Sohasem volt zökkenőmentes a Kőszegi-hegységben megbújó velemi KISZ tábor története. A buktatók sora persze a rendszerváltással sem ért véget. Az Avar Szállóvá átváltozott létesítmény hosszú évek óta zárva tart, megmentésre azonban most felcsillant némi halvány remény. Bán Dávid írása.
„A faluig húzódó rengeteg úgy öleli körül a velemi KISZ-vezetőképző tábort, mint gondos anya a féltett csecsemőt. Hétfőn, június 18-án reggel autóbuszok álltak meg a tábor gyepén. A három busz 118 vidám fiatalt szállított a táborba. Az első »turnus«. Harmincöt üzemi KISZ-alapszervezeti sportfelelőst, valamint úttörő ifjúsági vezetőket. A fiúk szállása az öreg fák árnyékában felállított tizenhat sátor, a lányoké pedig a tíz tarka motel. Programjuk: háromnegyed nyolckor zászlófelvonás, délelőtt elméleti képzés különböző sportágakból, délután gyakorlati foglalkozás, este film, tábortűz, játékok, tízórakor takarodó. A fiatalok, akik egy hétig tartózkodnak a táborban, hat szakoktató irányítása mellett ismerkednek a különböző sportágakkal." (Vas Népe, 1962. június 22.)
Már az 1960-as évek elején sem ment zökkenőmentesen a Vas megye nyugati csücskében meghúzódó csendes kisközségben kialakított KISZ (Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség) vezetőképző táborának elindítása. Az első táborozók megérkezésével azonban az intézmény vezetői nem lélegezhettek fel igazán, hiszen a komolyabb küzdelmek csak ezek után kezdődtek és kísérték végig a központ történetét egészen napjainkig. A jó másfél évtizede bezárt és egyre romosabb állapotba került terület jövőjére ugyan időről időre felreppennek lelkesítő ígéretek, a hasznosításra tett első tényleges lépések azonban egyre csak tolódnak.
A Szombathelyhez és Kőszeghez egyaránt közeli, a nyugati határszélnél, két völgy torkolatában meghúzódó kisközség lakóinak száma alig éri el a 400-at, ugyanakkor már az első világháború vége óta kedvelt üdülő- és kirándulóhely. A térség régészeti leletekben gazdag, amelyekből jól kirajzolódik, hogy Velem környezetének, de azon belül is a falu fölé magasodó mai Szent Vid-hegynek a története több évezredre visszavezethető.
A kutatások alapján kirajzolható, hogy térség már az újkőkor óta, bő 7000 éve folyamatosan lakott. Fénykorában a hegyből kimetszett lakóteraszokon kialakított város felügyelte a völgyekben futó európai jelentőségű kereskedelmi utakat, valamint a környező 30 kilométeres körzet életét. Vaskori leletek is bizonyítják a Szent Vid kiemelkedő kereskedelmi szerepét, amely mind az avar, mind a római időkben is fennmaradhatott. A hegyen már igen korán épült kápolna, amelyet a történelem során többször feldúltak, de mindig újjáépítettek. Ez az Árpád-korban sáncvárral is kiegészült, hiszen a védhető magaslatról jól szemmel tartható a Dunántúl egy jelentős szelete. A község nevére utaló első említés 1279-ből maradt fent, akkor még Welem formában.
A következő századok is mozgalmasan zajlottak a község életében – igaz, aranykorát a környék valószínűsíthetően már az Avar idők után maga mögött hagyta. Modern kori történetében talán legismertebb időszaka a második világháború végnapjaiban ide visszahúzódó nyilas jelenlét, valamint a Szent Korona őrzésének néhány hónapja.
Történetünk szempontjából azonban fontosabb a település egyfajta polgárosodása, amely az első világháborút követő évekkel indult meg. A folyamat szorosan összefüggött a közeli Szombathely század eleji fellendülésével, egy tehetősebb polgári réteg felemelkedésével, amely – ahogy arról az Építészfórumon is írtunk – a vasi megyeszékhely fejlődésében is jelentős szerepet játszott. Eleinte a természetet kedvelő, rendszeresen túrázó családok vásároltak telkeket a faluban, több villa és pihenőház épült a múlt század első évtizedeiben.
Az idegenforgalom fellenülését egy strand nyitása is követte az 1930-as években, majd több szombathelyi család vásárolt telket és épített hétvégi házat Velemben. Az első nagyobb üdülőt 1938-ben, szintén Szombathely városa építette, Ujvári Ede, a városban bő egy évtizedig regnáló, szociális kérdésekre is érzékeny polgármester kezdeményezésére. A település nyugati végben elhelyezett kétszintes gyermeküdülő tervezésére több pályamű is érkezett; a megvalósult munka jól tükrözte a korszakban kedvelt, népi hatásokat is ötvöző építészeti megközelítést.
