásával a város olyan lesz, mint Disneyland vagy Las Vegas. Amikor 2011 nyarán Nagy Sándor szobrának darabjai megérkeztek Firenzéből, a közösségi médiában azzal viccelődtek, hogy a szobor úgy érkezett, mint egy hatalmas Kindertojás; a kérdés csak az, hogy ki ette meg a csokoládét? – utalva ezzel a projekt mögött álló feltételezett pénzügyi korrupcióra (15) 

Nyilvános szakmai vagy lakossági fórumok hiányában a tervek bemutatása után nem sokkal megalakult egy építészhallgatók által kezdeményezett tiltakozó mozgalom. Koteska tanulmánya kiemeli az Archibrigadiers csoport munkáját, akik a közösségi média eszközeit használva, olyan kreatív szlogenekkel tiltakoztak az elképzelés ellen, mint „Skopje – best before: 2014" vagy „Skopje 1963 Earthquake – Skopje 2014 Mindquake". A csoport számos építészeti, urbanisztikai érvet sorakoztatott fel a projekt ellen. A Színes Forradalom-nak elnevezett mozgalom ellenállásának jeléül az emlékműveket festékpisztolyokkal lőtte. A Macedón Építész Szövetség szintén nem támogatta a projektet, mivel az „szakmailag következetlen és nélkülöz bárminemű időbeli, földrajzi, politikai, gazdasági, kulturális és társadalmi kontextust"(16).  

A projektről való véleménynyilvánítás során persze nehéz elkerülni egy ilyen projekt esetében, hogy az elismerést vagy kritikát mondó személyt ne azonosítsák valamely politikai oldallal. Mindenesetre számos jelentős formátumú értelmiségi, köztük építész, várostervező de még politikus is hangot adott a projekt által felvetett problémáknak, azt fogalmazták meg, hogy az jogellenes, a folyamat korrupt, egyféle etnikum felől képviseli a történelmet, elfedi a korábbi építészeti örökséget, veszélyezteti a kollektív emlékezet és etnikai feszültséget kelt (17). Ezzel párhuzamosan a nemzetközi sajtó szintén kifejezte aggodalmait az emlékművekben megjelenő történelmi narratíva és a növekvő tekintélyuralom miatt (18).

Az építészet mint álhír: Slavoj Žižek szlovén szociológus és kultúrakritikus szerint „amiről a hivatalos ideológia nem beszélhet nyíltan, arról az épületek némán mesélnek" (19). Ha Szkopje esetét a tévhitek pszichológiája szempontjából vizsgáljuk, az épületek néma üzeneteit álhíreknek tekinthetjük, melyek bizonyos emberek vagy csoportok számára valóban hihetők és ezáltal az identitásukat megerősítő hatásúak lehetnek. Egy leegyszerűsített és koherensnek tűnő múlt létezését szívesebben hisszük és tesszük magunkévá, mint a történelem göröngyös útját, amely összetett és nehezen megérthető események sorozata. A nagy narratívák kedvelése mellett Macedóniában az álhírek fennmaradását és terjedését támogató társadalmi-környezeti körülményekre is könnyen rátalálunk. Jelentős politikai és társadalmi átalakulások folyamata ez az időszak, amelyet bizalmatlanság és gyanakvás jellemez a hatalom irányába, jellemző az információtól való megfosztottság érzése és ebből adódóan a lakosok frusztráltságot, kontrollvesztést és szorongást élnek meg. Ezek a folyamatok mind megnyugtató és befogadható magyarázatok után kiáltanak. Az új nemzeti identitást ösztönző politikai üzenetek mintegy választ kínálnak a válsághelyzetekben tipikusan megjelenő kollektív problémamegoldó mechanizmus részeként. Párhuzam vonható az álhírterjesztéssel abban is, hogy a dezinformáció egyik vesszőparipája az igazság illúziója, az a jelenség, hogy minél többet hallunk egy állítást, annál inkább hajlamosak vagyunk azt elhinni, végül az ismerősnek tűnő állítást összekeverjük az igazsággal (20).  Mindez megjelenik a térben is. A nagyszámú új épület, emlékmű, szobor, az egyfajta stílusban átalakított épületek egy térben kiterjedt, mindenütt jelen levő, ismétlődő állításként értelmezhetők, amelybe nap mint nap belebotlik az ott élő. Addig-addig nézi ezt a külső világot, míg végül belsővé téve azt, tényleg elhiszi annak sugallt jelentéseit. A jelen helyzet Szkopjéban még nem ez: a politika által kínált, abszurd módon kommunikált valóság láthatóan nem mindenki számára elfogadható és annál is nagyobb frusztrációt, feszültséget és bizonytalanságot szül, mint maga az önállósodási folyamat nehézségei. 

