Virtuális valóság a Hutyra utcában

Soóki-Tóth Gábor írása a Magházról

Budapest VII. kerülete valamikor az 1700-as évek második felében kezdett benépesülni, a török uralom és a járványok időszakából magához térő város ekkor nőtte ki a mai Kiskörút vonalában húzódó városfal által körülzárt Pestet. A szabadságharc időszakában már nagyjából kialakult az utcahálózat a mai Rottenbiller utca vonaláig, azonban a beépítés még csak a mai Nagykörút vonaláig terjedt. A kiegyezést követő évtizedek rohamos városfejlődése rajzolta-építette tovább a városrészt. Az 1897-ből származó várostérképen már a Városligetig terjedt a meglehetős sűrűn beépített városszövet. Valahol azt olvastam, hogy a Székesfőváros első bérháza is a kerületben épült, hogy azután a századfordulós konjunktúra hatására a fővárosba özönlő tömegek számára ezrével épüljenek a hasonló, szűk belső udvar köré szervezett kislakásokból és jóval kevesebb utcai polgárlakásból álló bérkaszárnyák. Az Erzsébetvárosnak ebben - az automobil uralta világunk által még zsúfoltabbá tett - miliőjében üdítő bel-budai hangulatú sziget a Barát utca, amely a 30-as években épült házaival, az utcát szegélyező fasorral új városi términőséggel gazdagította a városrészt. Nem messze innen a Rottenbiller és a Hutyra utca sarkán épült egy lakóház, amellyel az ezredforduló kopogtat a csipkerózsika álmából lassan magához térő Erzsébetváros kapuján.

"Az európai városfejlődés alapvető értéke a kontinuitás, a város térszerkezetének, épületállományának, infrastruktúrájának és kulturális rétegeinek történeti egymásra épülése." ¹ Ez az egymásra rétegződés, amely az azonos mintákból építkező múlt századi beépítést újra értelmezi, átalakítja és lendületbe hozza. A körülépített zárt udvar modulját a hivatkozott kis utcában - és a két világháború közötti időszakban épült városrészekben, pl. Kelenföldön, vagy Bel-budán - a modern jegyében fogant lakóházak csak a lakótömb léptékében voltak képesek meghaladni, a palotahomlokzatok mögötti szűk belső udvarok és körfolyosók világát a jó arányú közterület és a tömböt átfogó belső tér váltotta fel (nem véletlen, hogy azután az 1980-as években a pesti bérháznegyedben meginduló rehabilitáció is ezt a modellt vette át, kibontva a tömbökből a hátsó épületszárnyakat). A radikális modern a tájolás érdekében elfordult az utcától, meg is szüntetve azt. Az 1960-as évektől kezdve két attitűdöt fedezhetünk fel e sűrű városszövethez való viszonyulásban: a radikálisan tagadó átépítését (ld. Józsefvárosi lakótelep), illetve az adottságokat elfogadó-szétfeszítő szuperstruktúra létrehozásának igényét (ld. a Madách sétány sokféle tervét). Az 1980-as évek felé közeledvén, talán a Krier testvérek hatásaként, fontossá vált a történeti keret meghatározta lépték tartása, így épületek szintjén a meglévő beépítés "hézagait" kitöltő amőba-megastruktúrák jöttek létre (pl. a Grand Hotel Hungária, vagy ugyanezt a logikát követve a nemrégiben átadott R70 komplexum, a főváros egyik újabb üres irodaháza), amelyek az utca felől "illeszkednek", a városszövetet azonban saját belső szerveződésük révén átírják. (Még később persze már az utca felőli illeszkedés sem volt igazán érdekes, ld. pl. Finta József Bank Center épületét).

A XIX. századi városszövet és a XX. század "korai modernjének" izgalmas találkozása a szomszédos kerületben a Köztársaság téren az 1934-ben épült lakóház együttes² ahol a tér rendkívüli adottság ugyan, mégis az utca utca tud maradni, a szép ívű tömegek pedig új, nagyvonalú struktúrát tudnak teremteni. Számomra a Magház - Dévényi Tamás interpretációjában - ezt a történetet írja tovább: a közrefogott udvar, a belső közlekedő rendszer, az üvegfalak között futó függőfolyosóval egymáshoz kapcsolódó két épülettömeg új városépítő alapelem nemcsak építészetileg, hanem az épület funkcionális programját tekintve is.