A jórészt terméskő homlokzatú épület földszintjének nagy részén egy boltíves, hagyományos megfogalmazású tornác húzódik végig. A gyermeküdülő története szintén nem volt zökkenőktől mentes, főleg a rendszerváltás után vált bizonytalanná a sorsa: a privatizációt néhány év üzemeltetés, majd ismét államosítás követte, jelenleg pedig megint magánbefektetőknek adná el a vagyonkezelőség.
Az osztrák határhoz való közelség okozta szigorú ellenőrzések, a vasfüggöny és a különleges engedéllyel átléphető határsáv, illetve az állandó járőrözések ellenére az 1960-70-es években ismét megélénkült az érdeklődés Velem iránt, ahol előbb KISZ vezetőképző tábor létesült, 1975-ben pedig alkotóház nyílt.
„A Velemi Alkotóműhely más, mint a többi. A művész ott nem beutalóval foglalja el a helyét, mint az alkotóházakban, előbb meg kell nyernie egy pályázatot."
A szombathelyi Savaria Múzeum alapította családias hangulatú alkotóházban évente tíz textilművészt fogadtak, ők szállást, kosztot, szövőszéket, kötőgépet kaptak használatra és ösztöndíjjal, valamint számos szakmai vendéggel, előadásokkal, vitákkal is segítették munkájukat. A falak között és az idilli kertben progresszív kísérletezés folyt, igaz, az állambiztonság is csendesen rajta tartotta a szemét a vasfüggöny közelségében levő szabad szellemiségű alkotóhelyen.
A falu északi szélén, az erdő határában 1961 nyarára, a KISZ Vas megyei bizottságának szervezésében, nagyrészt a megyei fiatalság társadalmi munkájának köszönhetően elkészült a vezetőképző tábor. A középpontját alkotó főépületben egy 200 személyes ebédlőt hoztak létre, a megfelelő kiszolgálóhelyiségekkel: konyhával, raktárral, irodával. Az ebédlőt alkalmasint előadóteremnek is lehetett használni, ugyanakkor az épületben rendezték be az azt körülvevő sátortábor szociális helyiségeit, zuhanyzóit is. Az ide érkező fiatalok nagyrésze sátrakban tölthette az éjszakát, de felhúztak több négyszemélyes faházikót is, főleg a női táborozók számára.
A tábor 1961-es árfolyamon 120.000 forintból (ma ez közel 17 milliónak felel meg) és rengeteg társadalmi munkából valósult meg. Az így kialakított terület a maga szerény lehetőségei ellenére – részben a kellemes, festői környezete miatt – népszerű lett. Épp ezért annak fejlesztése hamar napirendre került. Az évtized második felében már felújításra és bővítésre szorult a tábor és a munkálatok során oly komoly technikai akadályok merültek fel, amelyek két évre megakasztották a tábor életét. A Szombathelyi Építő Ktsz kivitelezésében és több mint 1200 óra társadalmi munkával megtámogatva, 1968-ban már korszerű szociális helyiségek várták a táborozókat az impozáns központi épületben, amelyben további szobákat és kultúrhelyiségeket is kialakítottak. Ekkor medence is épült a táborban, amely a Gyöngyös patak vizét használta, ezért a fürdőzők leginkább csak dideregtek benne.
A tábor azonban továbbra sem tudta kiszolgálni a felmerülő igényeket, a kapacitást fejleszteni kellett, ehhez pedig a bővítés helyett már új épületeket szerettek volna felhúzni. Terület bőven állt rendelkezésre, anyagi források azonban kevésbé. Egészen a következő évtized elejéig kellett várni, akkor már „pénz is került, megszületett a döntés: a kis faházak helyébe épüljön egy 40 és egy 80 személyes kőépület". A munkálatokra találtak is megfelelőnek tűnő beruházót, tervezőt és kivitelezőt, megyei szinten. 1973-ban úgy tűnt, minden rendelkezésre áll, a munkálatok szépen el is kezdődtek, az ünnepélyes táboravatót 1975. május 1-ére tervezték. A május azonban avatás nélkül múlt el, mitöbb októberben is még távol álltak a vendégek fogadásától:
„Ám az átadásból nem lett semmi, 1200 ifjúsági vezetőt kellett ide-oda, más táborokba, »albérletbe« helyezni. Keveset mondok azzal, ha leírom: a két épület — kívülről — csodaszép. Az egyik a völgyben, a másik a dombon, két-három szánt, alpesi tető, ragyogó vakolat. Mégis, úgy ahogy vannak, használhatatlanok." (Magyar Ifjúság, 1975. október 3.)
