Recycling építészet — Tussen Ruimte, Rotterdam

A Tussen Ruimte holland designer csoport alapítójával Szövényi Anikó beszélgetett.

Tavaly ősszel ismerkedtünk meg a Tussen Ruimte holland designer csoporttal a REC recycling workshop keretében Rotterdamban. A csapat az újrahasznosíthatóság eszméjét igyekszik az építészeti gyakorlatba ültetni – erről beszélgettünk Lidewij Tummers-szel, a TR alapítójával.

 

Szövényi Anikó: Több projektetekben visszaköszön a panel és ennek újraértelmezése. Mesélnél ezekről részletesen?

LT: Igen, többször is visszanyúltunk már a lebontott panel épületek elemeihez. Az egyik ilyen ötlet, a „Back to the factory" a hajdani panel elemeket gyártó Dura Coignet nevű cég egykori telephelyén jött: 2007-ben Rotterdam volt az építészet városa és a helyiek szerveztek egy ún. “Nemzetközi folly építő versenyt" (International Folly Contest, folly = nem-funkcionális, dísz épület, szaletli.), ahol a 140 pályázatból a 16 megépülő egyike a miénk lett. A versenykiírás megszabta azt is, hogy csak a környéken talált anyagokból lehet építkezni. Amikor felfedeztük, hogy a környéken működött a Dura Coignet gyára is, akkor döntöttünk úgy, hogy panel-lapokból építjük a köztéri szaletlinket.

 

 

Hollandiában jelenleg sok olyan város rehabilitáció zajlik, amely a 40 éve épült panel-negyedekre fókuszál: az akkori lakáshiány miatt ez az iparosítás, házgyárosítás időszaka volt. Most, amikor ezeket a betonépületeket lebontják, hatalmas halmokban áll a tört beton. Ezt általában autópályák alá építik be, ami szerintem anyag- és energiapazarlás, mellesleg Hollandiában nincs is már több hely az autópályák számára. Viszont még mindig nagy szükség van zajfogó falakra, amire ezek a bontott beton elemek kiválóan alkalmasak.

Visszatérve a szeletlinkre, elkészítése remek alkalmat adott, hogy kísérletezzünk a panel szétszerelésével (az egyszerű szétrombolás helyett), és szállításával, illetve megválaszoljuk az építési hatóságok biztonságot illető kérdéseit – mindezen ismeretekre egyébként is szükségünk van a szélesebbkörű, nagyobb léptékű alkalmazások előtt. Reméljük ez lesz a következő lépés, bár egyelőre a holland építési szektor mentálisan még nem érett meg erre a fajta „házból házat" dizájnra.

Berlinben például már kísérleteznek a betonlapok családi házak építésében történő újrahasznosításával (Plattenbau); de ez a holland építési szabályokban túl sok változtatást jelentene, ezért pillanatnyilag több lehetőséget látunk a köztéri dizájn megoldásokban, mint szabadtéri színház, utcabútorok (padok, fa- és virágtartók stb.). Egyébként nemcsak a betonlapok, hanem a panel háztömb szinte minden eleme újrahasznosítható. Például a szaletlink melletti padok egy-egy kémény külső tetejéből és beltéri párkányából készültek. Újra egyesítettük ezeket az elemeket miután 40 évig egymáshoz beszéltek a kéményen keresztül – ezért is kereszteltük el őket Rómeó és Júliának.

 

 

Egyébként az építtető cég - azoknak a lakásoknak a tulajdonosa, ahonnét az alapanyagot szereztük a köztéri szaletlinkhez - roppant segítőkész volt, ők is kíváncsiak voltak, hogyan működhet a környezetvédelem és a panel-újrahasznosítás eszméje a gyakorlatban, illetve hogyan adhatunk formát az egykor itt lakók történeteinek. Bár sajnos hozzá kell tenni, a bontási eljárásukat még nem változtatták meg.


SZA: Látszik, hogy sokféle úton közelítitek meg a panel-felhasználás kérdését. Az utcabútorokon kívül még milyen formában képzelitek el ezt az anyagot? Azt hiszem a magyar tervezők szívesen vennének további tippeket, hiszen panel nálunk is rengeteg van.

