Vészesen pusztul a győri orvosi klubház
Az Ivánka András tervezte győri orvosi klubház, amely 1968-ra épült fel, több éve üresen áll. Igaz, műemlék, de jól tudjuk, önmagában ez nem elég, hogy megálljon rohamos romlása. Halaszthatatlanul új funkcióra, beruházói szándékra, méltó megújításra vár.
Az épület nem ismeretlen a szakma és az érdeklődő laikusok előtt. Elég csak a Vámos Dominika szerkesztésében megjelent arc’ című kiadványsorozat 4., Egy megtalált ház című számára gondolni, amely teljes egészében erről az épületről szól. Ekkor, 1999-ben, még utoljára Ivánka Andrással járhatták be a szerkesztők a házat, aki röviddel ezután elhunyt. Jelen írás apropóját egy újabb bejárás (amelyre 2018. október 13-án, a Design Hét Győr keretében került sor), illetve egy ezzel párhuzamosan látható tematikus kiállítás adta.
Mi történt az elmúlt közel két évtized alatt?
A pozitív fordulat, hogy 2003 óta műemléki védettség alatt áll. Viszont a győri kórház néhány éve jórészt feladta a Zrínyi utcai telephelyét, így ez a ház is funkcióját vesztette. A pavilonos, parkos terület még bizonytalan sorsától erősen függ a klubépület jövője is.
Az arc’4-ben közölt fotók és leírások arról tanúskodnak, hogy 1999-ig mintha megállt volna az idő: akkor szinte mindent úgy találtak, ahogyan az 30 évvel azelőtt elkészült. Több éves elhagyatottság után, ma sem kevésbé megkapó az előtér belógatott egykarú lépcsője, a mozaikburkolatok jó ízléssel és jó kedvvel válogatott színösszhangja, a famunkák minősége, az egyedi kerámia szellőzőrácsok biomorf kialakítása. Már nincs minden bútor a helyén, mint akkor, de a ház még egyben van. A területet őrzik, és ezt a vagyonvédelmi biztonságot az épület is élvezi. Szerkezetei viszont vészesen gyorsan mennek tönkre, leginkább a függönyfal acélbordáinak rohadása szembetűnő. A park borostyánja már bekúszott az előtérbe a rozsda által mart lyukakon.
Kivitelezése 1963-tól a formabontó, aprólékos műgonddal megtervezett megoldások miatt rendkívül hosszan húzódott, csak 1968-ra készült el, ugyanabban az évben, amikor átadták a végletes iparosítás helyi monstrumát, a győri házgyárat. Beszédes ez az egybeesés, hiszen talán éppen itt ragadható meg igazi jelenősége. Felmutatta a kivitelezői diktátum, a gazdasági megtérülési mutatók, a végletes iparosítás, a mennyiségre törekvés korszakában a már-már utópisztikus alternatívát: így is lehet.
Ivánka András minden építészeti kreativitását és szakértelmét, világlátottságát és műveltségét belesűrítette ebbe a házba. Rendkívüli minőségű keretet adott használóinak a hetvenes évek szocializmusában. Nehéz persze ennek az időszaknak a Magyarországán a kandalló ropogó tüze körül orvostudományi folyóiratokban zavartalanul elmélyedő, vagy a csobogó szökőkút mellé telepedve értelmiségi társalgást felszabadultan folytató orvosokat magunk elé képzelni, és nagy a távolság a korabeli menza és az erről az épületről leolvasható étkezési kultúra között. Ahogyan Masznyik Csaba írja 1999-ben: „a klubház terei egy békebeli ország orvosainak készültek, nem a tervező hibája, hogy még ma sem tartunk ott, ahol az épület…”
Mindazonáltal most itt a lehetőség, sőt a sürgető szükség, hogy a város, a régió bizonyítsa, hogy ma már érett egy ilyen, nemzetközi szinten is kivételes épületre. Hogy a hazai átlag feletti anyagi lehetőségei mellett kulturáltságáról így is számot adjon, és példát mutasson azzal, ahogyan páratlan modern építészeti örökségével bánik. Nem halasztható tovább az új funkció megtalálása és a műemléki igényességű felújítás, mert félő, hogy végleg elveszítjük ezt az újra megtalált házat.
Hartmann Gergely
