Épületek/Ipari és kereskedelmi épület

Westend City Center

2001.05.29. 22:00

Az épület megnyerte a 2001. évi Prix d'Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat kereskedelmi létesítmények kategóriájának 1. díját.
Felelős tervezők: Dr Finta József, Fekete Antal, Ifj.Peschka Alfréd

Az épület megnyerte a 2001. évi Prix d'Excellence Nemzetközi Ingatlanfejlesztési Nívódíj pályázat kereskedelmi létesítmények kategóriájának 1. díját

 

 

A Westend City Center - más, általam jobban szeretett nevén - a Nyugati Városközpont első vázlatait még '97 márciusa-áprilisában készítettük - ám már azév nyarára a tervezés ritmust váltott, s októberben KTM zsűri elé kellett vigyük az elvi engedélyezési tervet. '98 májusára elkészült az engedélyezési terv, júniusra szerkezeti tervek voltak, s augusztusban elkezdődött az építkezés. '99 februárára szerkezetkészen állott a ház, novemberében pedig átadták a kereskedelmi területeket. (2000 áprilisára az irodaház, júliusra a Hilton Hotel is készen állt.)

E hallatlan iramú tervezést és építést alig lehetett túlélni - volt a tervezésnek olyan stádiuma, amikor száz feletti létszámú építész dolgozott a munkán, s több külső céget is be kellett vonjunk e "rohanásba". (A&D Stúdió Kft, Archiflex Kft, CET Budapest Rt, Bózsó Építésziroda Kft)

 

 

A Westend tervezésében meghatározó szerep jutott Fekete Antalnak (kereskedelmi területek), Z. Havas Anikónak (belsőépítészet a közösségi terekben), Peschka Alfrédnek (Hilton szálló) - ill. Dóczé Péternek (bejárati épület Finta Józseffel), Fazekas Arturnak (irodaház Finta Józseffel), Szabó Tamás Jánosnak (új vasúti csarnok), Tarczi Péternek (filmszínházak, vágányfelülépítések) - ill. Mezei Gábornak és Walton Imrének (koordinációs munkák).

 

 

A Westend saját primer funkcióin túl - egy olyan városszerkezeti változást indított el Budapesten, amelynek eredménye a Terézváros és az Újlipótváros jövendő egyesítése lehet, a Nyugati Pályaudvar vágánykanyonjai felett.

 

 

Az épület - fedett utca és térszerkezet - hitünk szerint Budapest szerves része. Építészeti - deklarált korszerűsége mellett - olyan illeszkedő habitussal bír, amely egyszerre utal vissza a régi K.u.K állomásépítészet hagyományaira, s a Nyugati Pályaudvar - Eiffel iroda által tervezett - acél-üveg-tégla építészetére.


Tervező: Finta és Társai Építész Stúdió

Felelős tervezők: Dr Finta József, Fekete Antal, Ifj.Peschka Alfréd
Koordináló építészek: Mezei Gábor, Walton Imre, Szabó Zsolt

Tervezők területenként:
Utascsarnok
Vezető tervező: Dr Finta József
Építész tervező: Szabó Tamás János
Munkatársak: Bozsó Csongor - Bozsó Építész Stúdió

Irodaház:
Vezető tervező: Dr Finta József
Területfelelős: Fazekas Artur
Munkatársak: Lázár Veronika

Kereskedelmi terület:
Vezető tervező: Fekete Antal
Építész tervező: Z.Havas Anikó
Területfelelős: Bene Tamás, Kiss Gábor
Munkatársak: Száva István, Dobozi László, Németh Tamás, Patay Ágnes, Plájer János, Miklós Róbert, A. Auffenberg Irén, Császár Edina, Völgyi Gabriella, Rendes Balázs, Honti Mariann
Belsőépítész konzulens: Jerde Partnership International
Vízesés technológia: Wet Design

Multiplex mozi:

Vezető tervező: Fekete Antal
Területfelelős: Tarczi Péter
Koordináció: Szabó Zsolt
Munkatársak: Heppes Miklós, Lente András - Archiflex Stúdió
Belsőépítészet: Frame International

Hilton Szálloda:
Vezető tervező: ifj.Peschka Alfréd
Építész tervező: Kulcsár Zoltán
Munkatársak: Ottné Szűcs Éva, Cseh Krisztina, Kalmár Gyöngyi, Dobozi László, Rohács Viktor, Borbély Katalin, Óvári Papp Zoltán
Belsőépítészet: KCA International