Helyek

Viszlát ego, Isten hozott rendszer

2010.03.05. 11:43

„A jelenlegi működés logikájából következik, hogy – mivel részfeladatok megoldását egymástól elszigetelten teljesítik – a legjobb szándékok sem képesek egységes, legalább az elvárható szempontokra figyelő, valóban összehangolt eredményre jutni.” Janesch Péter gondolatai a Duna projekt kapcsán

Amerikának felvilágosult elnököt kellett választania, összedőlő bankrendszerének az egész nyugati világot válságba kellett rántania, hogy a Chicago Tribune januári számában valóban aktuális címmel jelenjen meg az új korszakot köszöntő cikk: Goodbye icon, hello infrastructure. „Utakat és hidakat, elektromos és digitális hálózatokat fogunk építeni – ellátjuk kereskedelmünket és összekötjük egymást.” – szólt az elnöki első beszéd.

Soha nem voltak még ennyire bonyolultak és egymásra utaltak a minket körülvevő rendszerek, ennyire közösek nem voltak még az ügyeink, megegyezésre nem volt még ekkora szükségünk. Közben: alig bízhatunk még a spontán szerveződésben, és az önszabályozásban; csődöt mondanak az irányítás hagyományos, lokális technikái; a piaci szereplők érdekérvényesítő manőverei sodortatják a dolgokat; eretnek gondolatok helyett a profit-maximalizálás a gond; a lázas állapotban született működtetési kísérletek, az építsünk egy jó nagyot, hogy idejöjjenek – a valódi megoldások karikatúrái.

Gondolkozzunk, engedjünk és korlátozzunk, szabályozzunk, tervezzünk és építsünk a lehető legösszetettebben működő rendszer törvényei szerint, hogy jól érezzük magunkat. Érezzük jól magunkat, és idejönnek, hogy jól érezzék magukat.

A Dunánál nincs nagyobb rendszert kínáló adottságunk part és part, Fekete-erdő és Fekete-tenger között, Tiszán innen, Dunán túl. A Duna nem természetes védelmi vonal már Birodalom és barbárság között, hanem a kapcsolatok lehetősége. Közlekedési, utazó, néző, nézelődő, pillantó kapcsolat; átkelő, felfele evező, lefele csorgó, mesébe illő, lerészegítő, hullámzó kapcsolat; természeti, elemi, hiányzó kapcsolat; diplomáciai, kulturális, sport kapcsolat; pihentető, üdítő, gondolkodó, napozó, kődobáló, sodró, sodródó, örvénylő, mentő kapcsolat; jégtörő, vízen járó, hajózó kapcsolat.

Erdőt a fánál, folyót a partnál – szól a régi mondás, amin azt értették, hogy kezdjük azzal, hogy kiírunk egy nemzetközi, az UIA által befogadott, kétfordulós mérnöki és építész tervpályázatot a Duna budapesti szakaszának, a budai és pesti körutak által határolt részére, a Margit- és Petőfi hidak közé eső négy-négy rakpart-szakasz olyan rendezésére, ami megengedi a folyó-menti városrészek gyalogos kapcsolatait.

2009. január 20-a előtt, te jó ég, már majdnem száz éve, hogy a Blind Man  1917. májusi, második (és utolsó) számában, a modern-kori művészettörténet beavató-botránya, a Richard Mutt eset kapcsán írták, többek között: Amerikának a vezeték-hálózatán és hídjain kívül nincs is más műalkotása. Haha. A dolgok egyre jobban összefüggenek.

Janesch Péter

(a szöveg az Octogon Architecture&Design magazin 2009/10-es számában jelent meg)


A nemzetközi, kétfordulós mérnöki tervpályázatot kísérő programok és helyszínek terve, 2007 január

 

ábra 1: A pályázat helyszíne - a budai és pesti körutak átlójában - a város sokféleképpen sűrű partszakasza. Itt, a Margit híd és a Petőfi híd közötti, három híd által osztott négy-négy dunai rakparton várunk reális megoldási javaslatokat az egymást keresztező forgalmak feloldására, ahol az észak-déli, kétirányú gépjárműforgalom nem zárja le a folyó-város gyalogoskapcsolatot. Az utolsó ötven évben fokozatosan alakult ki a mára véglegesült állapot: a sűrűsödő autóforgalom a folyót egyre jobban, majd teljesen elvágja a várostól. Ha ezt a kapcsolatot helyre tudnánk állítani – részben, vagy egészben – egy közel kilenc kilométer hosszú partmenti terület szabadulna fel Budapest talán legértékesebb helyén.
Az, hogy a városlakók és az idelátogatók le tudnak menni a folyóhoz, ami hatalmas, szellemi minőségében és fiziológiai hatásában nehezen leírható és lajstromozható eredmény. Számba vehető viszont a különböző léptékben megnyíló kapcsolatok sora, mint a megoldás következményei.
 
 

 

ábra 2: Honlaptervek. Web-központú pályázat-bonyolítás. Bérelt szerverről működő honlap, kidolgozott modulokkal. A pályázat teljes információs adatforgalmára képes, jelszavas beléptető zónával. A honlap egyúttal fórum, történeti adattár, pályázat/publikáció-gyűjtemény, lapszemle, vitalap.

 

 
 ábra 3: Pályázati iroda és kommunikációs központ létrehozása. Javaslat: Vámház – északi épület. Fontosnak tartom, hogy a pályázat központja a Dunán, vagy a Duna közvetlen közelében legyen. A volt vámszedő épület emeletén kezdetben kis létszámú csapat, a pályázati program-iroda működhet, földszintjén tárgyalóval. Nyáron a hozzá kapcsolódó járdarészen kávézó és információs bázis. A pályázat előkészítésébe és bonyolításába különböző szinten bevont egyetemisták (BME, BKE) találkozóhelye. A non-profit Kht. által működtetett intézmény bevétele a programiroda fenntartását, önálló működését teszi lehetővé. A kis épület folyamatos adó-vevő állomás, kommunikációs erőmű.

 

 ábra 4: A tervezett hajó-járatok 1:1-es szimulációja. Az állomásoknál - rakparti forgalmon átvezető - ideiglenes gyalogos-hidak épülnek. A hajómenetrendet – az első becslés után, a forgalmi adatok szerint – folyamatosan ontosítani kell.
 

  
ábra 5: A 2006 augusztusában Debrecenre visszakeresztelt hajó alapítványi tulajdonban van. Fenntartói szívesen vesznek részt a pályázat-bonyolításban. Ide tartozik még a Bercsényi kollégium rendkívül lelkes és hatékony egyetemista-csapata. Ők találtak rá a hajóra, az ő ötletük volt a 2006-os budapesti EASA common:place helyszínéül a hajót fogadóképessé tenni, és ők bonyolították le hibátlanul a nemzetközi találkozót. Több száz fős mozi-méretű
előadóterem a belvárosban, a Dunán.
 

Partraszállás

vezető tervező: Janesch Péter
építész munkatársak:
2005: Szentirmai Tamás, Nagy Péter Sándor, Keszthelyi Kinga
2008-2010: Kund Iván, Lepsényi Imre