Nézőpontok/Tanulmány

Városi harc Ukrajnában és az újjáépítés perspektívái

2022.03.16. 17:58

A harcászati szempontok hagyományosan meghatározó részét képezték a várostervezésnek, de az elmúlt évtizedekben Európában ezek a kérdések háttérbe szorultak. Dr. Brenner János Németországban élő urbanista cikkében a városi harcok urbanisztikai hatásait vizsgálja XX. századi példákon keresztül, előrevetítve azt, hogy a jelenleg Ukrajnában zajló események milyen változásokat eredményezhetnek az ukrán, vagy akár a tágabb európai várostervezésben.

2010-ben Adrian E. Wettstein svájci történész és politiológus "Die Wehrmacht im Stadtkampf 1939-1942" ("A Wehrmacht a városi harcban 1939-1942") címen disszertációt védett meg a berni egyetemen, amely 2014-ben könyvként is megjelent. Mind várostervezőként, mind tartalékos német műszaki tisztként afféle egzotikum gyanánt olvastam a hadtörténeti munkát, csak nagyon halványan sejtve, hogy a számunkra Európa nagy részén normalitásnak számító békés várostervezés és városépítés egyáltalán nem természetes. A jövendő katasztrófákra első rossz sejtelemként persze már akkor a Krím orosz megszállása és az Ukrajna keleti területein folyó harcok utaltak. Most, 2022. márciusában, amikor az oroszok Harkivot és Mariupolt ostromolják és megkísérlik bekeríteni Kijevet, a téma hirtelen tragikusan aktuálissá vált.

Wettstein szerint a városi harc jellemzői többek közt a kisebb egységek (tömeges páncélos és gyalogsági alakulatok helyett), a közelharcig menő fegyverhasználat, a civil lakosság jelenléte, a védők előnye a jobb helyismeret révén, a támadó fél erőforrásainak nagymértékű igénybevétele a nyílt téren folyó küzdelemmel összehasonlítva és csekély területi nyereséggel egybekötve, a csapatok korlátozott mozgástere és a gyakran kisebb csoportokra bomló egységek vezetése, a köztük szükséges kommunikáció nehézségei. A történelmi leírás erős hasonlóságokat mutat olyan kortárs katonai fogalmakkal, mint a "Military Operations in Urban Terrain" (MOUT) vagy a "Three-Block-War". Az akkori szovjet harcmodor szélsőségei, mint pl. az időzített vagy rádión keresztül működtetett robbanószerek már feladott területeken levő civil épületekben tükrözik a Wehrmacht és az annak hátországát terrorizáló "bevetési csoportok" ("Einsatzgruppen") háborús bűneit, mely esetben az akkori agresszor, a hitleri Németország lényegi felelőssége késégtelen. Meglepő azonban, hogy az orosz hadsereg jelenleg szemlátomást ugyanolyan katonai-szakmai hibákat követ el, mint annak idején a Wehrmacht, amelynek vereségéből pedig tanulhatott volna, mint pl. a nem megfelelő logisztikai előkészítés és a hiányos üzemanyag- és lőszerellátás.

Már több mint száz éve folyik vita a polgári légoltalom városépítési kérdéseiről – ezzel kapcsolatban pl. Stuttgart szerzett első rossz tapasztalatokat az első világháborúban. Egy 2012-ben befejezett kutatás további érdekes történelmi információkat szolgáltat: Christian Poßer német környezetvédelmi mérnök "Freiraumplanerische Leitbilder in der Stadtentwicklung" ("Szabadterületi irányelvek a városfejlesztésben") című, a dortmundi műegyetemen megvédett disszertációjában idézi és elemzi az 1938-ban a Deutsche Reichsanstalt der Luftwaffe ("A Légierő Német Birodalmi Intézete") által kiadott "Richtlinien für den baulichen Luftschutz im Städtebau" ("Az építési légoltalom irányelvei a városépítésben") című anyagot. Poßer négy fő szempontot említ, amely "akkor a városfejlesztésben tekintettel (...) egy várható légiháborúra fontos volt": a találati valószínűséget csökkentő fellazított beépítés, "a légi veszélynek kitett létesítmények és üzemek elválasztása a lakóterületi beépítéstől" (így szó szerint a Poßer által idézett anyagban – itt a "Birodalmi Intézet" nyugodtan az Athéni Chartából is puskázhatott volna), zöldfolyosók a településrészek között a kockázat csökkentésére és széles utak, hogy az esetleges romok a közlekedést ne hátráltassák.

