Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem
Szombathely, 2000. augusztus 7-12.
VIDÉKFEJLESZTÉS - TELEPÜLÉSFEJLESZTÉS
a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem védnöke:
Dr. Torgyán József miniszter
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
A rendszerváltás után Magyarországon megnőtt a településközi együttműködés szerepe, a vidékfejlesztést pedig két éve önálló minisztérium képviseli. A kistérségek fejlesztését Európai Uniós pályázatok is segítik, ami egy újfajta gondolkodást, együttműködést és tervezési kultúrát kíván. A Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem 2000-ben sokéves hagyományaihoz híven - a vidéki települések fejlesztésének szemléleti és módszertani kérdéseivel foglalkozik, de a kistérségi együttműködés és az Európához való felzárkózás feltételei között. Az előadások foglalkoznak az integrált értékvédelem kérdéskörével is, aminek az államalapítás 1000.-ik évfordulója idén különös aktualitást ad.
aug. 7. hétfő 11.00 Megnyitó. Prof. Dr. Meggyesi Tamás a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem Tanácsának elnöke
11.20 A vidékfejlesztés helye az Európához való felzárkózásban Dr. Béres Béla kabinetfőnök, FVM
12.00 A vidékfejlesztés és a regionális gazdaságfejlesztés viszonya Dr. Cséfalvay Zoltán regionális gazdaságfejlesztési helyettes államtitkár, Gazdasági Minisztérium
12.40 Ebéd
A vidékfejlesztés, a kistérségi fejlesztés és a településfejlesztés viszonya
Elnök: Zábránszkyné Pap Klára
14.00. A kistérségek szerepe a településfejlesztésben Dr. Mikes Éva politikai államtitkár, Miniszterelnöki Hivatal
14.30 Konkurencia vagy/és együttműködés és munkamegosztás
Esettanulmányok:
Nógrádi Zoltán Mórahalom polgármestere, a Dél-Alföldi Regionális Fejlesztési Tanács ügyvezető elnöke
Kemény Bertalan a Falufejlesztési Társaság elnöke
15.00 Szünet
15.20 Kerekasztal-beszélgetés
Vitaindító: Dr. Szaló Péter területfejlesztési helyettes államtitkár, FVM
Moderátor: Dr. Csapó Tamás tanszékvezető főiskolai tanár
20.00 Közös fogadást ad Markó Péter, Vas Megye Közgyűlésének elnöke és Dr. Szabó Gábor, Szombathely Megyei Jogú Város polgármestere
aug. 8. kedd Kistérségi Európa Uniós támogatások
Elnök: Fazakas Péter
9.00 A folyamatban lévő SAPARD programok kiértékelése és tapasztalatai Szendrőné Dr Font Erzsébet főosztályvezető, FVM Vidékfejlesztési Programok Főosztálya
9.30 A PHARE programok tapasztalatai és kiértékelése Győrffy Gábor ügyvezető igazgató, Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Sopron
10.00 Szünet
10.20 Esettanulmányok:
Schwiegelhofer Ferenc, a Vas Megyei Területfejlesztési Tanács Munkaszervezetének vezetője
Ropos Márton Felsőszölnök polgármestere, a Szentgotthárd- Vendvidék Kistérségi Társulás képviseletében
Molnár Sándor Csepreg polgármestere, a Bük-csepregi kistérségi társulás elnöke
Lőrinczné Dolgos Ilona Őriszentpéter polgármestere, Őrségi Önkormányzatok Területfejlesztési Társulása
Moderátor: Fazakas Péter Ybl díjas építész, a Vas Megyei Közgyűlés tagja
12.30 Ebéd
A kistérségek fejlesztésének elmélete és gyakorlata
Elnök: Dr. Lukovich Tamás
14.00 A kistérségek fejlesztésének elmélete Dr Csatári Bálint igazgató, MTA-RKK Kecskemét
14.30 A vidékfejlesztési programok társadalmi szerepe, a közösség bevonásának jelentősége Jávor Károly osztályvezető, VÁTI Kht. Vidékfejlesztési Osztály
15.00 Szünet
15.20 Esettanulmányok és kerekasztal-beszélgetés:
Az önkormányzati főépítészek szerepe a kistérségekben és a településfejlesztésben
Philipp Frigyes, Vác város főépítésze, a Dunakanyar Területfejlesztési Önkormányzati társulás titkára
Dr. G. Fekete Éva osztályvezető, MTA-RKK Miskolc, a Kistérségi Fejlesztő Szervezetek Országos Szövetségének elnöke: A vidékfejlesztés gyakorlata
Moderátor: Dr. Lukovich Tamás, a MUT alelnöke
17. 30 Könyvbemutató: "Urbanisztika 2000"
19.00 Piknik az udvaron, ennek keretében: Vas vármegye régió-konfliktusainak 1000 éve Dr. Bariska István, Kőszeg város főlevéltárosa, a TIT megyei alelnöke
aug. 9 szerda A településfejlesztés elmélete és gyakorlata I.
