Épületek/Irodaépület

Vízre hangolva - a Google budapesti irodája

2016.02.09. 15:11

Masszázs után szaunában meetingelni, fürdőkádban párnák között ücsörögni, a Szent Gellért gőzfürdőben tárgyalni, majd úszósapkát húzni - most egy irodáról beszélünk? A Graphasel Desgin Stúdió a Google budapesti irodájában egy mini-fürdővárost alkotott. Jelszó: spa. 

Valamennyi országban egy adott koncepció mentén készül az enteriőr dizájn, ami egy jellemző kulcsszó vizuális megjelenítése. Sokszor nem egy konkrét témát fejeznek ki, hanem elvont fogalmakat, mint például a multikulturális sokszínűség, vagy egyszerűen az oázis. Ezekben a terekben a látványos berendezésen túl a funkciónak is jelentős szerepe van, mert emberközpontú, ugyanakkor hatékony munkavégzést kell biztosítani az itt dolgozók számára.


A koncepció

A budapesti iroda esetén a spa kulcsszóra esett a választás, mert a fővárosban majdnem 500 forrást tartanak számon, ezért kiérdemelte a fürdőváros megnevezést. Manapság számtalan hagyományos és modern fürdőt talál az idelátogató, közülük a legjelentősebbeket, a Széchenyi és Gellért fürdőt megjelenítettük az iroda részleteiben. A Római Birodalom idején már több fürdő működött az akkori Pannónia központjában, és folyamatosan épültek a török megszállás alatt is, de például a kültéri strand - mint parkfürdő - a huszadik század első felében teljesedett ki.






A tervek kidolgozása során nem hagyhattuk figyelmen kívül a magyar vízilabda jelentőségét, hiszen kilenc olimpiai, és három világbajnoki aranyéremmel büszkélkedhetünk számos szép eredmény mellett, ami az évek során ugyanúgy a hazai fürdőkultúra részévé vált. A sport megjelenését az üzleti élet versenyszellemével állítottuk párhuzamba. Mivel ezek a budapesti intézmények helyet adnak sportmedencéknek és kültéri pihenőterületeknek egyaránt, adott volt, hogy minden helyiséget az irodán belül más-más témának szenteljünk. A fürdők ilyesfajta változatossága miatt kapott helyet egy szauna és egy gőzfürdő, a vízilabda-aréna és strand mellett.


Megvalósítás

A Google részéről megfogalmazott igény nem kizárólag a vizuális megjelenésre vonatkozott, hanem olcsóbb, újrahasznosított anyagok használatát kérték. Így került sor raklap és több, építkezésből visszamaradt anyag beépítésére. Igyekeztünk kortárs magyar dizájnerek munkáit becsempészni a részletekbe, ötvözve a régi, fürdőkben fellelt antik bútorokkal, táblákkal.





Az eredeti álmennyezetbe süllyesztett fénycsöves lámpatestek túlvilágították a helyiségeket, illetve hangulata rideg volt a kazettás elemek miatt. Az álmennyezet lebontásával láthatóvá tettük a gépészetet, amit a Google logó színeire festett csövekkel egészítettünk ki. A belmagasság érzete megnőtt, és kissé ipari hangulatot kölcsönöz a mennyezetnek a sok színes cső. Szpotlámpákkal kiemeltük a térben az érdekesebb pontokat, de összességében hangulatos félhomályt szerettünk volna elérni.

A megújult irodában nagy hangsúlyt kapnak a nyomtatott tapéta felületek, amelyekhez a Gellért gőzfürdőnek szentelt tárgyalóban valódi burkolóanyagok fotóreprodukcióit, vagy a munkatérben múzeumi archívumból vett fotóeredetit használtunk. Helyenként viszont nem lett volna kellően hiteles a textúrák nyomtatott reprodukálása, ezért a szauna tárgyaló valóban fából, bizonyos mozaikrészletek pedig eredeti alapanyagokból készültek.






Ragaszkodtunk valódi zöld növények koncentrált használatához, mert az itt dolgozók közérzetét is pozitívan befolyásolja a növények mikroklímája. Esetenként a beltéri iroda funkció ellentmond az ábrázolt felület minőségének, emiatt beton hatású padlószőnyeget, vagy a nagy tárgyalóban például víz hatású linóleumot választottunk.

Fontos szempont volt, hogy az iroda dolgozói számára is lehetőség nyíljon folyamatosan kiegészíteni, szépítgetni a részleteket. Ezért a színes törülközők megjelenése, vagy a strandlabdák ebben az irodában ugyanannyira hétköznapi dolgok, mint úszósapkában bejelentkezni egy videókonferenciára.

 




Graphasel Design Stúdió