Vigyázat, illúzió a lencsegyárban!

Tudomány-technológia-művészet hármasa által inspirált belső született a lencse gyárban. A Földes stúdió, egy üvegszobrász, a kontaktlencsék és a műgyanta találkozása Gyálon. Szépvölgyi Viktória írása.

A légies belső egy 24 méter hosszú passzázsra fűzve épül fel. Visszatükröződésben fürdőzik a szem, a fizikai és a vélt határai feloldódnak. A reflexív felületeken kán-kánt jár a fény. Ilyen a “látás mozgásban”? Ilyen, amikor “az ember alapvető értékei, az intellektuális és érzelmi igényei, a fiziológiai well-being és fizikai egészség iránti vágya”¹ megjelenik térré komponálva? Moholy-Nagy alapgondolatai mentén is épülhetett volna a gyáli innovációs központ belsőépítészete. És ha megkérdezzük a tervezőket, egy kicsit így is történt.

Annak ellenére, hogy az elmúlt évek gazdasági kihívásai a vállalatok többségét megtépázták, a kontaktlencse ipar töretlen fejlődést mutatott. Az ápolószer- és kontaktlencse gyártó, brit Sauflon vezetősége 2005-ben úgy döntött, hogy áthelyezi a termelés egy részét Magyarországra. A gyáli leányvállalat évi 35%-os növekedéssel bizonyította a magyar termelés létjogosultságát. Ennek köszönhetően az angol board egy innovációs központ, a Sauflon Innovation Centre létrehozását tűzte ki célul, a magyarországi gyárral egy épületben. A tervpályázat szerint az új tér-együttes feladata a Sauflon legújabb technológiai megoldásainak és a vállalat eredményeinek bemutatása volt, reprezentatív, üzleti, konferencia és klinikai tréning funkciók betöltésével. A 2012-ben kihirdetett pályázatra 5 magyarországi tervezőiroda kapott meghívást, amelyek közül Földes László és munkatársai, Csűri Johanna és Holics Tamás munkáját választotta ki az angol vezetőség.

Földes László, így látta a tervezési feladatot:

„A gyárban naponta 700 ember dolgozik 4 műszakban, ami azonos épületben található az innovációs központtal. Ugyan a lencsegyártás higiéniai körülményei és precíziós műszerei egy kicsit sem emlékeztetnek bármilyen hagyományos gyárra, számunkra ez mégis az ipari környezetet jelentette, amelyet az elegáns, letisztult, vendégek reprezentatív fogadására alkalmas térrel kellett párosítanunk. A koncepció megalkotásánál a kontaktlencsével, a látással kapcsolatos asszociációnkból merítettünk, valamint a lencseiparban használt high-tech technológia is inspirált bennünket. Tiszta, intelligens és integrált megoldásokat kerestünk, miközben arra is törekedtünk, hogy játékos reflexiókat hozzunk létre a térben, amely szintén a látás és a fény sajátja. A csillogó és átlátszó felületek alkalmazása, az átláthatóság mind fontos szempontok voltak a tervezés során. Ezeket a célokat szolgálja az ipari műgyanta padló, az üveg hidak és a mennyezetig nyújtózó homlokzati üvegfal, valamint a levegős, felülvilágítókkal megvalósított passzázs. A minél teljesebb hatás elérése érdekében vontunk be a folyamatba építészeti projektekben is járatos üvegművészt, Bojti Andrást, aki eredeti ötleteivel sokat adott a közös munkához és az illuzórikus eredményhez. Szívesen dolgozunk együtt társművészetek képviselőivel. Hiszünk abban, hogy a művészeti területek egymásra hatása tovább inspirálja az addig függetlenül alkotó tervezőket, képzőművészeket.” Ez nem is meglepő, hiszen Földes felmenői közt, a Györgyi-Giergl művészcsaládban a XVIII. századig visszamenőleg, egyaránt volt üvegművész, ezüstműves, festőművész és építész.

Budapesttől 20 kilométerre, délre található azaz ipari park, amelynek fém tömbjei között rejtőzik - az üvegszoborként is definiálható - innovációs központ. Egyetlen ajtó választja el egymástól a gyári munkát és a reprezentatív tér-együttest. A tervezők döntése alapján a csarnok homlokzata tetőig nyújtózó, széles üvegfalat kapott. Amint belép a látogató, a tisztaság és könnyedség érzése tölti el, hártyaként lebegnek a reflexív felületek a térben, a magas fényű műgyanta padló felett. Ehhez nem csak az üvegfalon beömlő fény, de a mennyezeti felülvilágítók is hozzájárulnak. A nyitott, 10 méter magas és 24 méter hosszú passzázs végén ferde tükörként rögzített, zöld üvegfalak zárják le a teret, kihívást teremtve a szemlélő számára, hogy értelmezze a terek, síkok, és felületek térbeli elhelyezkedését.

A főbb funkciók a jobb oldalon kaptak helyet: a homlokzati fronton egy várakozó tér fogad 24 m²-es biztonsági üvegfallal, amelyen a gyár arculati elemei láthatóak. Ezt követi a „lebegő üvegajtók” mögé rejtett ruhatár, és végül a lázadó rózsaszín üveggel burkolt kávézó, a rejtett zónákban teakonyhával és gépészeti helyiséggel. Felette „lebeg” a fa doboz, ami tulajdonképpen ház a házban, hiszen egy 32 férőhelyes konferencia termet foglal magába – hasonlóan ahhoz, ahogy a szintén Földes László tervezte celldömölki vulkánpark látogatóközpont konzolosan benyúló „dobozai” töltöttek be szoba funkciókat a vertikálisan megnyitott átriumban. A konferencia „doboz” két zöldüveg-hídról megközelíthető. A következő híd a klinikai tréning helyszínéül szolgáló kontaktlencse próbaszobához vezet, valamint egy 12 férőhelyes tárgyalóhoz. A földszinten található a titkok kapuja, egy egyszerű fehér ajtó mögött: a Sauflon Centre of Innovation kivételes lehetőséget kínál a látogatóknak, hogy bepillantást nyerjenek az optikai rejtélyek birodalmába, a gyárba. Egy emblematikus mondat fogadja a belépőt: Innovation is at the heart of everything we do (Az innováció minden tevékenységünk szívében ott lapul).

Bojti András, üvegszobrász a projekt kapcsán a következő tapasztalatairól mesélt: „Számomra ez egy „szobor tér”. A két műfaj közös célja volt, hogy a térben mozgó látogató minden épületrészt összefüggéseiben, egymásra feleselő egységben érzékeljen. Ez eredményezte a tér szoborrá válását. Talán merészen hangzik, de az én szemem előtt egy térbeli Mondrian lebegett az alkotás során. A Földes Lászlóval és munkatársaival megvalósított kollaboratív munka eredménye, hogy olyan tér született, ami minden lehetséges módon hat a látogatóra: vizuálisan, lelkileg és intellektuálisan. A kortárs képzőművészeti igény találkozott ebben a projektben az építészetivel, egy független művész és egy érzékeny építész gondolkodott közösen. Ami a legfontosabb az architekturális jellegű projektjeimben, hogy atmoszférát teremtsenek a mindenkori használók számára, az ő „beavatásukkal”. Ez egy terápiás hatás, amivel jó értelemben befolyásolhatom az embereket, hogy olyan élményeket tapasztalhassanak meg, amelyek számukra különlegessé teszik az adott térben való tartózkodás idejét, kiszakítja őket a megszokottból és atmoszféraként körbevonja őket.”

Szépvölgyi Viktória

1: Laszlo Moholy-Nagy: Vision in motion, Chicago 1947, p. 5.