Épületek/Örökség

Zárva maradnak az elkészült kastélyszárnyak Gödöllőn

2010.07.19. 09:31

Ugyan átadták a Gödöllői Királyi Kastély megújult Gizella- és Rudolf-szárnyát, azonban egyelőre nem fogadnak látogatókat. A nyitáshoz 18-20 millió forint hiányzik.

"Összesen 1861 négyzetméter újult meg, miután befejeződött a két szárny restaurálása" - mondta el a műemlékem.hu-nak a Gödöllői Királyi Kastély igazgatója. Révész T. Mihály hozzátette: ezzel együtt sajnos azonban még nem tudnak látogatókat fogadni a terekben, hiszen a végső befejezésre, amelynek a költsége 18-20 millió forint lehet, várni kell.

 

 

 

Ebből az összegből a belső infrastruktúra kialakítására, illetve műtárgyak, köztük egy festmény restaurálására kerülne sor. Révész T. Mihály hangsúlyozta: amennyiben rendelkezésükre áll majd ez a pénz, két hónapon belül megnyithatóak a felújított szárnyak a tervezett kiállítással.

Mint arról már a portál korábban beszámolt, a kastélypark kiemelt részének, valamint a Rudolf- és Gizella-szárnynak a megújítási munkálatai egy évvel ezelőtt kezdődtek el. A beruházás teljes költsége 1.660 millió forintot tett ki. Ennek ismeretében különösen groteszk, hogy néhány millió forint hiánya miatt marad ideiglenesen zárva a felújított kastélybelső.

A portál információja szerint a beruházás befejezését az hátráltatja, hogy csúszik a Gödöllői Királyi Kastély számára az állami támogatás átutalása. Jelenleg a tavalyi összeg töredékéből gazdálkodnak, s leginkább csak a saját bevételeikre hagyatkozhatnak.

A cikk folytatása és további képek a műemlékem.hu magazinjában