Róma egyik legkülönösebb atmoszférájú múzeumát nem kifejezetten gyűjteménye, vagy építészeti kialakítása határozza meg, hanem a kettő ötvözete, az adott ipari környezet és az odakerült antik szobrok nem mindennapi találkozása. A belvárostól délre a Tevere partján, az Építészfórumon nemrég bemutatott vágóhídból, a Mattatoióból átalakított egyetemi kampusz és biopiac szomszédságában, a via Ostiense házai között bújuk meg a Centrale Montemartini.
Róma korabeli polgármesterének programjában kiemelt helyen szereplő közszolgáltatásokat erősítendő, a korábban csak magánberuházásokban épült szolgáltatások után a költségvetési pénzből megépült épült első elektromos erőművet 1912-ben avatták, majd egy évvel később felvette az akkor elhunyt Giuseppe Montemartini közgazdász nevét. A termo-elektromos erőmű épületét a századelő vásárcsarnokainak mintájára építették, pompázatos homlokzatának látványát mégis egyéb, kevésbé kidolgozott ipari tömbök zárják el a főútvonaltól. A városi tulajdonban levő erőművet Mussolini idején államosították, majd dízelmotorokkal szerelték föl, aminek középtávú célja az 1942-re tervezett, de a háború miatt elmaradt világkiállítást elektromos ellátása lett volna. Az épületet még az 1950-es évek elején is bővítették, majd egy évtizeddel később bezárták.
Az elhagyatott épületet 1990-re Francesco Stefanori tervei alapján újították fel, a tulajdonos városi közszolgáltató ipartörténeti múzeumot képzelt el az erőműben. 1997-ben a Capitolium Múzeum renoválása idején annak antik szoborgyűjteményéből Gépek és istenek címmel nyílt itt ideiglenes kiállítás. A szépen helyreállított gépek és a finom megmunkálású antik műtárgyak kontrasztjából eredő különleges harmónia oly sikeressé tette a kiállítást, hogy úgy döntöttek, a párosítást állandósítják, így a Capitolium Múzeum újbóli megnyitása után a Montemartini tereiben, a turbinák és generátorok között állandósult az antik gyűjtemény, ide kerülnek a belvárosi múzeum legújabb szerzeményei.
A Centrale Montemartini terében állandó kísérletezés folyik a szobrok és a gépek párosításával, az ipar és a művészet technikáinak párhuzamba állításával, a fejlődéstörténet kirajzolásával. Az erőmű fontos részét képezi annak a tudatos tendenciának, hogy az elhagyott rozsdaövezeteket minél inkább bevonják a kulturális és oktatási életbe, egyben része az Ostiense Marconi városrész átalakítási projektjének, ahol a város legrégebbi ipari épületei kapnak a nagy közönséget vonzó funkciót, így azok új életre kelve megmenekülnek.
Bán Dávid