Védett épületből költőhely? Az Építész Stúdió terve a Sečovlje sólepárlók megőrzésére
Lehet-e emberi beavatkozással segíteni az élővilág megújulását? Mi történik akkor, amikor a műemlékvédelem azért nehéz, mert a természet ellen kellene fellépnünk? A Sečovlje természetvédelmi parkban található sólepárlók megörzésére kiirt pályázaton az Építész Stúdió elgondolkodtató koncepciót valósított meg.
Hogyan kezeljük védett épületeinket, miközben megörzésük épp a természet miatt válik kétségessé, nehézzé, melyet szintén szeretnénk megvédeni? A Piránhoz közeli Sečovlje természetvédelmi területen egykor száznál is több sólepárló volt, ám mára ezek legtöbbje elpusztult, az épületek helyét visszafoglalta a természet. A szlovén Outsider magazin és a Sečovlje Salina Nature Parkkal özösen írt ki nemzetközi tervpályázatot, melynek lényege egy olyan installáció tervezése volt, amely épített és kulturális örökségünk megőrzésén túl természeti értékeinkre is figyel.
Évszázadokkal ezelőtt Piran a sólepárlás egyik fővárosa volt, a ma egyre inkább természetvédelmi területté váló Sečovlje településén még ma is termelnek sót. A Salina nemzeti parkban található egykori sólepárlók ma már védett épületek, ugyanakkor felújításuk, rekonstrukciójuk nem lehetséges, hiszen az ipari tevékenység megszűnése után a természet újra birtokba vette a területet, amely ma már természetvédelmi terület. A pályázatra 252 terv érkezett, nagyrészük nem is Szlovéniából, hanem a nagyvilágból. Például Magyarországról az Építész Stúdió (Fialovszky Tamás, Kenéz Gergely) pályaműve, mely radikális és provokatív gondolatiságát a zsűri 3. díjjal ismerte el.
Mert miről is van szó valójában? Szükséges az épületek rekonstrukciója, de mindezt úgy kellene kivitelezni, hogy a terület flórája és faunája ne sérüljön, továbbá az is elgondolkodtató, hogy mennyire engednek teret a felvirágzó turizmusnak. Tervében az Építész Stúdió ebből az ellentmondásos alaphelyzetből indult ki, és a rekonstrukció vagy emlékmű-állítás helyett a tervezett építményt szinte elrejtették az emberek elől, az kizárólag az állatok számára megközelíthető és hozzáférhető. Számukra készítettek új otthont. A terv egyben kísérlet is: lehet-e emberi beavatkozással segíteni az élővilág megújulását?
A terezési helyszín 300 különböző madár otthona, melyek közül a leggyakoribb a más gázlómadarakkal közös kolóniában költő kis kócsag – az építészek számukra készítettek „fészket". A romként álló kőfalat falemezekkel eltakarják, a CLT panelekből készült építmény acélrudakon, a földtől elemelve áll, lehetővé téve, hogy az állatok alulról is hozzáférjenek. A rudak között kifeszített drótháló fészeknek is alkalmas. Noha ezt az építményt ember nem közelítheti meg, a madarak sokaságában és énekében messziről mégis gyönyörködhet.
A tervpályázaton díjazott projektek közül sokan gondolkodtak szimbólumokban, újraépítésben, örökségvédelemben, építették koncepciójukat a rom és hanyatlás tematikájára, és volt olyan projekt, amely a közösségi tervezést hangsúlyozta. Azonban azzal az ellentmondással, amely a védett épületek természetvédelmi területen való elhelyezkedéséből fakad, kevesen foglalkoztak. Az Építész Stúdió koncepciója ezen kevesek közé tartozik, és milyen jó, hogy tervükben ezt a helyzetet élesítik ki, hiszen minket is gondolkodásra ösztönöz.
Fürdős Zsanett
