Épületek/Közösségi építés

Variációk lombház témára

2018.09.21. 09:19

Patakparti tündérország. Öt különböző arányú házikó a fákon. Kísérletezés, kompromisszumok, új megoldások. Az idei évben Fazakas Imola Zsóka lombház ötlete épült meg a MOME erdőbényei építőtáborában.

A MOME Építészeti Intézete 2018 nyarán visszatért Erdőbényére. A tradicionális nyári építőtábor keretében tavaly a KÚT elnevezésű installációval gazdagították az akkori BA1-es évfolyam tagjai a Tokaj borvidéki település patakparját. Idén folytatódott a már megkezdett munka: a patakmenti terület fejlesztésében vettek részt a frissen felvett építészhallgatók. 

A bevett gyakorlat alapján a 2017/2018-as akadémiai év tavaszi félévében a BA1-es évfolyam a tervezési stúdiuma keretében dolgozott az erdőbényei projekt bővítésén, melynek eredményeként a megszülető tervekből egyet választottak ki és építettek meg az évfolyam közös döntése alapján. Az idei évben Fazakas Imola Zsóka ötlete győzte meg leginkább az évfolyamtársakat a lombház (treehouse) témában.



 

Koncepció 

5 különböző, enyhén eltérő arányokkal rendelkező faházat terveztem, ezeket a patak mentén lévő fákon helyeztem el. Szerettem volna megőrizni a hagyományos értelemben vett, fára épített, kerti házikó jelleget. Az építmények közötti kis méretbeli különbség, kaotikus, tündérfalu hangulatot eredményez. Érdekes volt megtapasztalni, hogy a más-más arányokkal rendelkező házak, milyen különböző térélményt tudnak nyújtani: akár egy enyhe éltérés is képes változtatni egy építmény teljes karakterén. A házikók tengelye párhuzamos a fák dőlésszögével, így kissé esetleges, szélfútta összképet alkotnak. A házakba rögzített letrákkal lehet feljutni. Személyes, bárkivel megosztható tereket terveztem, melyek az ”emberetető” és a ”tündérlak” fantázianevek mögötti hangulattal írhatók le a legjobban



 

A 10 napos építőtábor alatt sikerült mind az öt darab házikót megépítenünk. Sok helyzetben volt döntőbíró a környezetünk, a fák, a helyszín, az időjárás. Megtartottuk a fáknak tett ígéretet, miszerint nem bántjuk őket, csak igyekszünk hozzájuk méltó építménnyel megidézni a hely atmoszféráját. Teljes együttműködésben, megfontoltan, éretten és kivételes hangulatban dolgoztunk együtt. Az építés folyamatára a kísérletezés, a kompromisszumok, az új közös megoldások keresése volt jellemző. Mindenki magáénak érezte az építményeket, a munkafolyamat közben egy személyes félévi tervezésből, egy közös osztályprojekt nőtte ki magát.

Külön élmény volt számunkra, amikor az első házikó épphogy felkerült a fára a helyi gyerekek már birtokba is vették, mely arra enged következtetni, hogy van jövője a bényei patakparti tündérországnak.



 

Fazakas Imola Zsóka