A tartalom felől közelítve a Magház tulajdonképpen a városi életet kedvelő fiatal réteg életmódjához igazított tematikus lakásprogram, amely közösségi térből és az ebben a térben elérhető szolgáltatások köré szerveződő kis alapterületű, de maximális funkcionalitást biztosító lakóegységek, cellák variációiból áll. Nem véletlen tehát, hogy az épület bejárata ebből a közös térből, belső udvarból nyílik, ahová a Hutyra utcából, illetve a Rottenbiller utca felől is megérkezhetünk. Ennek a központi térnek a hangulatát a portálablakok mögé a tervek szerint nemsokára beköltöző funkciók, egy kávéház, kis élelmiszer bolt, fitnesz terem, mosoda és a bennük zajló élet fogja meghatározni. Ezek a szolgáltatások a Magház életének szerves részei lesznek, a kávéház egyúttal recepció a ház lakói számára, de akár a lakásban is rendelhető lesz késő este egy tál étel, a boltból - a koncepció elgondolói szerint - a reggelihez szükséges hozzávalókat szintén a küszöb elé teszik, ha a megrendelő így kívánja.

Az épületbe lépve leginkább a bejárattal szemközti fal előtt nem szokványos módon egymáshoz sorolt rengeteg postaláda és a mennyezet barátságosan meleg tónusa ragadott meg. A függőleges közlekedő magok, a lépcsőház és a liftakna a fő tömegből kiugró áttört betonszerkezetek, a függőfolyosókhoz hasonlóan nem zártak, az egyszerű megoldással felfüggesztett üvegtáblák a komfortérzet javításán túl a beláthatóságot szabályozzák. A liftre várakozva egyszerű formálású padra tehetjük táskánkat vagy csomagunkat.

Az alapméretű lakás tulajdonképpen egy jó arányú, jól bútorozható szoba, amelynek egyik oldalán egy sávba rendeződnek a kiszolgáló funkciók: a fürdőszoba és a konyha. Előbbi kis "doboz a dobozban", mennyezete és a lakás mennyezete között akár tárolóként használható térrel. A konyha a lakótér része, finom vonalú, dekoratív bútorrendszer, igényes beépített berendezésekkel. A konyha szekrénysora az egész lakás mélységében végigfut, a fürdőszoba fölötti hasadék hátsó falán tárolók sora fut végig. A fürdő a lakások túlnyomó többségében egy mosdót, WC-t és zuhanyfülkét tartalmaz, és egy keskeny függőleges rést, a konyha felől, amelybe mindenféle hosszú, lapos használati tárgy elrejthető (pl. partvis, szárító vagy a vasalódeszka).

A cellák egy része két helyiségből áll, a tetőtérben galériás, két szintes lakások találhatók, néhány lakáshoz nappali méretű terasz kapcsolódik, rendkívüli panorámával (Schulek Frigyes régi fényét visszanyert templomának főhomlokzata és toronypárja a Rózsák terén, illetve a Szabadság szobor a Gellért hegyen, utóbbi finom geggel "bekeretezve"). A belső udvarra néző lakásokhoz erkély is rendelhető - utólag is! Ezek a "mini teraszok" használható arányúak, akár három ember is kényelmesen beszélgethet egy kisebb asztal körül, ha az időjárás engedi. A belső udvarra néző épületszárny tetején pedig a ház lakói által használható tetőterasz került kialakításra, így azok is élvezhetik a kilátást, akiknek a lakrésze a belső udvartérre vagy a Hutyra utcára néz.

A ház számomra legmegkapóbb részlete az a lépcsőház, amely a belső szárny függőleges közlekedését biztosítja. A Magház ugyanis nem tapad a szomszéd épület tűzfalához, ennek az épületszárnynak a "függőfolyosója" és lépcsőháza ebben a résben lebeg, mégis ez a finom súrlófényben fürdő roskatag fal képez "belső" térfalat. Nagyon egyszerű, nagyon magától értetődő, egyúttal nagyvonalú és ezért zseniális megoldás. A másik ilyen eredeti gesztus a két épületszárnyat összekötő függőfolyosók üvegezett hídja, amely vizuálisan be- és kitekintést ad a Rottenbiller utcára, egyúttal annak zaját némiképp tompítja. Gonoszkodva azt mondhatná valaki, hogy Dévényi nem tett mást, mint levágta a századfordulós bérházról a ´jó´ méretű lakásokat tartalmazó utcai frontot és ezen a metszeten keresztül vette fel a fő homlokzatot.

