építészet : környezet : innováció

Találkozz szerkesztőségünkkel a Construmán!

Az építőipar hazai csúcsrendezvényét az idén a megszokottnál korábban, április 3. és 7. között rendezi a Hungexpo a Budapesti Vásárközpontban. A rendezvény ezúttal is egy időben több kiállítást foglal magában: a Construma mellett a lakberendezéssel foglalkozó Otthon Design, a két évenként sorra kerülő Hungarotherm és a Construma Kert várja a látogatókat. Az Építészfórum szerkesztősége is kiköltözik a rendezvényre, a szerkesztők pedig urbanisztikai és építészeti témájú előadásokat tartanak. 

A Construma az elmúlt években — részben a gazdasági körülmények változásának, részben a piaci igények hatására — komoly átalakuláson ment keresztül. A legnagyobb magyarországi építőipari szakkiállítás mára komplex, több területet átfogó, a látogatók számára széles palettát kínáló, a jövő trendjeit megismertető otthonteremtési kiállítássá és szakmai fórummá vált, amely ebben a formában egész Kelet-Közép-Európában egyedülálló. A kiállítás jelentőségét mutatja a közel 20 országból érkező csaknem 550 kiállító és az immár évek óta 45-50 ezres látogatói szám. 

A hazai építőipar elmúlt években tapasztalható fellendülése, a megélénkült piac komoly kihívásokat teremtett a cégeknek, piaci szereplőknek. A közelmúltban a nehézségek ellenére is komoly fejlődést produkált az ágazat, és az előrejelzések szerint ez a trend folytatódik. 

Az Építészfórum önálló standdal lesz végig jelen a kiállításon. A lap munkatársai a kiállítás idejére kiköltöztetik a szerkesztőséget, ezenkívül szakmai előadásokat tartanak a konferenciateremben. Bojár Iván András főszerkesztő a Magyar építészet 30 éve — trendek, irányok, folyamatok a rendszerváltástól máig, Pleskovics Viola szerkesztő, művészettörténész Historizmus vasbetonból, Kozár Alexandra szerkesztő Boldog Budapest címen tart előadást. A kiállítótérben pedig a lap által szervezett kiemelkedő médiaesemény, a Média Építészeti Díjának történetét tekinthetik meg.  

Építésgazdaság, smart city

A Hungexpo minden évben nagy hangsúlyt fektet az építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődésre is. Olyan konferenciákat és workshopokat kínál a látogatóknak, melyek a legújabb tendenciákról, a technológiai újdonságokról és aktuális szakmai kérdésekről szólnak. A kiállítás első három napja csak a szakmáé, a hétvége pedig a nagyközönségé. 


A jövő trendjeit megismertető otthonteremtési kiállítás és szakmai fórum egész Kelet-Közép-Európában egyedülálló.

 

A konferenciák és workshopok közül dén kiemelkedik az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által rendezett Az építésgazdaság lehetőségei című konferencia és panelbeszélgetés, valamint a Smart city konferencia — Önkormányzati Akadémia, amelyen a gazdaságos energiafelhasználás és irányítás területén megvalósult és Magyarországon megvalósítható projekteket mutatnak be az előadók.

Napelemszerelés, ökocity

Tizedik alkalommal rendezi meg idén a Hungexpo a Hungarotherm szakkiállítást, melynek idén a légtechnika lesz a középpontjában. A D pavilon egyik kiemelt programja, a napelemszerelő képzés a napelemes szakembereket szólítja meg. Hétvégén pedig kifejezetten az építkező nagyközönségnek szóló napelemes bemutatót tartanak. Ugyanebben a pavilonban lesz az ÖkoCity bemutatóház, ahol a látogatók a közel nettó nulla energiafelhasználás innovatív megoldásaira kaphatnak gyakorlati jellegű válaszokat.

Az OtthonDesign kiállításon a Bútorszövetség számos nívós programmal várja látogatókat. A Szövetség célja a teljes faipari szakmát megmozgató rendezvénysorozat létrehozása. Idén is lesz WoodLike workshop, ismét bemutatkozik az Innowood és a Szövetség ezúttal is itt tartja éves közgyűlését és szakmai konferenciáját, melynek címe Fenntarthatóság és zöld megoldások a faiparban. Külön érdekessége lesz az idei közreműködésüknek egy mini kiállítás Zöld bútor címmel.

A Construma Kert kiállításhoz is számos szakmai konferencia és előadás kapcsolódik. Ezek közül a legkiemelkedőbb a Green city konferencia, mely nemzetközi előadókat is felvonultat.

Zöld bútorok, környezettudatos dizájn

Az OtthonDesign kiállításon, a Magyar Design 2019 standjain a látogatók találkozhatnak fiatal magyar tervezők legújabb munkáival. 

A Zöld Bútor — Fenntartható bútorgyártás itthon címet viselő kiállításon a kiállított darabok mindegyike a környezettudatos design jegyében született. Olyan sikeres hazai brandek és designerek bútorait mutatjuk be, akik márkaépítésükben a fenntartható fejlődés mellett köteleződtek el. Holisztikusan gondolkodnak, felelősséget éreznek a környezetért és a társadalomért, s minden egyes fejlesztési lépésnél figyelembe veszik az ökológiai lábnyomot, a közösségre és a környezetre tett hatást, valamint tevékenységük hosszútávú következményeit.

 

ÉF 

 

 

 

vélemény írásához jelentkezzen be »