Egyetértek a nyílt levél (alá)íróival abban, hogy a „kormányzat válaszúthoz érkezett”.
A kérdés azonban a választás során nem az, hogy a „parciális magánérdek maga alá gyűri”-e a kulturális értékek fenntartásának és megőrzésének alapelveit. Valójában azt kell megkérdeznünk, hogy a kulturális örökségvédelem, és az érdekében tevékenykedő műemlékvédelmi szervezetek a továbbiakban is „többnyire korlátozó, kötelező, büntető jellegű, ezért a tulajdonosok számára ellenszenves” szakterület és intézmények maradnak-e? Sokan szeretnénk látni, hogy a rendszerváltás óta megközelítésében mit sem módosuló, a változó társadalmi-, gazdasági- és politikai környezethez alkalmazkodni nem képes intézmények helyett létrejön-e a kulturális örökség védelmének átlátható, kiszámítható, tervezhető, széles körű együttműködésen és támogatottságon nyugvó, az értékvédelem szakmai szempontjainak maradéktalanul megfelelő, végrehajtható (köz)feladat-ellátáson alapuló rendszere.
Ez utóbbiak megvalósítására a kormány – a kultúráért felelős miniszter előterjesztésére – hamarosan döntést hoz az átfogó kulturális örökségvédelmi reform első lépéseként a kulturális örökségvédelmi szakpolitikai stratégia elkészítéséről. Ez a stratégiai dokumentum fő feladatának fogja tekinteni a gazdasági növekedés feltételeinek és a kulturális örökség hosszú távú fennmaradásának biztosításában rejlő látszólagos ellentmondás feloldását – egy olyan egyensúlyi állapot megteremtését, amelyben a gazdaság ismeri és elismeri a kulturális örökség jövedelemtermelő képességét, a kulturális örökség pedig helyet kínál, nota bene teret ad a gazdaságnak. Számunkra ugyanis fontos a kulturális örökségvédelem pénzügyi-gazdasági helyzetének rendezése, elsődlegesen a benne rejlő és ilyen módon feltárt fejlesztési potenciál kiaknázása, valamint a pénzügyi ösztönzők rendszerének kiépítése. Az új kulturális örökségvédelmi koordináta-rendszerben pedig az említett műemlékvédelmi szervezet is megújult pozíciót kaphat majd, amelyben „a műemlékvédelem érdekei és a magyarországi épített örökség intézményes védelme” az arra legalkalmasabb, preventív jellegű, illetve felügyeleti eszközökkel lesz lehetséges.
Vallom ezt azzal a meggyőződéssel, hogy – a Tisztelt Levélírók állításával ellentétben – a levelükben hivatkozott „végső csapás” az illetékes szervezetet nem fosztotta meg hatósági jogkörétől. Sőt, az építési hatósági és a kulturális örökségvédelmi hatósági jogkörök szétválasztásával éppen a műemlékvédelem igazi céljai kerülhetnek (ismét) előtérbe, a kulturális örökségvédelem intézménye a „kiüresedett hatósági szerep” helyett visszatérhet a műemlék-felügyelet szakmai alapokon nyugvó ellátásához.
A nyílt levelet aláírók közt olyanok is találhatók, akik nem független értelmiségiek, hanem a kormány háttérintézményében, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatalban kormánytisztviselőként dolgozó szakemberek. Velük nemcsak az érdekeink, hanem a kulturális kormányzat által meghatározott feladataink is közösek. Rájuk különösen számítok az előttünk álló, nehéz akadályok leküzdésében.
Közös céljaink megvalósításához szíves segítő együttműködésüket kérem.
Budapest, 2012. június 27.
L. Simon László
kultúráért felelős államtitkár