Fogarasi Barbara

 

A szerző építész, műemlékvédelmi szakmérnök, aki műemlékes munkája során 2008-2013 között sokat utazott, dolgozott, majd élt is a Balkánon egy EU-s finanszírozású, a Délszláv háború utáni rekonstrukciót és rehabilitációt segítő munka keretében. Ebben az időszakban többször is járt a nemzetközi diplomáciában akkor még FYROM-ként (Former Yugoslav Republic of Macedonia) számon tartott ország fővárosában, így a városkép átalakulásának elejét személyesen ismeri, visszafogott közlésekkel ugyan, de az ottani építész kollegák véleményét személyesen is megismerte. Fogarasi Barbara az ELTE Pszichológiai Doktori Iskola Környezetpszichológia modul hallgatója, témavezetője Prof. Dr. Dúll Andrea egyetemi tanár, DSc, Phd. habil.

hivatkozások:

(1) Večer 2010, idézi Graan, Andrew (2016). The Nation Brand Regime: Nation Branding and the Semiotic Regimentation of Public Communication in Contemporary Macedonia. Signs and Society, 4 (S1): 70-105. 

(2) Lynch, K. (1960). The Image of the City. MIT Press, Cambridge, MA.

(3) (6) (10) (15) Koteska, J. (2011). Troubles with history. Art Margins Online. Republic of Macedonia, december 29. https://artmargins.com/troubles-with-history-skopje-2014/ (megtekintés dátuma: 2020.06.18.) 

(4) Blazhevski, Bojan (2016). Architects of Modernist Skopje Decry Retrograde Remodel. BalkanInsight, december 6. https://balkaninsight.com/2016/12/06/architects-of-modernist-skopje-decry-retrograde-remodel-12-04-2016/ (megtekintés dátuma: 2020.06.10.)

(5) (9) Cvitković, Sabina és Kline, Mihael (2017). Skopje: Rebranding the Capital City through Architecture and Monuments to Remake the Nation Brand. In: Sociologija i prostor, 55 (2017) 207 (1): 33-53.

(7) Rossos, A. (2008). Macedonia and the Macedonians: A History. Hoo­ver Institution Press, Stanford. 

(8) Danforth, Loring M. (1993). Claims to Macedonian Identity: The Macedonian Question and the Breakup of Yugoslavia. Anthropology Today, 9 (4): 3-10. 

(11) Boland 2013, idézi Cvitković, S. és Kline, M. (2017). Skopje: Rebranding the Capital City through Architecture and Monuments to Remake the Nation Brand. In: Sociologija i prostor, 55 (2017) 207 (1): 33-53.

(12) (13) Graan, A. (2016). The Nation Brand Regime: Nation Branding and the Semiotic Regimentation of Public Communication in Contemporary Macedonia. Signs and Society, 4 (S1): 70-105.

(14) Blazhevski, B. (2016). The Birth of Skopje 2014: Reconstruction of the Parliament Building. Eastblog, április 11. https://eastblog.univie.ac.at/2016/04/11/the-birth-of-skopje-2014-reconstruction-of-the-parliament-building/ (megtekintés dátuma: 2020.06.10.)

(16)  A Macedón Építész Szövetség nyilatkozata 2010, idézi Nikolovska, I. (2013). Skopje 2014: Governmental Role in the Spatial Politics of Collective Memory. MA Szakdolgozat. A prágai Károly Egyetem Világtörténelem Intézete és az ELTE Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszéke.

(17) Nikolovska, I. (2013). Skopje 2014: Governmental Role in the Spatial Politics of Collective Memory. MA Szakdolgozat. A prágai Károly Egyetem Világtörténelem Intézete és az ELTE Atelier Interdiszciplináris Történeti Tanszéke

(18) Brunwasser, M. (2011). Concerns Grow About Authoritarianism in Macedonia. NewTimes, október 13.

(19) Žižek 2009, idézi Cvitković, S. és Kline, M. (2017). Skopje: Rebranding the Capital City through Architecture and Monuments to Remake the Nation Brand. In: Sociologija i prostor, 55 (2017) 207 (1): 33-53.

(20) Krekó P. (2018). Tömegparanoia. Atheneum Kiadó.

 

Szerk: Somogyi Krisztina

A térhasználattal kapcsolatos cikkek megjelenését az Építészfórumon az NKA támogatja.