Wesselényi - Garay Andor: Epilógus helyett

”Tökéletesen egyet értek Gunther Zsolttal abban, hogy „Ezért elengedhetetlen a hely folyamatos újradefiniálása, korunk világképébe való beleillesztése.” Mivelhogy a világkép pont akkora, és annyiféle mint ahányan a világot látják, ez az újradefiniálás sohasem egy ember feladata, pláne nem készen kapott definíciók újraolvasása.”

Wesselényi - Garay Andor zárszavai regionalizmus témában

Wesselényi - Garay Andor zárszavai a Gunther Zsolt regionalizmusról írt tanulmányával kapcsolatban folytatott dialógusban

 

 

Wesselényi - Garay Andor: Epilógus helyett

 

Gunther Zsolt írásának bevezető passzusa megemlíti a korábban írott szövegemet és valamelyest rögzíti a szerző pozícióját. Ezzel kapcsolatban azonban elengedhetetlen néhány megállapítás.

 

I. A saját szövegem - mint ahogy azt Simon Mariann is rögzíti - (i) kísérlet a Frampton rendszerében a kritikai attitűd feltámasztására. Ekként értelmezendő a fórumon futó Csapdák Ziccerek satöbbi című korreferendumom is, ahol kiemelt hangsúlyt helyezek az építészetnek a kritikai médiumként történő elfogadtatására. Ezen túl (ii) alapvetően azt vizsgálom, hogy milyen formai és egyéb vezéráldozatok szükségesek ahhoz, hogy egy létező építészetelméleti rendszer a magyar építészet képviseleti stratégiájává váljon. Gunther Zsolt rekonstrukciójával ellentétben azonban egy árva szót sem ejtek genius lociról, hely szelleméről. Nem elemzem, nem értékelem, sem maximaként sem tényezőként nem foglalkozom vele. A téma – a kreatív adaptáció – W. Benjamin, illetve Th. W. Adorno freudiánus felvetésén, mint lehetséges alkotástechnikai attitűdön túl szerzőként nem érdekel. A témát Simon Mariann (http://arch.eptort.bme.hu/kortars5.html) és Moravánszky Ákos remek tanulmányai már „elírták”. Méltatlan ennek az ellenkezőjét az írásomba látni.

 

II. Gunther Zsolt tanulmányának megkérdőjelezhetetlen és magas a színvonala – talán csak Ignasí de Solá-Morales terrain vague-ja, Alan Berger Drossscape-je és Nancy Margulies mindscape-je hiányzik belőle. Utóbbi is csak azért, mert egy új, Marc Augéhez hasonló, az építészeti téren belüli, mikro helytípust alakít ki. [Ezen túl talán kritikai pontosításra fontolandó a pop-art és a ready made viszonya. Az időbeli és ontológiai eltéréseken túl alapvető különbség van a mindennapi város leleménye és e lelemény muzealizálhatósága között. Már ha feltételezzük azt, hogy az építészeti aktus nem feltétlenül muzealizáció is. Mindegy.]

 

Egy ilyen elemző, történeti munka - révén az egész világ a merítése, egyben tehát univerzális, szellemi tér - TANULSÁGKÉNT, lajtorjával kapcsolódhat egy olyan szűk szellemi és földrajzi térhez mint Magyarország. Épp a széles merítése reprezentálja: máshol minden VAN; minden ami itt van, az NINCS. Ez felfüggeszti a választás, a helyi diskurzus lehetőségét, révén a lajtorjának egyetlen iránya van: fölfelé. Vagy hogy fokozzam a képzavart: a számosság okán bármi irány lehetséges, de feltétlenül el innen, messzi, kifelé. A miértek, a kulturális vonzalmak és elutasítások kibeszélésére nem adatik mód.

 

Tökéletesen egyet értek Gunther Zsolttal abban, hogy „Ezért elengedhetetlen a hely folyamatos újradefiniálása, korunk világképébe való beleillesztése.” Mivelhogy a világkép pont akkora, és annyiféle mint ahányan a világot látják, ez az újradefiniálás sohasem egy ember feladata, pláne nem készen kapott definíciók újraolvasása. Épphogy az a közös munka kellene, amit Gunther Zsolt tanulmánya műfaji okok következtében megspórol. Hogy bizony pontról pontra reagáljunk egymás dolgaira, hogy szavakat gyomrozva kínkeservvel izzadjunk ki új definíciókat, önmeghatározásokat. A copy - paste eljárással kapott filozófiai vagy formai passzusok importja nem működik. SAJNOS. Mert minden egyszerűbb lenne. A kurrens bölcseleti leckék felmondása nem pótolja azt a belső munkát, amit senki nem fogja helyettünk elvégezni. Mint ahogy már írtam: ebben Gunther Zsoltnak kulcsfontosságú szerepe lenne, mert Ő a kevés „külföldiül beszélő” és analitikus gondolatokat közzé tévő építészeink egyike. Ebben a kontextusban Gunther Zsolt tanulmánya – ismétlem: kikezdhetetlen és magas minőségével együtt – elegáns oldalra lépés. Ahogy írja is: „Így egy zsákutcából kívánok kikerülni, hiszen a hazai regionalizmus pontos határainak meghúzását, elmosott fogalmait és kapcsolódási pontjait jelen keretek között nem célom tisztázni.” Ugyan miért nem? Az alkotó ember autonóm döntését maximálisan tiszteletben tartva kell megjegyezzem: kár. Mert pont ez lenne a feladat. Gunther Zsolt előző tanulmányán is ezt kértem számon. Most sem teszek mást.

 

És végül. Azért, hogy elkerüljem a jövőbeni félreolvasásokat: ez az epilógus arról szólt, hogy rámutassak: bizonyos szövegtípusok jobban, bizonyos típusok pedig kevéssé segítik az építészethez hasonló diszkurzív problémák kifejtését.

 

Wesselényi - Garay Andor