Zero Gravity avagy a szociális tér építészete — Plovdiv

A kiállítás az építészeti közterek viszonylatában vizsgálja a társadalmat. A korábban közös vagy centralizált kommunikációs csatornák és terek által alakított közös tudás és percepció szétdarabolódása az alapok meggyengüléséhez vezetett, annak a közös ideának a hiányához, hogy tulajdonképpen ”hogyan is akarunk mi itt együtt élni?”.

Október 10-én zár majd Plovdivban a Művészet Ma Egyesület (Art Today Association), a plovdivi Kortárs Művészeti Központ építészeti szempontból is érdekes képzőművészeti kiállítása, a Zero Gravity (Nulla gravitáció). Bár kicsi a valószínűsége annak, hogy Plovdivba az ember csak úgy kiruccan, de mivel érdekel minket, hogy mi foglalkoztatja a sok tekintetben nagyon is hasonló változásokon átmenő volt keleti blokk országaiban a hozzánk hasonlókat, kértünk és kaptunk is egy rövid képes ízelítőt a kiállítás szervezőitől.

 

 

A kiállítás az építészeti közterek viszonylatában vizsgálja a társadalmat. Olyan helyzeteket élünk meg, amelyekben aligha lehet ún. társadalmi, morális, politikai és csoport-identitás élményeket elkerülni. A korábban közös vagy centralizált kommunikációs csatornák és terek által alakított közös tudás és percepció szétdarabolódása az alapok meggyengüléséhez vezetett, annak a közös ideának a hiányához, hogy tulajdonképpen ”hogyan is akarunk mi itt együtt élni?”. Következésképpen sok alkotó - építészetben és művészetben egyaránt - a ”stabil gravitáció” koncepcióján túl ezt az alapkérdést boncolgatja.

 

 

A város a társadalmi érintkezés és együttlét tere. A város és épületeinek homlokzatai sokat elárulnak az adott társadalom állapotáról. Városaink infrastrukturális fejlődése ma könnyen érthető konszenzusokon, valamint a ”branding” (márkázás) ideáján alapul, vagyis a ma oly divatos városmárka projektek azokon a folyamatokon keresztül fejlődnek, amelyek során a nyilvánosság bevonásával – az ún. participációs módszerrel – próbálják megtalálni ezt a bizonyos közös konszenzust. Valóság és annak reprezentációja azonban gyakran összemosódik. A városok sokkal többet jelentenek, mint egy termék, amit az ember megvesz, vagy amelyekbe célállomásként áthelyezheti magát: a városok történelmi helyek, amelyek az idők során a gondolatokat és a vállalkozó szellemet táplálják. Különösen igaz ez a 21. században, amikor az európai városok többek között a modernizmussal, a fasizmussal, háborúkkal, sztálinizmussal, szocializmussal, hidegháborúval és végül a kapitalizmussal szembesültek. A tervezés – új fejlesztések – lebontás folytonos ritmusában, a legtöbb város olyan inkonzisztens ideológiai elemek konglomerátumává vált, amely a történelem hű tükörképe.

 

 

Cedric Price (1934-2003) egyike a késő huszadik század legkiemelkedőbb látnoki építészeinek. A nagy léptékű Fun Palace projekttől (1960-61) kezdve egészen a londoni Oxford street karácsonyi díszkivilágításán át, minden munkáját az a hit irányította, hogy az építészetnek képessé kell tennie az embereket arra, hogy ”belegondoljanak a belegondolhatatlanba”. Radikális elképzelései az építészetben, mint ami az idő dimenzió bevonását, a nyitottságot és instabilitást illeti, humora és az a szokása, hogy kellemetlen kérdéseket tegyen föl, illetve hogy mindent kérdésként fogjon föl, az inspiráció értékes forrásává teszik őt. A merev intézmény antitéziseként tervezett Fun Palace projekt tulajdonképpen egy olyan épületet, amelyet Price csak egy meghatározott időtartamra, húsz évre tervezett. Price vitatja az állandó, speciális funkciókra tervezett tereket, helyette a flexibilitást és a jövőbeni használat kiszámíthatatlanságát hangsúlyozza. Ugyanakkor azt kutatja, hogy hogyan lehet elemezni azokat a speciális okokat, amelyek elsősorban formálják a szerkezetet. Újrafogalmazta azokat az utakat, amelyeken keresztül egy építész az életminőség javulásához hozzájárulhat, kiterjesztheti az emberi potenciált, és társadalmi változásokat mozdíthat elő. Price az építészetet, mint a változás közvetítőjét definiálta, amelynek legfontosabb felelőssége az, hogy a társadalom egésze számára teremtsen új lehetőségeket.

 

 

A kiállítás Cedric Price koncepcióját a továbbgondolás kiinduló pontjaként kezelve a ma építészetére és városépítészetére, illetve annak társadalmi és politikai kontextusaira reflektál. A középpontjában a közterek és a közösségi építészet áll, mivel a körülöttünk lévő épített környezet egész életünket strukturálja. Kulturális változások, az identitás meghatározása, illetve egy egész ország és generáció pozicionálása láthatóvá válik épített környezetünkben. Különösen igaz ez olyan kelet-európai városokra, mint Szófia vagy Plovdiv, amelyeken a modernizmus, a funkcionalizmus és a szocializmus markáns nyomokat hagyott, s ahol az átmeneti időszaktól kezdve a historizmus és a posztmodern túlzásba vitt mértéktelenségei tapasztalhatók. A társadalmi és kulturális változásokat a város átalakulása lépésről lépésre lekövette, és ezek nyomatékkal rámutattak egy város karakteres identitására.

A kiállítás kurátorai:
Bettina Steinbruegge
Vessela Nozharova