Vita egy nyírbátori építményről

„Nevezhető-e egyáltalán kiegészítésnek az új rész? Nem borul-e fel teljesen az eredeti és az új rész közti egészséges arány?”
„...megmenekült és méltó helyére került egy érték, köszönhetően annak, hogy egy város, egy ország, sőt az egész Európai Unió áldozatokat vállalt érte.”
Négy cikk az Örökség folyóiratból

A Mesteriskolás kiránduláson, melyre lejjebb Arnóth Ádám hivatkozik, magam is ott voltam, amikor Nyírbátorban Bán Ferenc új Kulturális Központja volt az úticél. A műemlék templomból kijőve, véletlenül botlottunk bele a befejezés előtt álló építménybe:

 

E ház kapcsán közölte az Örökség folyóirat 2006. októberében Arnóth Ádám írását, mellyel kontra és pro vitát gerjesztett. Legelső kérdéseit követően három további írásból (a szerzők: Virágos Gábor, Buzás Gergely és Somorjay Sélysette) közlünk egy-egy részletet, és csatoltan mind a négy cikk teljes szövege olvasható.
vm

„Noha egy ideje már kósza hírek keringtek arról, hogy Nyírbátorban ´valami van´, a konkrétumokról először a Mesteriskola hallgatóitól és tanáraitól értesülhettem. Értetlenkedve mutatták képeiket egy nyírbátori műemlékszerű bizarr építményről. Mint mondták, eddig azt tanulták és tapasztalták, hogy a műemlékvédelemmel foglalkozó legmagasabb országos hivatal közreműködésével készült helyreállítások lényege a hitelesség és az építészet (jó esetben nagy kezdőbetűkkel). E kettő megjelenése Nyírbátorban miért nem érhető tetten? Vagy nem működött közre a fenti hivatal? Egyáltalán, műemléknek, illetve helyreállításnak tekinthető a nyírbátori építmény?
Mivel válaszolni nem tudtam, érdeklődéssel a helyszínre utaztunk dr. Fejérdy Tamás elnökhelyettes és Okrutay Miklós igazgatóhelyettes urakkal. A helyszínen a műemlékjegyzék szerint egy 15. századi vár maradványait felhasználó barokk magtárt kellett volna találnunk, helyette azonban egy reneszánsz várkastélyra hasonlító, korábbi maradványokat felhasználó, frissen épült, többcélú építményt találtunk. A bevezetőben említett kérdésekre a látogatás után sem tudtunk kielégítően válaszolni. Ráadásul még újabb kérdéseket is fel kellett tennünk magunknak.
Magunknak?
Ha egy műemlék lényegéhez hozzátartozik a korszakok egymásra rétegződése, miért semmisülhetett meg Nyírbátorban a barokk periódus úgy, hogy hírmondója sem maradt szintmagas falnak, magtárablaknak, tetőnek? Nem semmisült-e meg így az épületről való tudásunk bizonyítékainak egy része, csorbítva a műemlék forrásértékét?
Ha folytak valaha viták, hogy kiegészíthető-e a Salamon-torony (ahol az új rész kevesebb, mint a torony tizede), vagy a Vörös-torony (ahol ez az arány még kisebb), voltak-e viták ebben az esetben, ahol a kiegészítés több, mint a fele az egésznek – még tető nélkül is?
Nevezhető-e egyáltalán kiegészítésnek az új rész? Nem borul-e fel teljesen az eredeti és az új rész közti egészséges arány?”
Arnóth Ádám: Kérdések egy nyírbátori műemlékszerű bizarr építményről

 