Ennél persze jóval többről van itt szó. Az üvegfelület már messziről jelzi, valami különlegeset rejteget a Rottenbiller utca, skurzban is megvillan a fény játéka a házon, ahogyan feléje sétálunk. Az üvegfelületen betekintve kellemes belső világ, amelynek a hátterében ismét egy tűzfal, amelynek a rendezési terv szerint már nem illene állani? Ugyanez a terv a Hutyra utca sarkára tornyot írt elő (érdemes megnézni a térképen, milyen jelentősége van ennek az utcácskának úgy általában?) és portállal megnyitott utcai homlokzatot. Itt a sarkon ez utóbbi nem annyira zavaró, viszont a szemközti, a "környezetbe illeszkedés" jegyében a két világháború közötti időszak pallérok által tervezett átlagos építészeti minőségét példaképnek tekintő szintén új épület esetében egyértelműen idegenszerű és a kötelező mélygarázs-szinttel együtt csak újabb akadályt gördít a beruházás elé (mégis ki fog ide, és milyen üzletet telepíteni - erről városépítő-szabályozó esztétáink néha elfeledkeznek). A tornyocskát Dévényi finom humorral oldja pergolává, ha majdani tulajdonosa tényleg befuttatja növényzettel akár tömeg-szerűvé is válhat a fémháló jelezte sarokkiemelés. Még egy gondolat a kortárs városrendezés szemléletét illusztráló normatív gesztusokból. A Hutyra utca mentén a Magház tulajdonképpen három egykori bérház telkén épült fel. A Budapestet a századfordulón metropolisszá fejlesztő lendület által létrehozott építészeti és városépítészeti minőség gondolatiságának és energiájának példaként való felelevenítése helyett ma inkább a várost penészessé érlelő álságos "értékőrzés", "környezetbe illesztés" és hasonló elvek diktálnak. Ennek jegyében az is előírás volt, hogy a három egykori homlokzatot valamiképpen jelezni kellett az új házon is - ezért vált színt a homlokzat, teljesen feleslegesen. Vajon tényleg attól kell megmenteni egy egykori peremvárosrészt, hogy arcát veszti, ha egy kreatív, modern épület vállalja léptékét és önnön ritmusát?

Visszatérve az épületre, történetesen annak homlokzatára. A végtelenül egyszerű, ablakokkal áttört sík felületen a födémek szintjén sávok futnak végig, a reneszánszt idézve a Rottenbiller utcai "főhomlokzaton" rozsdamentes, a Hutyra utcában, illetve a belső udvari homlokzatokon pedig - játékos gesztusként - Heraklith lemez burkolattal. Ez az anyagválasztásban megmutatkozó kettősség egyébként része a ház egészén felfedezhető költségmenedzsment elvnek, miszerint az adott beruházási kereten belül úgy játszani a megoldásokkal, hogy a magas minőség emblematikus módon határozza meg a kompozíció alaphangját és a visszafogott, olcsó megoldások pedig a dizájn által mintegy "húzza fel" ezen emblematikus elemek által képviselt esztétika szintjére. Egyszerű kerámia burkolat mindenütt, viszont ahol "törni" kell a lapokat, ott novaburkolat jelenik meg, filléres, de frappáns ötlettel kimunkálttá tett fényforrások, a high-tech üvegek "primitív" rögzítése, stb. azt tette lehetővé, hogy egy-egy markáns elemében a ház a "luxust" is megengedje (pl. fürdőszoba szerelvények, folyosók világítása stb.).

A minap kezembe került egy kis füzetecske, mindössze 300 példányban adták ki, Nagy Elemér építész 1983-ban elhangzott előadását tartalmazza, Mai építészeti irányzatok és a magyar realitások címmel. "A jövőről pedig, - ha vázlatos, vagy alternatív formában is - képünk kell legyen. Az építészetnek ehhez a jövőhöz kell igazodni, s nem elvont - bár magasztos - célokhoz. E céloknak elsősorban az életformára vonatkozó konkrétabb körvonalaihoz. Hányan és kik lakunk e hazában, hogyan lakunk, hol és mit dolgozunk, mennyi szabad időnk lesz, mivel töltjük azt, hogyan közlekedünk, hogyan művelődünk és pihenünk, hogyan tartunk egymással kapcsolatot stb. Ilyen kérdéseket kell először igen körültekintően megválaszolnunk." Dévényi Tamás építész - és a Magház gondolatot kiötlő, igényes építész-mecénásként az épület megvalósításában méltán társnak tekinthető ingatlanfejlesztő, Iványi György - egy lehetséges választ fogalmazott meg ezzel az épülettel, a normatívákkal körülbástyázható semmitmondás helyett vállalva az építészeti design kreativitását, várost megújító lendületét, nem utolsó sorban abban a hitben, hogy a szellemi teljesítményt, az architektonikus formálás esztétikai értékét előbb-utóbb a piac is visszaigazolja majd. Én szurkolok nekik!

Soóki-Tóth Gábor

1 Erő Zoltán: A városmegújítás lehetőségei, in. Budapest-dilemmák, Budapesti Negyed 28. Szám, 2000 nyár
2 Lakóházcsoport, eredetileg OTI bérházak. Építész: Árkay Bertalan, Faragó Sándor, Fischer József (1901-1995), Heysa Károly, Ligeti Pál, Molnár Farkas, Pogány Móric, Preisich Gábor, Vadász Mihály

Fotók: Martincsák István, Szentiváni János, Vargha Mihály, Zsitva Tibor