Programok

VI. Építészek és a Zene Világnapja

2016.09.21. 14:13

A FUGA Budapesti Építészeti Központ ingyenes rendezvényén a zene és az építészet összhangjának bemutatására töreednek majd az alkotók, akik egyszerre érzik otthon magukat az zenében és az építészetben is.

A Zene Világnapját október1-jén, 1975 óta ünnepeljük, Yehudi Menuhin hegedűművész és az UNESCO zenei tanácsának a felhívására. Az Építészek Világnapját október első hétfőjén, az Építészek Nemzetközi Szövetsége (UIA) kinyilvánítása alapján 1998 óta ünnepeljük. 

Goethe a straßburgi székesegyház előtt állva misztikus elragadtatásában mondta: "…Baukunst als eine erstarrte Musik…" ~ az építészet megfagyott muzsika, megdermedt,megkövült muzsika…

Püthagorasz görög filozófus tanítása szerint a szám a látható és a láthatatlan világ közötti határjelenség, kidolgozta a hangtávolságok számszerű rendszerét.
A püthagoraszi hagyomány szerint, ha el tudjuk magunkban hallgattatni a világ zsivaját, a kozmikus létezésre figyelve, néha, pillanatokra, hallani vélhetjük a szférák zenéjét: ahogy a számok énekelnek…

Másik görög filozófus, Platón, az európai esztétika korszaknyitó nagy alakja szerint a hangviszonyok mögött a szám és a mérték alapelve áll. A platóni meghatározás szerint, a művészet feladata elsősorban a szépség megjelenítése. A zene lélekre gyakorolt hatását kiemelve mondta "a zene nem végződhet másutt, mint a szép szeretetében".

A szép szeretete, igény a szférák zenéjének, a számok énekének hallgatására, Kodály intelmének megfelelően "A zene rendeltetése: belső világunk jobb megismerése, felvirágozása és kiteljesedése" hozta létre évekkel ezelőtt az Építészek és a Zene Világnapja rendezvényünket, az építészetet és zenét együtt ünneplő, építészeti bemutatókkal és koncertekkel gazdagított programsorozatunkat.

A Rendezvény ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Az előadásokra szeptember 29-ig lehet jelentkezni az yblegyesulet@yblegyesulet.hu email címen.

 

Program

16 óra

AZ ÉPÍTÉSZEK

  • a FUGA létrejötte – örömök és keservek
  • Nagy Bálint FUGA művészeti vezetője
  • Winkler Barnabás FUGA ügyvezetője
  • Ybl díjas építészek kerekasztal-beszélgetése

17 óra

A ZENE

  • Zenélő Építészek - (lélek)Építő Zenészek Örömkoncertje
  • közreműködik a MOMENTO kórus 
  • Schreiber-Kánya Ditta karnagy

Ybl5Ös Ybl Egyesület építész kamaraegyüttese:

  • Sándor László zongoraművész
  • Kiovics Okszána hegedűművész
  • Locsmándi Gábor PhD építész
  • Bara Péter mérnök
  • Pesti Mónika építész, szakújságíró
  • Álmos Csaba építész, zeneszerző
  • Csernovszky Márk zeneszerző-növendék
  • ifj.Feka Zsolt jazz quartet
  • Fiala Balázs építész, zongorista
  • Sándor László  zeneszerző, hegedűművész

ÉPÍTÉSZEK és ZENE

  • Zenei és építészeti útkeresés
  • Pesti Mónika építész, szakújságíró
  • Ürmössy Károly szoftver építész

 

Az Örömkoncert műsora 

Kórusművek

előadja: MOMENTO kórus - Schreiber-Kánya Ditta karnagy

Álmos Csaba: Fantázia
építész, zeneszerző zongoraművének video installációja

Zongoraátíratok Szörényi Levente műveiből
előadja: a szerző, Fiala Balázs építész

Sándor László: A Fény hanyatlása, bukása és újjászületése
zeneszerző, hegedűművész elektronikus kompozíciója

Schumann: Esz-dúr zongoraötös - I. tétel
előadja: Ybl5Ös Ybl Egyesület építész kamaraegyüttese
Sándor László – zongora
Kiovich Okszána – I.hegedű
Locsmándi Gábor – II.hegedű
Bara Péter – brácsa
Pesti Monika – cselló

SZÜNET

Álmos Csaba: Őszi varázslat (1956 emlékére)
építész, zeneszerző nagyzenekari művének video installációja

Csernovszky Márk: Dómban
előadja zongorán a szerző, zeneszerző szakos hallgató

Zenei és építészeti útkeresés a 20. század eleji Magyarországon
Weiner Leó: Románc
Lechner Ödön és Lechner Jenő épületek a Bartók Béla út mentén
fotóvetítés élő zenekísérettel

előadják:
Pesti Monika építész – cselló
Ürmössy Károly szoftverépítész – zongora

jam session
ifj. Feka Zsolt jazz quartet