„1. A műemlékjegyzék szerint a helyszínen egy 15. századi vár maradványait felhasználó barokk magtárnak kellett lennie. Sajnos. Ugyanis a jegyzéket már régen javítani kellett volna, hiszen legalább hét éve egyértelműen kiderült – s erről a hivatal tudományos osztályán készült szakvélemény –, hogy a helyszínen soha nem volt klasszikus értelemben vett vár, csak a lakóépületek egy rövid életű, fa-föld szerkezetes, hevenyészett megerődítését lehetett igazolni, s ami épületként vagy romként még megvan, az is meghatározóan a 16. századból maradt meg. A kutatás csak idén júliusban ért véget, így az eredmények publikálása még folyamatban van, de már eddig is számos hazai és nemzetközi konferencián elhangzott, hogy a területen egy Árpád-kori településrész helyén kialakított nemesi telken már a 14. századtól rezidenciaépületek álltak, s ennek a főúri építészetnek a csúcsa volt az 1500-as évek elején 3 épületszárnnyal U-alakban kiépített, a Báthori család ecsedi ágának központi nemesi rezidenciáját alkotó épületegyüttes. Nem megkérdőjelezve a barokk magtár művi értékeit (mely épületnek egyébként kb. 95%-a a középkori rezidencia északi palotájának „maradványa”!) mégis úgy vélem, hogy az épület védését kimondó jogszabálynak már rég fordítva kellett volna fogalmaznia: nem egy középkori elemeket tartalmazó barokk magtár, hanem a Báthori család középkori központi rezidenciájának barokk magtárrá átalakított palotaszárnya lett volna védendő, ami több pusztán egy régi épületnél, mert egyben nemzeti és nemzetközi történeti értékünk is.”
Virágos Gábor: Válaszok egy bizarr, véleményszerű írásra

 

„Arnóth Ádám írásában a leginkább címe lepett meg, amely a magyar építészettörténet egyik legjelentősebb emlékét ´bizarr, műemlékszerű építménynek´ titulálja. Az a megnevezés sértő szándéka ellenére sokkal inkább szerzőjének fogalmi zavarára világít rá. Egy épület ugyanis műemlékké történetisége miatt válik, és nem a műemléki helyreállítás milyensége teszi azzá, így a helyreállítás erényei vagy hibái nem befolyásolják egy épület műemlék mivoltát, legfeljebb kiemelhetik, vagy rongálhatják értékeit.
Maga az írás tartalma viszont szomorúsággal töltött el. Elkeserítő látni, hogy miközben az örökségvédelem számos képviselője heroikus harcot vív, hogy megmentse pusztuló értékeinket, éppen a műemlékvédelem egy hivatalos képviselője van felháborodva akkor, amikor ünnepelni lenne okunk, mert megmenekült és méltó helyére került egy érték, köszönhetően annak, hogy egy város, egy ország, sőt az egész Európai Unió áldozatokat vállalt érte.”
Buzás Gergely: A nyírbátori reneszánsz kastély helyreállításáról

 

„Arnóth Ádám bátornak mondható októberi cikke vitaindítónak bizonyult, írásra ingerelve a téma szakavatott értőit. Úgy tűnik egyelőre inkább ´odaátról´. A nyírbátori ´eset´ körül honoló nagy hivatali csönd (ami azonban a folyosókon korántsem olyan mélységes, mint pl. az Örökség lapjain) mutatja, hogy kényes kérdésről van szó, amivel eddig egyedül Arnóth mert nyíltan szembenézni. Kérdésgyűjteménye az általános műemlékvédelmi elveket érintő tételektől a szóban forgó épületen alkalmazott konkrét építészeti megoldásokat firtatókig válaszra vár. Bőséges anyagot nyújthatna pl. az időről időre szorgalmazott belső szakmai továbbképzésekhez. Virágos Gábor és Buzás Gergely gyors reagálása és különösen az utóbbi, nagy tudású szerzőtől szokatlanul heves hangnem mutatja, hogy nagyon érzékeny, lényegi kérdésekről van szó, amelyek a műemlékvédelmet alapjaiban érintik. Ezekre a kérdésekre kollektíven kell keresnünk és megadnunk a helyes választ, különben rövidesen, a nyírbátorihoz hasonló ´mérföldkövek´ (Buzás kifejezése) sora láttán kell majd bevallanunk, hogy eltévedtünk.

Világos tehát, hogy Arnóth Ádám felvetését szükséges komolyan venni és műemlékvédelmi szemléletünket, gyakorlatunkat, intézményrendszerünket és a szakhivatal belső működését is átgondolni, magunk és a külvilág számára is megfogalmazni, hogy mit akarunk megvédeni műemlékeinkben, mi az, aminek a törvény adta lehetőségekkel érvényt kívánunk szerezni. Ennek a párbeszédnek részét fogja képezni a Castrum Bene Egyesület ez évi, október 27-i visegrádi ülése, amelyen többek között a nyírbátori vár kutatása és építészeti helyreállítása is téma lesz, s amelynek ebben az évben a KÖH Műemlékvédelmi Tudományos Intézete, épp a téma műemlékvédelmi vonatkozásai miatt, társrendezője.”
Somorjay Sélysette: A magyar műemlékvédelem bizarr mérföldköve?