Az akkor 5 millió forintból (ma 420 millió forintnak felel meg) felhúzott épületek szigetelése elégtelen volt, a tető mindenhol beázott, de a talajvíz is utat tört magának, a falak folyamatosan nedvesedtek, az építők ígérete ellenére nem száradtak ki. Az épületek először megkapták ugyan a használatbavételi engedélyt, de azt nem sokkal később visszavonták azzal, hogy „a vizesedés miatt a két épületet huzamosabb emberi tartózkodásra alkalmatlannak minősítették".
A tervezők és kivitelezők egymásra mutogatásából végül bírósági ügy lett. „A bírósági szakértő a pocsék munka okait részletesen felsorolta: nem végeztek talajfeltárást, talajmechanikai vizsgálatot, víztelenítést, tereprendezést, a támfalat hibásan alakították ki, rosszul alapoztak és szigeteltek s a tetejébe (pardon, a tetejéről) még az ereszcsatornát is »megspórolták«." A bíróság végül a tervezőt és a kivitelezőt egyaránt a hibák kijavítására kötelezte, s ezáltal a tábor másfél év késéssel, 1977 őszén végül megnyílhatott. Az addig leszervezett táborprogramokat mind más helyszínen kellett megtartani, ami szintén újabb költségekkel járt a megyei KISZ számára.
1986-ban ismét bezárták a tábort, de az akkori bővítést már nem kísérte annyi balszerencse, mint korábban. A megyei állami tervezőiroda útmutatásai alapján kicserélték az elavult nyílászárókat, korszerűsítették a fűtést és bő 500 négyzetméterrel megnövelték az épületek alapterületét, a tetőtérben pedig 16 szobát alakítottak ki turistaszállásoknak.
A tábor a rendszerváltás után megyei kezelésbe került, majd Avar Szállóként üzemelt tovább egészen 2001-ig, amikor a korszerűtlen épület már nem tudta kiszolgálni a turisztikai igényeket. Az épület ugyan többször cserélt gazdát, de felújítása, korszerűsítése sosem kezdődött el. Később a Szombathelyi Egyházmegye tett javaslatot arra, hogy az épületegyüttest szerezze meg az állam az egyház számára, mivel szerintük a terület alkalmas arra, hogy ott ifjúsági- és családi tábort, valamint lelkigyakorlatos házat alakítsanak ki.
Az elhelyezkedés mindenképpen vonzó lehet, hiszen számos természetkedvelő érkezik Velembe, ahonnan jól megmászható az osztrák határon fekvő Írott-kő, a Dunántúl legmagasabb hegycsúcsa, amely a vasfüggöny lebontásáig magyar oldalról megközelíthetetlen volt. Valamint a falu fölé emelkedik a Szent Vid kápolna is, szintén kedvelt zarándoklat- és turistahely, mellette a Kék túra emlékművel.
A tábor átépítésére 2020-ban egymilliárd forint támogatást kapott a kormánytól az egyházmegye, de akkor nem történt kapavágás. Nem sokkal később 2,7 milliárd forintra taksálták a felújítás és bővítés költségeit, valamint 2024 év végi átadási határidővel számoltak. Hamar kiderült, hogy megfelelő forrás ismét nem áll rendelkezésre, ezért a tervek újragondolására volt szükség. Ezzel egy időben megkezdődött a terep felmérése, a tervdokumentáció előkészítése és az új kiviteli tervek benyújtása, amely már 2025 nyarára módosította a várható átadás időpontját. A legfrissebb, bár igen szűkszavú hírek szerint a tereprendezés és az egyik szárnyépület bontása, valamint egy felhúzandó új, kétszintes épület alapozása április elején elkezdődött, s ezzel talán tényleg megmozdulni látszik valami korábban nyüzsgő, azonban évtizedek óta elcsendesedett KISZ tábor helyén.
Bán Dávid
Források:
Élet és Irodalom, 1977. november 26.
Magyar Ifjúság, 1975. szeptember-december (19. évfolyam, 40. szám)
Magyar Ifjúság, 1977. május-augusztus (21. évfolyam, 31. szám)
Vas Népe, 1968. július 25.
Vas Népe, 1986. július 28.
Velemi gyöngyszemek. Közösségi összefogással kidolgozott natúrparki szemléletű élő értékeink Velemben. 2022
https://24.hu/belfold/2024/02/09/semjen-zsolt-csuszik-a-velemi-hotel-ujjaszuletese/
Szerk.: Winkler Márk