LT: A Follydock számára készült terveinkben tehát új módszereket fejlesztettük ki a panel elemek használatára. Célunk az egyszerű köztéri újrafelhasználhatóság volt, mivel ez egy robusztus, stabil anyag önmagában is. Ezeket a tapasztalatokat aztán számos egyéb formáció méretarányos modelljében kamatoztattuk már. Például köztérre terveztünk játszóteret, pavilont, buszmegállót is, illetve beltérre fürdőszobát. Az előbbieknél még mindig a kivitelezési folyamat zajlik, mivel nem könnyű meggyőzni az embereket; egyszerűen nincsenek hozzászokva a rombolás helyett a szétszerelés eszméjéhez. Hasznos és szép dizájnt igyekszünk alkotni, hogy egyértelmű legyen, hogy a hulladék anyag is hasznos és szép. Fontosnak tartom, hogy a magyar tervezők is dolgozzanak a panel lapok, keretek, épületek újrahasznosításának lehetséges metódusain.

SZA: Panelen kívül milyen anyagokban gondolkodtok még? Korábban említetted a 'text-a-bility' nevű újrafeldolgozott textilt alkalmazó projektet, mi is ez pontosan?

LT: A terv 2007-ben készült egy textil-feldolgozó üzem számára. Ők egy speciális technikát fejlesztettek ki a régi ruhák szortírozására és újrahasznosítására, s a mi javaslatunk abban áll, hogy préseljenek ultrakönnyű „textil-téglákat". A speciális válogatási módszernek köszönhetően ezek az építő elemek mérhető tulajdonsággal bírnak: vízállók, hangszigetelők, szín szerint kombinálhatók stb. Ezt a módszert illusztrálandó terveztünk egy mobil zene pavilont, amely egyszerre alkalmas próbákra (amikor a pavilon falai zárva vannak) és előadásokra (amikor nyitva vannak).

 

 

Ez a program a megújuló városi terek újfajta használata kapcsán kialakult vitából született, emellett mindannyiunkat érdekel a kortárs művészet, vannak zenész ismerőseink és tudjuk, hogy mennyire nehéz olyan próbateremre szert tenni, ahol lehet kísérletezni, tanulni és bemutatót is tartani. Az új-régi textil épületanyag adekvát választ adhat ezekre a felmerülő új térszükségletekre. Most már csak egy szponzort kell találnunk a pavilon megépítésére!

SZA: Beszéltél arról, hogy számotokra az építészetben fontos, ahogy a lakók maguk alakítják a köztereiket, tudnál mondani egy konkrét példát, hogy ez miként mutatkozhat meg építészeti tervekben?

LT: Igen, ilyen például a „Polderdroom" (Polder álom) lakópark terve is. Itt az önkormányzat olyan telkeket árul, amelyekre az egyének maguk építkezhetnek, de mivel a hivatal félt, hogy a lakópark így egyben össze-visszán fog kinézni, szigorú építési szabályokat állítottak fel. A pályázatunkban azt javasoltuk, hogy az előírt külső épület „héj" legyen olyan, mint egy üvegház – már csak azért is, mert ez a környék melegház negyed volt korábban –, amelyen van egy becsatlakozási pont (’plug’) a közművekre – ez pedig a terveink szerint úgy nézett volna ki, mint a korábbi melegházak fűtőrendszere. Ez a technológia egyszerű és nem költséges, így a saját építésű ház elérhetővé válik a kevéssé tehetősek számára is.

 

 

Az üveghéjon belül, a holland törvényeknek megfelelően, a lakók azt és úgy építenek, ahogy akarják, nem kell külön építési engedélyt kérniük: belül lehetséges a könnyűszerkezet és mindenféle anyag használata, hiszen az üvegház mint egy esőkabát funkcionál. Számításokkal igazoltuk, hogy ez egy roppant energiatakarékos megoldás is egyben. Ezt hivatalosan megerősítette a fenntartható energiapolitikai hatóság is, de mégsem mi nyertük az első díjat, mivel úgy gondolták, hogy „a terv túlságosan innovatív, és a közvélemény nem fogadná el". Ez a munka egy tipikus Tussen Ruimte projekt: egyrészt a folyamat számít, ahogy a lakók alakítják a köztereiket, másrészt fontos a megújuló energiák használata; emellett jól illusztrálja, miért nem tudunk olyan gyakran építeni, mint ahogy szeretnénk.

SZA: Köszönöm a beszélgetést és remélem találkozunk ősszel Budapesten a „Legkisebbtől a legnagyobbig" recycling szimpóziumon!

Tussen Ruimte: www.tussen-ruimte.nl
Szövényi Anikó: www.praktikusvaros.hu, www.hints.hu