A "Trümmerkegel" ("törmelékkúp") légoltalmi szakkifejezésével még az 1980-as években találkoztam: hivatali teendőim közé tartozott az építési hatósági érdekek képviselete a hamburgi településrendezési tervek készítésénél, melyek közé a légoltalom építésügyi kérdéseit is sorolták – kínosan kellett ügyelni arra, hogy építmények törmeléktömege, mely összeomlás esetén nagyjából kúpot alkot, ne torlaszolja el a polgári légoltalmi létesítmények hozzáférhetőségét. Akkoriban – miután a szovjet középhatósugarú rakétafegyverkezésnek nem sikerült a Nyugatot térdre kényszerítenie és a NATO "kettős határozata" jelentős mértékű leszereléshez vezetett – magam is hajlottam arra, hogy mindezt a múlt nevetséges maradványának tekintsem. Visszatekintve ez naivitásnak bizonyult – a "történelem végétől" messzebb vagyunk, mint valaha.

1957-ben és az azt követő években három várostervező publikációjára lett figyelmes a szakma: Johannes Göderitz, Roland Rainer és Hubert Hoffmann “Die gegliederte und aufgelockerte Stadt" ("A tagolt és fellazított város", Wasmuth Verlag, Tübingen) című könyvére. Noha nem szerepelt kifejezetten a könyvben, de a sorok között lehet érezni, milyen – ha úgy tetszik, tudatalatti – szerepet játszottak ezen koncepció megfogalmazásában a bombaháború tapasztalatai. A sűrűn beépített német városok súlyosan szenvedtek – ezért a tagolt és fellazított város elmélete nemcsak a városi higiénia ("fény, levegő, nap") szempontjából tűnt kézenfekvőnek, hanem a polgári védelem szempontjából is. Ugyanakkor ez a koncepció homlokegyenest ellentmond a rövid utak kompakt európai városa vezérelvének, amelyet a 2007. évi Lipcsei Karta és annak 2020. évi utódja fogalmazott meg – rengeteg környezeti, gazdasági, társadalmi ok szól amellett, hogy tartsunk ki ezen koncepció mellett, akkor is, ha több súlyt kell helyezni a polgári oltalomra mind légitámadások, mind a városokon belüli harcok ellen.

A legtöbb európai nagyváros közvetlenül a második világháború után az infrastruktúra meglepő "tehetetlenségi erejével" szembesült. Erre jó példa Budapest, valószínűleg a Leningrád után leghosszabb ostromnak kitett európai nagyváros. 1945-ben Fischer József (építészkörökben "Fischer Juszuf" becenéven közismert) szociáldemokrata politikus és építész lett a Közmunkatanács új elnöke. Fischer olyan fiatal urbanisták csapatával vette magát körül, akik vele együtt a pusztulásban esélyt láttak a radikális újrakezdésre – köztük olyan később nagyívű pályát befutott személyiségek, mint Granasztói Pál. Az általuk kidolgozott általános rendezési terv a városszerkezet szomszédsági egységekre tagolását irányozta elő. A sűrűn beépített városrészek körül – részben árkon-bokron, a meglévő beépítést ignorálva vezetett nyomvonallal – autópályagyűrűt, pontosabban négyszöget terveztek. A vasúti koncepcióban földalatti gyorsvasúti vonalak kereszteződése és új központi pályaudvar szerepelt. A tervezők hamarosan rájöttek, hogy az épületállomány súlyos veszteségei ellenére a fennmaradt műszaki infrastruktúra – különösen a háború utáni gazdasági helyzetben és a súlyos lakáshiány mellett – ellenáll az alapvető szerkezeti beavatkozásoknak. A radikális koncepciót nemcsak a beszűkült politikai mozgástér miatt vetették el. Már önmagában az a gondolat, hogy az amúgy is ínséges lakáshelyzetben további lakásokat áldozzanak fel az átalakítás érdekében, miközben az utak felszíne alatt – és persze maguk az utak is – viszonylag épen maradt infrastruktúra állt rendelkezésre az újjáépítéshez, a koncepció átgondolásához vezetett.