Elnök: Főző János
9.00 A településfejlesztési koncepció kidolgozásának módszertana Burgenlandban Helmut Bieler tartományi miniszter, Burgenland, Landesrat
9.30 Esettanulmányok a településfejlesztés módszertanából:
Kerekes György tervező, a CDC ügyvezető igazgatója
Pataki Zsolt igazgató, Gönczöl Alapítvány Vác
10.00 Szünet
10.20 Kerekasztal-beszélgetés:
Moderátor: Főző János nyugat-dunántúli területi főépítész (FVM)
12.00 Ebéd
A településfejlesztés elmélete és gyakorlata II.
Elnök: Körmendy János
14.00 Az �integrált értékvédelem" Pintér Tamás főosztályvezető, Országos Műemlékvédelmi Hivatal
14.30 Esettanulmányok
Sánta Gábor Tapolca város főépítésze
Szilágyi István építész
15.00 Szünet
15.20 Esettanulmányok és kerekasztal-beszélgetés
A millenniumi vasútfejlesztés és a vidékfejlesztés kapcsolatáról
Mayer Ferenc MÁV beruházási osztályvezető Helyi építészeti értékvédelem
Heckenast János építész - (a csütörtöki tanulmányút műemléki helyszínei: Árpád-kori templomok)
Moderátor: Körmendy János, Győr-Moson-Sopron megye főépítésze
18.00 Vacsora
20.00 Főépítészek fóruma
Vezeti: Dr. Tóth Zoltán, a MUT elnökségének tagja, területi főépítész, és
Zábránszkyné Pap Klára, az Országos Főépítészi Kollégium titkára
aug. 10. csütörtök Egész napos szakmai tanulmányút (Ják, Magyarszecsőd, Nagyrákos, Őriszentpéter, Velemér, Szentgyörgyvölgy)
Szervező: Fazakas Péter
aug. 11. péntek Oktatási fórum
Elnök: Portschy Tamás
9.00 A településfejlesztés oktatása a BME-n Prof. Dr. Meggyesi Tamás egyetemi tanár
9.20 Bemutatkozik a Fiatal Térségfejlesztők Egyesülete Rodics Gergely elnök
9.30 Esettanulmányok a szakirányú felsőfokú oktatóhelyektől (Pécs, Győr, Debrecen, Budapest-Gödöllő)
10.00 Szünet
10.20 Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Portschy Tamás építészmérnök
12.00 ebéd
14.00 Összefoglaló, a nyári egyetem bezárása
Prof. Dr. Meggyesi Tamás, a Savaria Urbanisztikai Nyári Egyetem elnöke
A diplomák átadása
Dr. Szanyi Tamás, a Vas Megyei Tudományos Ismeretterjesztő Egyesület elnöke
19.00 Búcsúvacsora
augusztus 12. szombat A résztvevők elutazása
A nyári egyetem augusztus 7-12. között tart. Az előadások a Szombathelyi Egészségügyi Főiskola nagytermében kerülnek megtartásra.
A résztvevők elszállásolásáról a főiskola 2-4 ágyas szobáiban gondoskodunk. Külön kívánságra egyágyas szobát is biztosítunk 1000,-Ft/éjszaka többletköltség térítése ellenében. A szállás már 6-án, vasárnap délután elfoglalható. Az étkezés 7-én reggelivel kezdődik.
Részvételi díj:
hazai résztvevők 50.000,-Ft
külföldi résztvevők 400 USD
napidíj 10.000,-Ft
Kísérőknek (akik nem igénylik a szakmai rendezvényeken való részvételt) 35.000,-Ft
300 USD
Az előadásokon angol, olasz és német szinkrontolmácsolást biztosítunk.
Kérjük az érdeklődőket, hogy a mellékelt jelentkezési lap felhasználásával jelezzék részvételi szándékukat.
A végleges, részletes programot érkezéskor a helyszínen kapják meg a résztvevők.
Címünk: Savaria Nyári Egyetem Titkársága - TIT
Pungor János igazgató
Wiktora Antal igazgatóhelyettes, a Nyári Egyetem titkára
H-9700 Szombathely, Kőszegi u. 2. Tel./fax: 94/313-132
E-mail: vasitit@mail.matav.hu
vélemény írásához jelentkezzen be »