Mivel a világ urbanizálódása változatlanul halad előre, a jövőben egyre több fegyveres konfliktussal kell számolni városias környezetben, részben az úgynevezett aszimmetrikus hadviselés részeként. Akármilyen sajnálatosan is hangzik, realisztikusan szemlélve az előrelátó városfejlesztési politikának lehetséges konfliktusok által veszélyeztetett térségekben a polgári lakosság és a polgári infrastruktúra védelmét erősebben figyelembe kell vennie – ha úgy tetszik, ez a reziliens (vagyis rugalmas és ellenállóképes) város manapság divatos fogalmának új variációja.

Egyelőre nincs különösebb értelme azon spekulálni, hogy milyen módon lehet majd Ukrajna városait újjáépíteni, de meg lehet kocáztatni azt a tézist, hogy alapvető városszekezeti beavatkozások nem várhatók. A kompakt európai város modellje a háború után már csak azért is aktuális lesz, mert Ukrajna aligha számíthat majd nagyvonalú orosz energiaszállítmányokra, ezért a hőtani szempontból is kompakt városszerkezet – a minél kisebb hőveszteséget okozó palástfelület és az épületek minél nagyobb térfogata közötti, A/V összefüggésként ismert fogalom – továbbra is feltétlenül szükséges lesz. Fontos szerepet fog játszani a részben még szovjet időkből származó panel épületállomány energetikai rehabilitációja is. Célszerű lesz olyan pénzügyi struktúrákat is felépíteni, mint pl. a (Nyugat-)Németországban 1948-ban alapított "Kreditanstalt für Wiederaufbau" ("Újjáépítési Hitelintézet"). Nem utolsósorban fontos lesz az Ukrajna kulturális identitása szempontjából jelentős történelmi városközpontok újjáépítése – itt jelentős esély nyílik az együttműködésre Lengyelországgal, amely a máodik világháború után e téren ragyogó eredményeket ért el és kulturálisan közel áll legalábbis Ukrajna nyugati részeihez. Ukrajna átfogó önkormányzati reformmal és új városépítési törvénnyel éppen megalkotta az integrált, fenntartható városfejlesztés alapjait – tragikus, hogy ezt az örvendetes kezdetet egy imperialista nagyhatalom támadása vérbefojtotta. Egyvalamit azonban az orosz szoldateszka sem fog tudni megakadályozni: az ukrán városok polgárai a háború után új lendülettel és öntudattal fognak résztvenni városaik fejlesztésében.

Az olvasók engedjenek meg a szerzőnek egy személyes megjegyzést. Néhai Édesanyámnak kijutott az a kétes öröm, hogy átélje (vagy inkább: nagynehezen túlélje) Budapest ostromát annak teljes hosszában, 1944. Szentestéjétől 1945. február 13-ig. Jómagam szüleimmel több napig a légópincében ültem 1956. novemberében a Budapest elleni szovjet támadás alatt. Nagyon remélem, hogy lányomnak nem jut ki hasonló városi harci "élmény".

Dr. Brenner Jánoscímzetes egyetemi tanár, okl. építészmérnök, építésügyi asszesszor

 

Irodalom és források

Göderitz, Johannes; Rainer, Roland; Hoffmann, Hubert: Die gegliederte und aufgelockerte Stadt. Wasmuth Verlag, Tübingen 1957

Poßer, Christian: Freiraumplanerische Leitbilder in der Stadtentwicklung. Dissertation
zur Erlangung des akademischen Grades eines Dr.-Ing. der Fakultät Raumplanung
der Technischen Universität Dortmund, 2012. Internet: https://eldorado.tu-dortmund.de › Dissertation

Sipos András: A jövő Budapestje 1930 – 1960. Városfejlesztési programok és rendezési tervek. Napvilág Kiadó, Budapest 2011

Wettstein, Adrian E.: Die Wehrmacht im Stadtkampf 1939-1942. Verlag Ferdinand Schöningh, Paderborn 2014

 

Szerk.: Hulesch Máté